2013-12-06

Fénytelen szombat

Önként választott kéthetes pihenőm után, mint oly sokszor, most is Steve barátommal keltem útra szombaton. Azt terveztük, hogy majd a Hárosi-Duna által ölelt szigeten nagy fotózást rendezünk, az érintetlen ártéri erdőben, s a Duna partjánál, mert azt reméltem, hogy a megérkezett téli vízimadár fajokat szépen lefotózhatjuk, az ottani szigeti erdőben élő fajokkal együtt. Meg is terveztem a Google maps alapján, műholdas fotókon tájékozódva, hogy bemegyünk a Hárosi-öböllel szemben lévő Szerelem-szigetre, mégpedig annak a szárazfölddel érintkező csücskénél ... Nem is volt gond a Google maps-szel, csak hát ott gyártelep volt. És ugyan még be is engedtek volna minket, de végig drótkerítés van. Ott álltunk a fénytelen, szürke szombaton, a tőlünk 30 méterre lévő szigetcsücsöknél, és nem tudtunk bemenni. Mert Magyarországon mindent elkerítenek, mindent, ami jó és szép lehet. Érti az ember a természetvédelem fogalmát, s nincs is ennél feljebb való eszme, de nem folyik effektív természetvédelem, csak passzív, kerítéses elzárásba fulladó tiltás. Bejártuk az ottani területet, utat keresve valamiféleképp a vízpart felé, hogy a Duna parton lemehessünk, és bejuthassunk a szigetre, de mindenütt betonoszloppal, kerítéssel találkoztunk, és szemétlerakatokkal. 

Tovább keserített minket, hogy a hét közbeni három kék eges gyönyörű nap után, mikor a dolgozó kijut a szabadba, szürke eget kaptunk, ködös nulla fényű szombatot. Miközben csavarogtunk visszafelé az autóhoz, a lerombolt régi gyártelep falai és a gazzal benőtt ipari vágányok sínjei között jártunk, alig láttunk bármilyen madarat. Pár kóbor tengelicen túl semmi nem volt ott, pedig azért ilyen helyeket szokott lenni ez-az. Lehetett volna bagoly is vagy vércse, ilyen helyeken szinte kötelező is. Még Mezei verebet sem láttunk.


Ez a Tengelic üdvözölt és vigasztalt minket


Nem jutottunk be tehát sem a félszigetre, sem le a Duna partra. Mindezeket tudomásul vettük, és elhatároztuk, hogy úgysem jártunk még Csepelen, vannak ott tavak, hát megnézzük. Irány Csepel, s a bányatavak azon partszakaszai, amelyek láthatóan nincsenek beépítve. Találtunk is rögtön a töltés mellett egy tavat, de a töltés tetejéről a vízhez nem lehetett lemenni, így a túloldalt szemeltük ki célnak. Érdekes színe van a bányatavaknak, olyan azúrkék, kicsit türkiz zöld. Az egész tavon, mely legalább 400x150 méteres volt, alapból mindössze egy pár Szárcsát láttunk. Semmilyen más madár azon nem volt, de körülötte is csak mindössze két Árva Őszapót tudtunk lencsevégre kapni, a fenti fotón látható fényviszonyok mellett.

 Az Őszapót alig lehet észrevenni

 Út a vízhez ... "Vörös Csepel" ... (mobilos kép)

 Holdbéli táj

Mint egy későbbi helyszínen megtudtuk, a vizeket megmérgezték, a helyi románok pedig oda hordják a háztartási szemetüket. Ez se nagyon volt rajta a Google Maps-en :-) És az sem, hogy egy komplett tavat itt is bekerítenek, mert ez az ország a tilalmak országa. Miután eljöttünk a tó végéből, visszafelé is ugyanazt az útvonalat választottuk, mert teljesen körbejárva kerülő lett volna. Így hát visszaindultunk a tó távoli csücskétől, ugyanarra, amerre jöttünk.

 A telefon odaveri a 18-105mm-t látószögben.

