2013-12-07

Eltűntek a madarak

Vasárnap reggel felébredtem, és a redőny apró résein fények játszottak. A szemközti ház világos okkersárgáját megvilágította a nap, és a más-más színű erkélyek és ablakok, mint színes kaleidoszkóp gyönyörködtettek. Megszólal a hang bennem: menni kell. Talán ma ! Talán ma lesznek fények, és lesz mit fotózni. Gondoltam vegyük elő a téli tuti befutót, és irány a Városliget. Kerestem már a http://www.birding.hu oldalon Süvöltő észleléseket, és bizony ide mutattak a ligetbe. Steve-nek sem kellett kétszer mondani, indultunk. Azt mondtam, szokott itt lenni Meggyvágó is télen, és mókussal is összefuthatunk. Elindulva befelé, a nap fényében olyan színek csillantak meg, hogy egy pillanatra össze is zavarodtam, most akkor október vagy december hónapban járunk ?


Ez nem december, pedig az. (Mobillal készült a kép)

Értetlenül álltunk a látottak előtt, mint ha valaki összecserélte volna a naptár lapjait. Ismerjük már valamelyest a környéket, megvannak a bejáratott útvonalaink. Amerre a mókusok szoktak ugrálni, üres volt minden. Ahol a Meggyvágó és Süvöltő fotózható, semmi nem ült az ágakon, egy jól bejáratott etetőn, melyre még fény is vetült, 1 széncinegén kívül, "csak" Mezei verebek jártak. Áthaladtunk a parkon, a Közlekedési Múzeum előtti szép kerthez, ahol rengeteg etető várja a madarakat, oda ahol tavaly Fakuszt lehetett fotózni, semmi de semmi nem volt, egyetlen kósza, sovánka Vörösbegyen kívül semmi. Nem jöttek a Csókák, még Örvös galamb sem várt minket, persze a soha nem látott, de állítólag ott tanyázó Kuvikot se láttuk, egyszerűen csak értetlenkedni volt erőnk, és lehetőségünk. Fent a sok etetős kerítésfal fölötti ágakon, egy Vetési varjú osztotta az észt ... Az ember azt fotózza tehát, ami ott, és akkor van.

 Mezei veréb bujkált a fenyő ágai között

 Ez a kis csenevész Vörösbegy ült az etetők felett

 A Széncinege mint ha azt kérdezte volna: Mit kerestek ?

 Bölcsen figyelt minket a Vetési varjú

Azt mondtam, rendben. Induljunk hát el arra a parkos-fás részre, ahol telente tolonganak a Csonttollúak, mert végül is jó lehet az a Süvöltőknek is. Tudtam, hogy Csonttollúakra még nem számíthatunk, de a Süvöltőket több forrásból is jelezték, itt a Városligetben, ahogy a Királykákat is, de velük pláne nem számoltam, mert elégedett voltam a Pilisi észleléssel. Szóval azon a réten egy Süvöltő nem volt, de az egész Városligetben sem. Körbejártunk mindent. Ugyan ott, ahol egy éve kicsivel később hatalmas fotózást rendezhettünk, semmi nem került az objektívek elé, fény ide vagy oda. Visszasétáltunk az autóhoz, mert volt még bőven a fényes napszakból, s az irányt a Déli pályaudvar melletti, park irányába vettük, a Vérmezőre.


Több évre visszamenőleg tudom, hogy télen itt aktív madáretetés folyik, s tavasszal is zsong a park a madaraktól. Odúja bejáratát igazító fakopáncsot, fészekanyagot hordó sok más madárfajt lehet itt fotózni, a parkban még van sok Fekete rigó, Zöldikét, Citromsármányt, Erdei pintyet is fotóztam már nem egyszer itt.

A Vérmezőn is inkább ősz volt mint tél ... (Telefonnal készült)


 A Fekete rigó hűen önmagához, a talajon keresgetett

 Az Erdei pintyet méterről méterre közelítettük meg.

 Kedvesen hagyta magát innen is, onnan is. Egy lépés, egy kép.

 Szeretem a Fekete rigót, így sziluettben, különösen szép

 Észrevettük ezt a gyönyörű Nagy fakopáncsot, nem is olyan messze

Kicsit jobb érzésekkel telve jártuk be a parkot, figyelve minden bokrot, cserjét, a fenyők alsóbb ágait, kutatva a madáretetőket. Nem sok sikerrel. Tereprendezés címszó alatt, kiirtották a a régi kúszófenyős, alacsony-fás, madáretetős dzsungelt, és a régen sok madárnak helyet adó, bujkálós fás részek eltűntek. Ennek következménye az, hogy a madarak nem igazán találnak rejtőzködésre alkalmas bokros búvóhelyeket, így még az etetők ellenére sem választják ezt az élőhelyet. Magyarabbul, eltűntek a madarak a Vérmezőről ! 


 Ez a Nagy fakopáncs még akár az is lehet, amelyik ott fészkel a sétány mellett ...

Kezdett hűlni az idő, a fények még laposan beestek erre a fára, és a madarat lekötötte valami, egészen hosszú időre. Kitartóan kopácsolt, keresgélt, innen-onnan is próbálta, és hatalmas falatokat talált. Legalább 10-12 percig figyeltük. Még arra is volt időnk, hogy videót készítsünk, sőt feltehettem gyorsan a Danubia 500-at, amely még közelebb hozta az amúgy légvonalban legalább 14 méterre lévő madarat. Szeretek a manuális élességgel szórakozni. Persze főleg akkor jó, ha van rá idő. Egyáltalán nem csinál rossz képeket, ha kap egy kis fényt. 

Ezen a hétvégén úgy éreztem magam, mint egy kezdő madarász, s a látott fajokat, akár egy ház körül is megfigyelhettem volna. Egyetlen pozitívum, hogy mindkét nap kimozdultunk, és azért láttunk szép dolgokat. A kéthetes pihenő után, melyet java részt magunk választottunk, azért többet reméltünk. 

Van egy reménységünk, de azt majd akkor, ha december 14.-én megtörténik a csoda, a nagy felfedezés.
Azon a napon, és azon a helyen, ahová megyünk, füstölnie kell a zárszerkezetnek, ha igazak az állítások, amelyet a hivatalos honlapok írnak arról a környékről ....