2016-01-24

Váci tanösvény

Szóval ez  bejegyzés a folytatása a Váci Duna part és a Nagy bukó történetének. Eléggé fogytak már a fények, az amúgy is kevésből, de mi még elmentünk a Váci Tanösvényre, mert kedves nekünk az a hely. Ott található a MOL kútnál bent, a stadion tövében, egészen közel a Gombás patakhoz. A helyet évek óta ismerjük, megannyi élőlény otthona. Ragadozó madarak, harkályfélék, rengeteg vízi és énekesmadár, emlős állat és rovarok paradicsoma. Még Jégmadarat is láttunk ott. Egy nagyon váratlan pillanatban keveredett elénk, a tanösvény legvégén, miközben fotós haverommal beszélgettünk kedélyesen egy idős házaspárral. Szépen beszállt mögéjük egy beülőre, de van, hogy csak átrepül a pallók alatt, ezerrel. A tanösvény viszont mára elhanyagolt lett, lassan-lassan szerintem életveszélyessé válik. Beomlott deszkáin járni izgalom és félelem vegyes érzete. Ami még ennél is nagyobb baj, hogy semelyik pihenőn nem látszik a tájból semmi, így oda bemenni lassan semmi értelme nincs, pedig csodás hely volt anno. Adják vissza nyugodtan a természetnek az egészet, de akkor ezt deklarálják, és zárják le az ösvény bejáratát. Tíz éven belül híre-hamva nem volna.


 Ütött-kopott már, de hangulatos

 Ártéri titkok ...

 Fatörzsén a mohák

 " minimál "

 Hangulat ... Jégbe zárt világ, moha-híd

 Tavasszal itt mennyi béka van ...

 Sárba fulladt a jég

Vajon milyen termés lehet ?

Amikor a fények azt mondják: "Legyen elég !"

És mi ekkor szépen megértettük ezt, majd hazaindultunk. Így ünnepeltük mi meg a 2016-os év legelső napját. Még volt hátra 3 szabad nap, a munkakezdésig. Minden percet kihasználtunk ...



A Nagy bukó nyomában

Teljesen rákattantam a Dunára. Beleszerettem. Mindezekhez hozzá adódik még, hogy a téli vízimadarak is nagyon érdekelnek, emiatt mostanában csupa ilyesmivel fogok untatni mindenkit, aki megteszi, hogy elolvassa a fotókkal illusztrált agymenéseimet. Ezúttal, mint új évi első mozzanat, feleségemmel mentünk ki a Váci Duna partra, mert egy kedves madarász ismerősöm javasolta azt a szakaszt. Nem csalódtunk. Egyrészt jó séta volt, másrészt pedig nagy örömöt hozott. Mert hogy én még soha nem láttam Nagy bukót, de ez úttal, mint új évi első új faj, a szemünk elé kerülhetett. Második helyszínünk a közeli Váci tanösvény volt, de erről majd a következő blogbejegyzésben. Maradjunk most a váci Duna partnál, mert bőven lehet mesélni róla ... ( a blogban több tájfotó telefonnal készült, majd jelzem, de a 16:9-es  képarányból is jól érzékelhető) Azokat a képeket kicsiny feleségem követte el.


A hőn áhított Nagy bukó

 Míg én madaraztam, feleségem tájfotózott. Elfogult vagyok. (telefon)

Végre valami télféle ... (telefon)

 Nekem tetszik ez a vízpart

 Persze azért érkeztek a madarak is. Kormorán repült a víz felett

 Aztán egyszer csak észre vettem azt a furcsa fejformát

 És igyekvőn, de fegyelmezetten elindultam felé

 Egészen jól tolerált ...

 Eddig. Majd nagy taposásba kezdett, nekilódult ...

 hogy aztán elegáns mozdulatokkal, pillanatok alatt biztonságba távolodjon



Nagy bukó. Téli vízimadár, valami más, valami új. Valljuk be, sehol nincs lepapírozva, hogy mit hol láthatunk, csak vannak olyan "tipikus élőhelyek", melyek az adott fajra jellemzőek, és mehet, loholhat az ember a fajok után, melyekre szemet vetett. Izgalom, és csodás öröm, amikor közeledünk a madár felé ... Kattintás, öt lépés, kattintás, öt lépés. Én ezt az elvet vallom, így cserkelek. Ha nagyon elkap a gépszíj, akkor sorozatra állok, és AF-C-re, ha esetleg lelépne a fürgébb faj, akkor is meglegyen ... Ennek a Nagy bukónak, igazán örültem. Élveztem megközelítésének minden pillanatát.




 Tovább csámborogva a parton, megérkezett a Viharsirály

 Ködben, és messze volt ez a Kormorán

Vadásztam a felém repülő madarakra, ő a végén a szemembe nézett



Izgalmas világ ez, a Duna pedig egyre jobban a szívemhez nő, az elmúlt egy-két évben. A sirályok hangja a tengert idézi számomra, ahogyan ezt írtam már egy másik bejegyzésemben is. Nagy sétát tettünk, mert minden új év első napján kimegyünk együtt a természetbe. Hideg volt, fény annál kevesebb, csípős idő, ködös táj, de nagyon élveztük a sétát mégis.

Nem ért véget a nap, mert hazafelé haladva a Váci tanösvény felé vettük az irányt ...



2016-01-17

Decemberi madaraim

Eltelt egy év, és az itató tavasztól őszig vízzel várja a madarakat (bár nyáron néha bealgásodik), kora ősztől a tavasz első pillanatáig etetünk. Nincs jó helyen most sem igazán ez a les, mert Budapest az Budapest, de azért ha visszatekintek az évre, 16-20 faj körül járunk. A december áttörés volt, mert végre bejött a Tengelic és a Zöldike. A süvöltők, és az Őszapók nem akarnak, és nem akarnak megérkezni. 20-50 méteren belül jól hallhatóak, de nem jönnek a detektív üveg elé. Abból főzünk tehát ami van. Nem volt még tisztességes hó, sem tartós hideg. Az bizonyára hozzátenne párat a fajok számlálójához, de ez nem jön össze. Megcsináltam a decemberi madárfotókat, melyek tehát itt, a lesnél készültek, s ebben a blogban be is mutatom őket. Bízom abban, hogy ez nem csak jelent esztétikai élményt. Az itató marad, üzemel, és várja a tavaszt. Én ezekkel a fotókkal búcsúztatom el a 2015-ös itatós madárles szezont ...


 A Tengelic szorosan a palack mellé bújt. Nagyon félénk. Beülőre nem jött.

 Gyönyörű, elsőéves Meggyvágó

 Nocsak, betévedt a Mezei veréb

Nagy fakopáncs hím

 Csodás kis Kékcinege

 Vörös tarkófolt, hím. Piros gatya, Nagy fakopáncs

 Birtoklás

 Széncinege

 A Zöldike megérkezett, de akkor még nem esett oda napfény

 Itt már alakul ...

Egy darab, az itatós les vízének jegéből


Remélem, hogy jövőre még több faj érkezik. Bízom a kora tavaszi, márciusi, áprilisi történésekben, a megérkező fajokban ...



Már megint a Kána-tó

Ebben a bejegyzésben is, még mindig a 2015-ös témákat feszegetem. Több alkalommal látogattam el a Kána-tóhoz, s közvetlen környékére. Egyet kijelenthetek: Ugyan nem itt fogom megdönteni a a látott madárfajok számossági rekordját,  de az biztos, hogy unatkozni itt nem lehet. Víz, tocsogó, szabad terület, bokros-fás környezet van, így zsákmányállatok, s azok ragadozói, a helyre jellemző madárvilág gazdagon képviselteti magát. A képek vegyesen sorakoznak majd, napfényes, és szürke fények adta helyzetben készültek egyaránt, s ezt azért csinálom így, hogy e kedves helyről, minél szélesebb spektrumú képet adhassak. Többször írtam erről a területről mostanság, de a téma, és az élmények nem fogynak el. Ezen okból újabb bejegyzéssel jelentkezem a Kőérberki patakból megszületett vizes - szántóföldes, területről. Összeszokott már itt a civilizáció és a természet, ember és állat. Van ennek egy sajátságos íze ... Had meséljem el ! (Lejjebb, fényben készült fotók is láthatók  :-)


 Ilyen időben nem volt kedve elrepülni még a Vörös vércsének sem ...

 Fahídról a tocsogó ... Vízityúkok, récék, ökörszem otthona

 Párban és szinkronban

 A kutyát vinni kell

 Vízcseppes témák

 Hozzáértőknek képeskönyv ...

A hídon álltam, 3 méterre szállt el tőlem


Amikor kisüt a nap, és csak kevés időm, de a szabadba vágyom, kimegyek a Kána-tóhoz. Keresem a szép Vízityúkot (mely ebben a blogban nem szerepel), az Ökörszemet, fürkészöm, jön-e épp akkor a Szürke gém, megtalálom-e a Jégmadarat, melyet a birding.hu emleget, ott lesz-e a jeladós vörös vércse, akit a dolmányos varjak folyton üldöznek ?! Izgalmas kérdések ezek. A fotók, melyeket itt mutatok be lentebb, egy decemberben ritka-napos időben készültek.



 Csak úgy csillogott fémesen minden tolla ...

A Csörgőrécék aznap közelebb voltak a horgásztóhoz

 Igen, a feleségeik is :-)

 Szélben hajolva

 Ő valamiért nyugtalan volt. Többször tollászkodott, s igazgatta magát

 Aztán elrepült, át a vashídon a halastóra


Na a következő fotók előtt álljunk meg egy picit ! Körbejártam éppen a tavat, és a házakhoz -melyeket mi csak modern paneleknek hívunk - közel eső oldalon sétálgattam. Nagy meglepetésemre, egy Vörös vércse szitált hosszasan és kitartóan a fejem felett nem több mint 10 méterre. Legalább egy percig figyelhettem, s néha egymás szemébe is néztünk. Valamit észrevett, és nem tágított onnan. Még videózni is volt időm, de nem osztom meg, mert a homogén háttér, és a madár hirtelen tett mozdulatai miatt, az optika néha elvesztette a fókuszt. Erős szél volt, de a madár kb. egy helyben tudott lebegni. Gyakran néztem a szemébe, éhsége miatt nem törődött közelségemmel.



 Küzdelem a széllel. Mozdulatai gyorsak voltak,

 Egyszer csak leszállt, de nem láttam, hogy fogott volna valamit

 Közelben a "modern-panel"

Végül újabb szitálásba kezdett




Amilyen ellentmondásos ez a hely, olyan érdekes. Rengeteg fajt ad ahhoz képest, hogy mennyire közel van az emberi épített környezet, s maga a civilizáció. Körbejárni a horgász tavat, a tocsogót, elidőzni a kis túlzással füves fennsíknak nevezhető dombokon számomra csodás időtöltés. Nem tértem még vissza élmény nélkül, erről a hozzám közeli, egyszerű de csodás helyről ...