2015. június 7., vasárnap

Nyári merzse

Vannak olyan szombatok, amikor is feleségemmel megyek ki a természetbe. Szeretem ezeket az alkalmakat, mert ekkor egész nap együtt vagyunk, jön velem, segít, inspirál, nem nyavajog, ha le kell hasalni a földre. Amikor kiragadja a gépet a kezemből, és csuklóból csinál valahol vagy valamiről egy jobb fotót mint én, akkor szeretem őt a legjobban. Büszke vagyok rá, és szeretem érzékeny szemeit, mert egészen fantasztikusan vesz észre, és lát meg dolgokat olyan helyen, ahol én a gép keresőjét soha az életben nem emelném a szememhez. Ezen a napon a Merzsére mentünk, s annak környékére, többek között bankázni, s persze amit csak találunk. Van ott egy álmunk, amit még nem tudtunk beteljesíteni, de dolgozunk rajta. Vegyes témában fotóztunk, táj, makró, madarak, ami csak jött. Feltérképeztük autóval az egész helyet, úgyhogy most már nem tévedünk el. A nap elején, a nyíltabb területeken kezdtünk, ahol sok ragadozó található, magányos fák, másutt szálerdők, s ez után mentünk a belvizes területek felé. Vegyük sorba, mi is történt ...


Ez a látvány fogadott minket az árok partján

 Hasaltunk a  Kis boglárkalepkéért

 A poszméh csak ritkán támad

Margaréták a réten, gyönyörűséges

 Mindössze 90 fokkal fordultunk jobbra


Átautóztunk a Merzse másik, belvizes, madárvártás területére, ahol is egy hónapja még a végeláthatatlan repcevirágzás sárgájában úszott a táj. Most már termőbe fordult a repce, közöttük még küzdenek a pipacsok, s a táj átfordult a forró nyárba. Sajnálom, hogy a színek ilyen hamar vesznek el, de rohanunk mi is, rohan az élővilág. 



 A madárvártán, szemközt a Nagy kócsag

 Igen sokat küzdöttünk a repülős fotókért

Eközben szemben a táj ...

Nagyon kedvesek a Szárcsa-gyerekek

 De jobb, ha éber az anyukájuk ...

 Idén nagyon lepukkant a madárvárta

 Visszafelé az erdőn


Olyan helyeken, ahol erre mód van, az autót feleségemnek átadva, kocsikázunk kicsit. Ez alatt én jobban tudok figyelni a környezetre, akár fotózhatok is a "jobb egyről", ha úgy adódik, s kicsit pihenek. Átautóztunk oda, ahol reggel kezdtünk, mert bankát nem találtunk igazán közel. Megint ott találtuk magunkat az erdő szélén, ahonnan a szabad füves puszta indul. Hallván a bankát, figyelni kezdtünk. Egy keskeny erdősávnál láttuk is, ahogyan szedeget a földön. Üvegen át, ugye nem lehet fotózni, így kiszálltam lassan. Nem ! Nagyon lassan. lepattant a drága azonnal, csőrében valami puhatestű izével. Ideteszem a képet, de csak mert hogy"megvót" :-) Most már tudjuk, hol táplálkozik, és azt is tudom, hová hordja. Csak kellene egy beülő. Na még talán-talán lesz rá mód, hogy megfigyeljem, lefotózzam, mert ki fogok menni oda, záros határidőn belül, s ha már nem költ, akkor ennie kell. Bízom benne, hogy oda jár vissza majd.

Haladtunk tovább, s észrevettünk egy kisebb utat az erdőben. Ahogy bementünk, füleltük, hová szállhatott a banka, félszemmel észrevettem egy vizslát a látómezőmben. Vizsla. Rendben van, gazdája itt sétáltatja. Újra felnéztem, s láttam, hogy ez azért nagyobb annál. DE HISZEN EZ EGY FIATAL ŐZBAK ! Adrenalin, kézremegés, izé, őőőőő, szóval minden. Jobboldalt bokor, kiszállni nem lehet az autóból, mert azonnal megugrik. Gondoltam. Nekiálltam fotózni az ablakon keresztül, mert szóval ilyen közel, 12-15 méterre még nem voltam tőle. Persze a szélvédő szögben áll, optikailag torzít, de nagyon örülök ennek is. Ahogy kiszálltam, és tettem egy lépést, ez a gyönyörű állat kb. 30 méterre kerül, s láthatatlanná vált. kezem lábam remegett.


 Ez lett a legjobb rossz fotó :-)

 A mező szabadabb részein sem volt nyugodtabb az élet. Bankát kergettem

 Szárba szökkent a kalász

 A pipacs mindenhová befurakszik

 A fotós meg flash-elhet a komplementer színekre

 S mikor hazaindul, s vissza néz még egyszer


Mielőtt kimondja azt felfelé, hogy a lakóhelyéhez viszonylag közel, milyen helyen járhatott ismét.
Na várj csak Merzse, minden titkodat felfedem !



2 megjegyzés: