2016-05-06

Házunk tája aranybánya

Apaj után tájat fotózni indultunk telkem környékére. Az oda vezető út mentén, hatalmas repceföldek vannak, melyek mostanság virágoznak. Ugyan magasan járt már a nap, és éles fényeink voltak, azért mégis csak készült pár fénykép. A repceföldön messze, ahol a fák sora húzódott, láttunk egy őzet, de a 18-55 mm-es objektív nem messze, hanem szélesen lát. Esélytelen volt tehát a megörökítés. Kár, hogy nem lett meg az "Őz a repceföldön" téma. Megérkezvén a holtághoz, csónakba ültünk, és áteveztünk a lagúnába. Idén ez volt az első kör, mert a vizet sajnos igen későn engedték fel, hogy a belvíz el tudjon folyni a földekről. Ismét szép volt, bár egy szomorú dolog is beárnyékolta örömünket. Erről itt a blogban, nem sokkal lejjebb fogok írni. Szóval a sárga mező ...


Megkapó a sárga repce tábla

 Ott a fáknál mozgott az őz

 Közelről a repce

 Legszívesebben beleugrottam volna a sárga habokba !

 Romantikus ...


Áteveztünk a holtágon, s idén először mehettem be én a lagúnába. Még ébredezik, még úgy érzem nem állt össze. Benne van az is ebbe vélhetően, hogy a kora reggeli, vagy a késő délutáni, esti órákban szebb, hangulatosabb. Így csúcsfényekben is jó volt oda-vissza végig evezni vízi útján. 



Tükör - világ

 Bejáratnál, érdeklődőn

 A mocsári teknőst méterre pontosan itt fotóztam tavaly

 A lagúna másik végén, a holt-ág "nagy vize"

 Hátunk mögött az előző képen látott világ. Irány vissza !

 A lagúnában Bütykös hattyú fészkel

Gondos szeretettel őrzi és védi, fészkében 5 tojását
De párja sajnos elpusztult. Talán horgot nyelt, vagy mérgezett táplálékot



Idei első látogatásaink során ez a hattyú pár harciasan védte revírjét. A lagúna bejáratánál ide-oda repkedtek a víz felett, szárnyukat csapva abba, mint számítógépes játékokban a katonák, "patrol mode-ban" jelezték, hogy ettől-eddig ez a mi területünk. Fújtattak, hörögtek. Míg hajónkkal haladtunk a part felé, többször is bemutatták ezt a járőr üzemmódú területvédelmet. Párba álltak, és a fészekbe kerültek a tojások. Egyikük már nem él. Remélem, hogy az életben maradó szülő, míg élelemért megy, ragadozó nem bántja fészkét, tojásait, s majd kicsinyeit. Egyedül nagyon nehéz feladat ez.