2012. december 27., csütörtök

Sirályok fotózása

Elmúlt a Karácsony, immáron 2012-ben is. Az ünnep a családé. Ez idő alatt semmi blogírás, semmi fotókidolgozás (mert hogy a LightRoom az kidolgozás), és ez így van jól. Remélem mindenkinek szépen telt az ünnep, s abban is bízom, hogy sikerült kicsit leállni, megállni. Szükségünk van erre.
Még jóval karácsony előtt, december 16.-án kivittem a lányokat a Dunához, hogy egy kicsit megbarátkozzanak a rikoltozó sirályokkal. Megismerjék hófehér szépségüket, s felfedezzék ezen madarak csodálatos intelligenciáját. A sirályokkal nem törődnek az emberek, mert a hidak körül, a vízbeömlő nyílások tövében úgyis ott repkednek fáradhatatlanul. Nem nagy kaland. Látjuk őket az Erzsébet-hídról, ezer és ezer van belőlük ...

De vajon tudjuk-e, hogy mennyi sirály faj repked akár csak városi környezetben, s tudjuk-e, hogy a Danka sirály (Larus ridibundus) nemzedékei között is micsoda színeltérések vannak ?! Figyeltük-e őket közelebbről, s megtapasztaltuk-e milyen is az, amikor 3 méterre repkednek ? Hallottuk-e szárnyaik halk suhogását ? Ha nem, akkor érdemes magunkkal vinni -így a hideg téli hónapokban- egy kiló kenyeret, melyet felcsípkedve darabokra szétszórunk, és kezdődhet is a felfordulás !
Szóval, mikor kiértünk a Dunapartra Lágymányos környékén, az üres töltést találtuk csak. Egy-két kóbor dolmányos varjú keresgélt mindössze a kövek között, és a víz felett távol szált csak egy magányos sirály. Egy percig sem keseredtem el, mert tudtam, hogy a távolból érkező, és előttünk megforduló úszáj hajócsavarja, úgyis felkavarja a vízet, és megérkeznek majd a rutinos fehér szárnyasok, kiszedegetni az apróbb halakat ... Így is történt. Aztán a hajót elhagyták, hogy megfigyeljék, milyen zacskóval zizeg ott a parton, az a három kétlábú, amely nem tud repülni ?

Pár kenyérdarabot dobtunk csak el, és meg is érkezett az első.



Danka sirály Larus ridibundus


Piros lábáról, szintén piros, fekete csőrvégéről, fülénél található fekete foltjáról biztosan felismerhető. Szárnyvégei feketék. A vizet egyre többen kémlelték, mert láttak úszni rajta valami olyasfélét, amely, amit a zacskós emberek dobáltak el. Talán nekünk ? Gondolhatták ...




Ez már egy öreg példány ...




Az első falat kenyerek hozzánk közel értek földet, s bár tudjuk, hogy a barátságtalan időben kevesebb a táplálék, s hogy minden állatot hajt az éhség, ezek a madarak nem akartak leszállni a falatokért. Dolgozott bennük az ösztönös a félelelem, a túlélést jelentő távolságtartás kényszere. Nagyon jól van ez így, ez menti meg őket, ahogyan a varjakat is a kézlendítésre való azonnali elrepülés. Megkezdődött a türelemjáték. Gondolkodtunk, mi lépjünk-e hátrébb, vagy messzebb dobjuk-e magunktól a kenyérdarabokat ?! E két dolog kényes egyensúlyával játszva csalogattuk őket egyre közelebb és közelebb ...


Elsőéves (juv.)
 
 
Viszonylag közel, le is szállt a sárgalábú, ahogy én hívom. Még óvatlan, és rettentően kíváncsi. Fiatal, elsőéves madár. Lassan totyogott közelebb a falatért. Mikor megállt, hátrébb léptünk, és így játszott egymással a mindent uraló (?) ember, és a túlélésért küzdő állat. Felgyorsultak az események, egyre többen, és többen jöttek, viaskodva egymással egy-egy falatért ...



Na ezt elkaptam, csak ne akarnák folyton elvenni ...
 


Na nézzük csak mit lehet lenyúlni, és kitől ...


Mint mondtam, nem csak Danka sirályok lakják a vizeket, hanem, ha jobban körülnézünk, komolyanbb, pontosabban ritkább sirályfajokkal is találkozhatunk. Az átlagos termetű és röptű sirályokhoz képest, bölcsebbnek, higgadtabbnak, és nem utolsó sorban nagyobbnak látszik az 


Ezüstsirály (Larus argentatus)

 
Jó fél órát töltöttünk el a madarak társaságában. Engem lenyűgöz szépségük, röptük, mely olykor mozdulatlan suhanás, majd hirtelen irányváltoztatásba átcsapó rezdülés. Fehér tollaik, szépen érvényesülnek, a szürkés-kék téli háttérszínek, de a kék víz felszíne fölött is. Hangjuk sokak számára nem több, egyszerű vernyogásnál, de nekem mindig a vízet idézik, és a tér-élményre emlékeztet, mely annyira hiányzik a VII. emeleten.



Szépen sorban, jóllakottan
 

 
Büszkén a szigeten
 

A jövő reménysége ...
 
 

Kedves emlék lesz ez a fél óra. Elfogyott a kenyerünk, a madarak szépen sorban leültek pihenni, s mi is elégedettek voltunk, hiszen egyre közelebb jöttek hozzánk, ahogy megszoktak minket, ezek az okos, és szép fehér madarak.

Gazdagabbak lettünk azzal a tapasztalattal is, hogy ilyenkor télen, a kevés fény ellenére is készíthető jó fotó, ha feltoljuk az ISO értéket 1000 fölé, és nagy rekeszt választunk, azaz F4, F5.6, F6.3. A nyugodtan álló madarakhoz elég az 1/250-es záridő, de amelyik repül, azt 1/500 1/640-es értékkel érdemes fotózni, ha kimerevített képre vágyunk.





































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése