2014. december 31., szerda

A Meggyvágó napja

Karácsony eltelte után feleségemet rávettem, hogy a -4 fokban töltsön el velem 2-3 órát a lessátorban, és nézzük meg, mit tud az összevont madárles, mely a II-es és a III-as les összevonásával épült meg. Szükséges volt ez azért, mert a II-es leshez csak "alapfajok" látogattak, s a III-as közelben viszont Meggyvágók, és Süvöltők is mozogtak. Szerettem volna őket látni, és fotózni. 27-én etettünk, és felmértük a területet. Akkor nem volt nálunk fényképezőgép, mert mást is intéztünk az nap, de a kocsival leállva, elég közel jöttek a Süvöltök. Kicsit bosszankodtam is, hogy nem tudom őket fotózni. Hím és tojó egyaránt mutatkozott, 10-12 méter távolságban, 28-án mentünk ki teljes felszereléssel. Ahogy odakanyarodtunk, egy ragadozó röppent el, lassú, lomha szárnycsapásokkal. Na beindult a vezérhangya, legközelebb már etetünk farhátat ! Építek egy vastag beülőt a ragadozóknak, hátha összejön ...




 És megérkezett, és beült, most már van Meggyvágó képünk

 Jól érzi magát, az eredetileg fürdetőnek szánt, etetővé alakult virágcserép alátétben is

 Amikor jó helyre ül

 Teljes pompában

 Fiatal hím

 És a tojó. Törékenyebb, és fakóbb, de gyönyörű

A másik oldalon, a reflexüveges lesnél is beszállt

 Megérkezett a Nagy fakopáncs tojó is. Nekik nem igazán ideális az etető.
Ezen mindenképpen agyalni fogok, és átalakítom majd.



 Szajkó is érkezett, bár nem ideális a póz, szűk a fotó ...

 Egy nagyon szép Széncinege

Kékcinegét is láthattunk, mint megannyiszor



Ott mászkálnak az etetőnál a Süvöltők, egy párat 10-12 méterről le is fotózhattam volna, de akkor csak etetni, és lest átalakítani voltunk. Mikor feleségemmel megérkeztünk, ragadozó is ült a fán. Hideg van, elkezdünk etetni csirke farháttal. Talán sikerül ragadozót is fotózni ? Egy éve hajkurászom a Meggyvágót, és sikerült. Nagyon boldoggá tesz !!!








2 megjegyzés:

  1. Hmm..., valamit nagyon tudsz, ha a feleségedet ilyesmire rávetted. :)
    Komolyra fordítva, nagyon szépek a fotók és a madarak!

    VálaszTörlés