Nekiiramodott. Korábban is, mint kellene, teljes erővel és pompájával mutatkozik a tavasz. Az elmúlt tíz nap alatt, elrobogott mellettem a mandulafa-virágzás is többek között. Erőforrásaimat más jellegű feladataim és a fotózás között meg kell osztanom. Ebben az évben a fotózás sajnos kissé háttérbe fog szorulni, más, természetközeli dolgok miatt. Ezek a tennivalók szintén kedvesek nekem, és köteleznek is, hogy azokkal foglalkozzak. Mindenképpen megmarad a fényképezés, csak kevesebb lesz a feldolgozási idő, a szelektálás és járulékos munkamenet, így időt takaríthatok meg. Na most nem tudom, hogy ez kit érdekelt, de jól megírtam :-) Ezeken túl, jöjjön a lényeg, hogy elmentünk fotózni Budakeszire, az egyik kedvenc helyemre. Megtaláltunk ott sok mindent, amit elhozhat a tavasz, és most - két héttel a fotózás után - kidolgozva a képeket közzé teszem azokat itt. Remélem, hogy valamelyest át tudom adni azt az örömöt, amit abban a szép völgyben találtam. Kezdeném is az egyik legjobb fotóval, s aztán mutatom a kora reggeli megérkezés első fotóit ...
Leánykökörcsin a sziklaperem szélén ...
Menjünk csak fel, hátha lesz ott valami érdekesség ...
Félúton
Rossz fényekben a Citromsármány
Itt már nagyon érdemes volt leguggolni
Egészen fent a tetőn, a dél-keleti oldalon megpillantottam
a csodás Leánykökörcsint, melyért kifeküdtem tériszonyommal együtt a szírt szélére
Teljesen odavagyok ezekért a kövi mohás zuzmós izékért, amikhez nem értek
Ez sem volt nagyobb az öklömnél
Miután fotóstársammal végigjártuk a fennsíkot, elindultunk a déli (napos) lejtőhöz, hogy további szépségek után kutassunk. Mindkettőnknek voltak nagy meglátásai, ki ezt, ki azt vett észre az enyhén lejtős ösvényen. A makró objektív ismét nagyon jó barátunk volt, ki tudja hányadszorra !
Nem vagyok jó botanikus, nem tudom milyen bokor virága ez
Ezer és ezer szín
Balra tekintve, megkapó volt ez a fa, és a hegyek. Makró obival durr bele !
Hasra magyar ! Kedves apró virág ... Volt vagy 3 cm, szárral együtt
Fekete leánykökörcsin
Kicsivel arrébb a nektár-kehely
A domb alján ismét a leánykökörcsin
Tavaszi hérics tengerben jártunk. Inkább kikerültük, aztán mellé hasaltunk
Mezei mályvának azonosítottam
Örömfotózás volt ez a javából ! Nem ért még véget koránt sem az a nap, mert volt még egy állomás. Van ott a völgyben az a betonos, törmelékes, tégladarabos, burjánzó bokros hely, ott ahol a patak elkanyarodik a déli lejtővel szemben. Ott vannak az én mindig üde-zöld, kicsiny moháim, azok a mohák, melyek évek óta a kedvenceim. Állvány nélkül kézből fotóztam, ezeket az alig pár centis, zsenge szálakat ...
Ilyenkor hangyának képzelem magam ...
A másik mániám, a sárga gomba a fákon
Vajon nevezhetjük ezt mohavirágzásnak ?
Tanú, még az előző évről, mely dacolt a ködös téli hajnalokkal
Elfáradtunk, indultunk is a kocsi felé, szívünkben nyoma nem volt egy morzsányi elégedetlenségnek sem. Útközben még találkoztunk egy falkányi kutyával, melyek közül kettő messziről - gazdáját ott hagyva a rét közepén - odarohant hozzánk. Egy kis nyughatatlan puli keverék, és egy Airedale terrier. Ez utóbbi nagy csókot nyomott arcomra. Örültem ennek, még akkor is, ha a kutya olyan büdös volt, mint amilyen jószívű, és bizodalmas az ember felé. Gazdájuk is messziről köszönt.
Be is fejeztük az napra, nem is akarhattunk ennél többet.
Így volt jó, gyönyörű, és elég.