2013. január 30., szerda

Városliget

Ezen a hétvégén úti célnak a Városligetet választottam. Hosszas érdeklődés után döntöttünk így, mert nagyon szerettem volna végre Csonttollút fotózni. Egyik ötletnek a Kerepesi úti temető, másiknak ez a helyszín kínálkozott a faj szempontjából. Döntésemet az is befolyásolta, hogy igen nagy fajgazdagságról olvastam beszámolókat. Nagy öröm, hogy Budapesten, van egy liget, ahol ember és állatok ilyen jól megférnek egymással. Eljött a szombat reggel, és indultunk is. Leparkoltunk az 56-osok terén, és irány be a sűrűjébe ...

A hó és a jég továbbra is tartja magát


Előkelő fogadtatásban részesített minket a Dolmányos varjú

A Széncinege biztosan örült, hogy a hó alól előkerül egy-két falat


Tudtuk, hogy a Petőfi csarnok irányába érdemes menni, mert ott lesz a Csonttollú, ha szerencsénk van. Egy  épület oldalában azonban észrevettem egy mókust. Pár képet lőttünk is róla. Ennek közvetlen közelében egy Balkáni fakopáncs dolgozott. Éjszaka nagy action lehetett itt, mert találtunk egy galamb tetemet, és nagyon sok szétdobált tollat. Vajon milyen állat volt a tettes ? Egy macska, vagy valami komolyabb ragadozó emlős ? Sosem tudjuk meg.



Nagyon gyorsan mozgott. Előbújt, majd eltűnt a fa törzs másik oldalán


Itt figyelni kezdett minket


Nagy örömünkre lépten-nyomon madáretetőbe botlottunk

A szánkódomb mellett elhaladva átkeltünk a jégmezőn, mely a Petőfi csarnok mögé vezetett. Csapatokban repülő madarakat láttam, de a hangjukat nem hallottam. Gondoltam, hogy ez biztosan már megint az ezerszer látott fenyőrigó lehet. De azon gondolkodtam, hogy a Csonttollúak röpte más, szinte rajszerűen mozognak, mint a nagy haltömegek az óceánok mélyén, és a szárnyuk is hegyesedőbb alulról nézve. Hát mindketten beizgultunk ...

Találtunk egy nyíltabb területet, melyen terebélyes fák álltak, megfelelően kicsi bokrokkal a tövükben. Magányosan ült egy-egy madár fent a fán, a korona felső harmadában. Távcső most nem volt nálunk, de azért a 300 mm sok mindenre jó. Meggyvágót fedeztünk fel jó pár darabot. Igen ám, de köztük volt olyan madár is, melynek bóbitája volt. És innentől tudtam, hogy van mit keresni. Igen, ezek ők voltak. Vártam a csapatot, és nem is olyan sokára felbukkantak, megérkeztek, és hallhattuk csodálatos csilingelésüket. Őrült egy társaság ... Ha valaki megmozdul, megy utána vagy másik 50 példány.





Szinte egyszerre mondtuk: NA EZÉRT JÖTTÜNK !
Lőttem vagy 30 képet, pedig igazából nem volt fény, és egymás hegyén-hátán ugráltak,
így nem nagyon lehet egy madárról fotót készíteni. Vagyis lehet, 30 méter magasan ülő magányos példányról.


Ez a fekete rigó tojó csak figyelte, mi is zajlik itt.


Betelve a Csonttollúakkal, elindultunk más területek felé, és ismét érdekes látványban volt részünk. Egy faggyúgolyóra több madár faj is pályázott. Galambok, cinegék is, de legfőképpen egy gyönyörű Csóka. Őt már több helyen is hallottuk, láttuk, de mindig messze volt. Könnyen felismerhető kerek fejéről, kisebb mint a Varjú, csőre fekete. Én szeretem a hangját, és okos, mint az összes varjúféle. Nagyon közel engedett magához, miután több menetben megküzdött a galambokkal. 


Városi környezet, természetellenes zöld színek, de a Csóka megtalálja a számításait.


Hamar elérkeztünk oda, ahonnan indultunk, de semmiképpen nem akartunk még hazamenni. Választottunk egy másik célpontot, a másik irányban, és egy kicsit messzebb. Ahogy mászkáltunk, kerestünk újabb és újabb fajokat, találkoztunk egy nagyon kedves párral. A férfi fotós volt, a felesége pedig inkább madarászott. Rengeteg infót megosztottak velünk a helyi adottságokról, s hogy melyik faj hol található. Együtt indultunk tovább a Süvöltők felé. Ezzel ismételten erősen motivált állapotba kerültem :-) Utunk során találkoztunk Nagy Fakopánccsal, és Meggyvágókkal.


Szokatlan pózban ...


Azért jó volna egyszer normális fényben is fotózni ! De akkor majd a lomkorona mögé bújnak ...



Új ismerőseink javaslatára, a vakok kertje felé vettük az irányt. Sok ott az etető, és népes Süvöltő raj járt arrafelé, nem is olyan régen. Rendben, menjünk arra ! Láttam már sokszor Süvöltőt, fotóztam is egyszer vagy 40 méterről, ami csak arra volt jó, hogy a fajt meghatározhassam. Éppen jó nap ez a mai, hogy újra lássam. Gondoltam. Ehelyett újra a Csonttollúak csapatára bukkantunk. Na jó, azért nem bántuk ezt annyira még akkor sem, ha a kertet és az etetőket körbe járva, nem akadtunk a Süvöltő nyomára ...




Nagyon szép a tollazatuk, színes és olyan, mint ha vattából lennének.



Igen, a Meggyvágó ... Figyelt minket. Mi már itt a Süvöltőre pályáztunk, de majd legközelebb !


Egy sokéves vágy teljesült be ezen a napon. A Csonttollú inváziós faj, ez azt jelenti, hogy ha nem nagyon hideg a tél a hazájában, akkor nem jön hozzánk, menekülve a nagyon kemény fagyok elől. Ellenben ha elindulnak, 100-200 tagú csapatokban érkeznek, letarolni mindent ami ehető, de leginkább a madárberkenyét. Idén eljöttek, és végre sikerült fotózni, de leginkább megfigyelni őket. Nagyon hálás vagyok ezért



Még egy utolsó visszatekintés, mielőtt visszaérünk az autóhoz ...








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése