2014-01-29

Erdő mélyén, tó mellett

Ismét eljött a várva-várt szombat. Terveinkben az szerepelt, hogy meglátógatjuk az ócsai madárvártát, és részt veszünk egy madárgyűrűzésen, aztán irány Apajpuszta, de vasárnapra tették át a gyűrűzést, így Steve barátommal módosítottuk a programot.

Választásunk a mindkettőnk által nagyon kedvelt farkas-erdőre esett, mely minden alkalommal tartogat valami érdekeset. Vegyes erdő (lombhullató és örökzöld), nádas-lápos szegéllyel, kellemes utakkal, érdekes ösvényekkel tarkított, könnyen bejárható, változatos zöld övezet Káposztásmegyer tőszomszédságában. Hamar megérkeztünk, és el is indultunk befelé, a jól ismert útvonalon.

Hangos volt az erdő, megjött a hideg, az ország minden más pontján hóeséssel, ezért a madarak is összpontosultak szűkebb területekre, így nagy volt a fajgazdagság, változatos, és könnyen elérhető minden madár.


Végtelen sok irány, más-más látnivaló

 Itt már átszellemül az ember

Az első biztató jel, hogy sokan szeretjük őket

Bent az etetőnél, mindig úgy érzem magam, mint a moziban. Egy pörgős akciófilm részesei lehetünk, olyan közelről, hogy a cinkegolyókról elröppenő madarak szárnysuhogását is hallhatjuk, eggyé válva a szárnyasokkal, testközelből megfigyelve őket. Minden pillanatban történik valami, az ember nem is tudja, hová is kapja a fejét, merre fókuszáljon ... Érdemes ráállni egy fajra, és egyszerre csak azt fotózni. Mindeközben a mókusok is jönnek, 2-3-4 példány is, a szélrózsa minden irányából, fáról-fára ugrálva, míg máskor a földön szedegetve jutnak el a nekik kihelyezett műanyag dobozokhoz.


 Zöldike párban

 A széncinege persze mindenütt ott van

 Bizonyára elgondolkodott ...

Figyelte őt az Őszapó

 Arra gondolt, hogy az etetőn nagy a bőség

 Az Őszapó várt, nem szereti a tolongást

 Fentről figyelte ezt a Zöldike is

 Talán itt a földön is jut elég falat ...

Ne butáskodj ! A cinkegolyó finom ! Mis is cinkefaj vagyunk. Gyere !

Na látod ! Most egyél annyit, amennyi csak beléd fér !



Az etetők körül, a következő fajokkal találkoztunk:


Széncinege, Kék cinege, Barátcinege, Erdei pinty, Zöldike, Citromsármány, Szajkó, Nagy fakopáncs, Őszapó. A kicsit messzebb elterülő nádas felől Fácán hangját hallottuk, s a nádas túloldalán pedig a Zöldküllő nevetett felénk. Közel 50 percet töltöttünk az etetőknél, ez alatt sok fotó készült, és videó a mókusról, mert azt nem lehet kihagyni. A mókusnak két faja / alfaja mozog errefelé, a barnásabb "eredeti" Mókus, és a Vörös mókus. Az előbbit jobban kedvelem, de a vörös közelebb jön, bár teljesen idegbeteg. Pattogva halad a fán, hurrogva suhan, "UFO-szerű hangot" kiadva amikor megijed. Persze szarkák, Dolmányos varjak is figyeltek minket.

Miután kockára fagytunk, elhatároztuk, hogy teszünk egy kanyart -most a hosszabb úton-, hogy megnézzük, mit is tartogat nekünk a sűrű, de egy jó sétánál, egy-egy tájfotónál több most nem jutott. Kicsit fotózgattuk az erdő részleteit, és ezerszer elmondtuk egymásnak, hogy mennyire jó itt lenni. Szülőkkel találkoztunk, kik gyermekeiknek mutatták az erdő szépségét, futókkal, nordic-walkingosokkal is, akik elmaradhatatlan vendégei az erdő mélyén található utaknak. És a nyúl ! Megint átfutott előttünk, majdnem ugyanott, ahol a múltkor is. Most sokkal ügyesebb volt, esélyünk nem volt lefotózni, de adott egy-két pillanatot, melyben gyönyörködhettem.


Gyönyörű erdőrészlet. Kedvencem a moha

Micsoda színek ... Pedig tél van.

A nagy séta után visszatértünk az etetőkhöz. Ekkor jött az Őszapó-fotózás, melyre nagyon gyúrtam, mert kedvesek számomra ezek a madarak. Adtak is három percet. Csak rájuk koncentráltam. Gyorsak, élénkek, és nagyon szépek. Nézegettük még a mókusokat, beszélgettünk egy idős természetjáróval, aki 3-4 buszmegálló hosszú úton ér el ide, és még mindig hordja a táplálékot a mókusoknak. Érdekes dolgokat mesélt, s magunkba nézhettünk: Vajon mi hol leszünk 70 évesen ?

Csend és békesség ...





A fotózásra szánt időnk 2/3-át elhasználva, igyekeztünk a másik helyszínre, amely nem más, mint a Kőérberki-tó. Szeretjük. Amilyen kis pocsolyának tűnik, olyan érdekes hely. Tiszta, jó illatú most a Kőérberek-patak, így az abból duzzasztott tó vize is rendben van. Élővilága meglepő. Találkoztunk Dankasirállyal, Kárókatonával, Vizityúkkal, Csörgőrécével, fiatal Szárcsákkal, Vörösvércsével. Állítólag Guvat is jár arra. Mi pedig még mindig várjuk a Jégmadarat, mert többen említették. Ez alaklommal az Ökörszemet nem láttuk, így nem tudtam lefotózni sem.


 Kellemes élőhely, sok meglepetést tartogat

 Csörgőréce hím

 Kárókatona. Mesze rótta a köröket

 Kendermagos réce tojók

 Tőkés réce tojó landolás közben

 A félős Vízityúk rejtekébe siet

 Szárcsából sem volt hiány

 Nem olyan gyakori errefelé

 Ő kíváncsibb volt, jobban viselte a fényképezőgépet

 A Dankasirály is megtette a maga köreit

 Szárcsa és Csörgőréce

 Egerész ölyv

 Tisztes távolságban. Vissza ült a fára a Kárókatona

 Közel repült hozzánk a vércse, mikor megtettük az utolsó körünket

 Még egy Csörgőréce

 És a párja

 Tőkésréce pár. Ők a leggyakoribbak itt is

Érkezés balról

 Már megint viszket a fülem ...

Ő azon gondolkodott, hogy mit is tegyen a diszperzites vödörrel itt, a tó közepén


Nagyon hideg volt, lilára fagytak az ujjaim, s mindketten azt mondhattuk: Megelégedtünk. Így hazafelé vettük az irányt, sok-sok képpel, izgalmas helyzetekkel, megnyugodva ismét egy nehéz munkahét után, kipirult arccal, kicsit más és talán jobb emberként. Vitathatatlanul gyógyit a szabad tér, az állatvilág, és a csend.