 Lagúna a putriban (mobilos kép)

 Vetési varjút a lakótelepen is fotózhattunk volna. Ez is szocreál.

 Nappali fénytelenségben zsákmányos Varjú-sziluett

 Csepeli romantika, avagy a szombat színei

 Nyáron a szemétdomb mögötti mérgezett vízben fürdenek a pulyák

 Ez már a házakkal körülvett, elkerített tavon volt. Dankasirály

 Megérkezett a Szárcsa. Itt már röhögtem és sírtam egyszerre

Kíváncsi volt a Szarka, hagyta magát fotózni

Sörsátorból horgászsátor. Ide csak engedéllyel lehetett bejönni,
mert a partszakaszt egy km hosszan megvásárolta a BANK :-)


Olyan pazar helyeken járhattunk, hogy alig tudtuk feldolgozni. A tervezett és ígért napsütéses idő, és a remények ellenére be kellett látnunk, hogy ez nem az a nap. Hiába vártuk, hiába volt előtte három munkanapon át csodásan kék az ég, szép fényekkel, szombatra ez jut a dolgozónak. Mind a hely, mind az élővilág tekintetében. Na jó, hát ez tényleg nem egy National Geographic. Ez van, köszönjük Csepel.

De vegyük észre, és lássuk be (szófordulat a főiskolai tankönyvekből, amikor lusták elmagyarázni a megérthetetlent), hogy kezdenek jönni a fények, kezdenek jönni akkor, amikor elvileg haza kellene indulni, egy ilyen eredménytelen szombat után, két hét kihagyás után. Ezt nem lehet ! Zsákmány nélkül nem megy haza a vadász. Az előbújó napsugarak arra indítottak minket, hogy menjünk el a Hárosi-öbölbe mert az nincsen messze, és mert az mindig bejön. Elindultunk, szerettünk volna valami értékelhető tartalmat juttatni a memóriakártyákra. Szóval rossz a festőnek órákon át vonal húzás nélkül állni a vászon előtt.

A Hárosi öbölben kedves látvány fogadott minket. Récék hada kutakodott a parti avarban, egy-két elszánt horgász még próbálkozott a hideg ellenére, s hozzánk csapódott egy, majd aztán két tényleg aranyos és jó fej macska, akik kíváncsian nézték, mit is művel ez a két marha a parton azokkal  kattogó gépekkel ?!



 Támadnak a Tőkés récék

 Tőkés réce tojó

 Hímek tipegtek az avarban

Párban a parton
  
 Ez a macska több órát volt velünk

 Mire megjött a jégmadár, már csak ellenfényünk volt

 A túloldal. Szürkegém és Jégmadár-tanya. (Danubia 500 F8 T2)

 Ez a réce nagy halat fogott. Sehogy sem bírta lenyelni

 Utána ment a macska a hajók közé, és megszerezte. Ő megküzdött vele

 De hát nem is csináltam én semmit ...

 Elmenő fényekben, alvás előtt még tollászkodunk !

Aluszik a csónak, s a part is, aludj el szépen Duna-ág


A Hárosi öböl rövid partszakasza, a récék és a macskák műsorozása megmentette a napot. Fotótémában és időtöltésben egyaránt. Az a rövid óra, mikor kisütött valamelyest a nap, sovány kárpótlást nyújtott nekünk, a szürke, fénytelen csalódás, a "madártalan vízek" és faágak elszenvedése után. Örültünk a halat csent a macska című kisfilmnek, jót derültünk rajta. Jéghideggé hűlt a gép, az optika, s haza is indultunk. Az utolsó napfényekkel búcsúztunk el az öböltől. Kedves élmény volt beszélni azzal a 65 évesnek látszó emberrel, aki 40 évig vadászott, (adott egy-két tippet jégmadár ügyben) de most már csak horgászni bír 82 évesen ... Mélyen elgondolkodtam: Hol leszünk mi már akkor ? Hol leszünk ?