2014-01-05

Ködös évnyitó

Már meg sem lepődünk azon, hogy gyakorlatilag november óta a szürkeséget fotózzuk. Egy másik blogban olvastam, hogy a szerzőnek nem született értékelhető képe decemberben. Ilyen alapon hálás vagyok, mert nekem jutott elfogadható, dokumentációs igényeket kielégítő fotó, akár egy-egy gyöngyszemmel.

Az idei év első fotózása, már az új idők jegyében indult. Mit is jelent ez ? Állandó lesnek kerestünk helyet Steve barátommal, megnézve három lehetséges helyszínt is. Még tanakodunk, de esélyt látok arra, hogy lakóhelyünkhöz közel, 10 km-en belül, felállíthassuk a detektívüveges lest ! A ködben ennek is utánanéztünk, s most már a ködöt, mint hangulati elemet kezelem. Szinte már nem érdekel, hogy a fényképezéshez nincs fény, abból főzünk, amink van. Azt vettem észre, hogy ha az ember kicsit megtanul így gondolkodni, egészen új távlatok nyílnak neki.


90 pozitív visszajelzés, háttérképnek vitték telefonra, laptopra, és megosztották 5 alkalommal.
Szóval ködben is lehet fotózni. Érdemes volt kísérletezni a köddel.


De ne szaladjunk ennyire előre, szépen sorban mindent ! Nem fogok helyszíneket mondani, de a ködös fotózás az napi első lépése volt, egy kis fennsík meglátogatása, mely egy domb lábánál áll. Vegyes erdőkkel, melynek túlnyomó része fenyves, de még vegyes lomberdőnek mondható. Tágas tér, bokor-sor, és délelőtt-délután jó fények várományosa. Itt akár érdemes földmunka árán bódét ácsolni, itatót építeni ... Az orrunkig nem láttunk, de Királyka és Őszapó, széncinege és Kék cinege hangját hallottuk. Minden megvizsgáltunk, és biztatónak találtuk a környezetet. Meglátjuk. Első körben talán próba-sátrazni kell. Ha megfelelő a fajszám, és minden egyéb kritérium teljesül, érdemes munkában gondolkodni, és belevágni a project-be.

A második területre érkezve, nagy meglepetés ért minket. Vagyis engem biztosan. A Meggyvágó még a kocsiból nézve is, jól láthatóan ugrált mellettem a fán, s mikor kiszálltunk egy kb. 80 fős Fenyőrigó csapatba botlottunk. Volt ott még harkály is a közelben (hangról meg nem mondom  milyen), de a Fenyőrigó csapattal voltam elfoglalva. A Szajkók is bent zúztak a sűrűben, s a Fenyőrigók 15 méternél közelebb nem engedtek. Itt is felmértük a lehetőségeket, és én személy szerint még jobbnak érzem az adottságokat, mert víz is van a közelben, nem beszélve arról, hogy a terület természetvédelmi oltalom alá esik. Ennek fényében jelenleg ide húz a szívem les tekintetében.


Számomra festői terület

 Fenyőrigó. Se fény, se közelség, de felismerhető.


Vajon melyik madár szúrta fel a tartalék táplálékot ide ?


Harmadik célpontunk egy felduzzasztott patakból kialakult tó mellett fekszik. Nádassal, szabad területekkel, bokros-füves réttel, erdősorral, közel az urbanizációhoz, de félig vad-jellegű vidék. Bujkáló patak, melyet horgász tóvá duzzasztottak, s melynek megmaradt egy része eredetinek. Izgalmas környék már csak azért is, mert, még le sem parkoltunk, az autóból láthattunk egy Vörös vércsét vadászni. A fenyőrigók után ez volt a második adrenalin sokk számomra. Persze a vércse nagyon hamar távozott, de később még máshol megfigyelhettük elég hosszasan. Körbejártuk a tavat, két hídján is átkelve. Elbóklásztunk a ködben, találtunk szép tájkép témát. A tó szélén élő nádasban Ökörszem bujkált, s ugyan megjelent a fényképezőgép keresőjében, de mire exponáltam volna el is tűnt teljesen. Pillanatok alatt röppent át a nem túl messzi túloldalra. Villámgyors és nagyon kedves madár, remélem látom még, és le fogom tudni fotózni.

Találkoztunk Dankasirállyal, aki felénk röpült békével, de amint ráfogtam az objektívet, teljes pánikkal váltott irányt, halászott ott gyönyörű Szürke gém is, megfigyelhettük, ahogy húsz szárnycsapással bejárja az egész tavat, a legkisebb erőbefektetéssel 20-30 métert vitorlázik ... Hiába, a nagy szárnyfelület segíti őt. Őszapók bandáztak a szemközti erdősorban, miközben azt figyelgettük, hová is szállhat be a Jégmadár, akit nem olyan régen az ott járó tömegközlekedési eszköz ablakából pillanthattam meg. Utunkat Dankasirályok, Tőkés récék, és Szárcsák színesítették.


 Ködös patakparton

 Ugyanott, máskép(p)

 Ácsmunka. Út a túlpartra

 Dankasirály, aki paranoiás

 Megérkezés

 A Szárcsa mindenkor érdeklődik

 Követlek, bármerre mész ...

 Jégmadár hol vagy ? Ide várunk.

 Nemes vízimadár a Szürke gém

 Vörös vércse duzzog a túloldalon ...

 Olyan, mint ha jutott volna fény :-)

Minimál, és ettől maga a teljesség ...


Annyi jó és érdekes dolog történt ezen a napon, de még alig múlt csak el a dél. Nem akaródzott ennyivel bezárni azt a napot. Elindultunk hát a Duna irányába, s az egyik legszebb zugába érkezvén, csoda tárult fel előttünk. Elmentek a fények, leereszkedett a köd. Nem lehetett átlátni a túlpartra, pánikoltam is erősen, hogy na mi lesz ebből, ilyen fények, és ekkora köd közepén ?

Ez a sohasem unalmas táj új arcát mutatta meg ma is. Ködben rejtőzött minden, néma csend ült a partra, az alig 60 méterre horgászó emberek körvonalai látszottak csak. Olyan volt, mint ha titok fogalmát értelmeznénk. Úgy éreztem magam, mint ha nem is látszanék, mint ha lépteimet nem hallaná senki. Csak fotóztam a partot, a pihenő csónakokat, a messzeséget, és megtanultam, hogy a köd csodás hangulatot ad egy szép témának, egy tájrészletnek. Olyan, mint a fátyol. Meglesni engedi a menyasszony szépségét, de fel nem fedi azt egészében. Izgalom uralkodott rajtunk, olyan volt mint első alkalommal félelem nélkül lebukni a víz alá, s visszatérni onnan, megdöbbenve annak nyugalmán, és süket csendjén. A következő képeken hitem szerint megmutatkozik ez a varázs.


 Csend és magány

Békesség



Nem nagyon van mit hozzáfűzni ehhez ... Nincs több szó, elfogytak a jelzők. Barátja lettem a ködnek, mely ha egy jó témát egészít ki, csodássá teszi a képeket. Pláne majd ha befagy végre a víz ... Ez volt tehát az év első fotózása. Hozott nekünk lehetséges leshelyszint, és egy rekord tetszés-indexű fotót, ami ráadásul tájkép, ami nekem nem is a profilom igazán, főleg mostanában, mert hogy a természetfotózás a szívem csücske egyre jobban.

Úgy érzem magam mint a lelkendező kicsi Vuk ... Hurrá, lest építünk ! :-)