2016-08-08

Augusztusi Apaj

Nem bírunk mi megszabadulni Apajtól, mindig oda húz a szívünk. Olyan eset még nem volt, hogy ne találkoztunk volna valami érdekességgel. Ez alkalommal például fiatal Tövisszúró gébicset, és Kormoránt láthattunk. Végre összefutottam szitakötőkkel, sáskákkal, szöcskékkel, rovarokkal, bogarakkal is. Érdekes volt viszont, hogy bár a Szalakóták még tuti itt vannak, egyet sem láttunk ezen a napon. Odafelé elmentünk kedvenc pékségünkbe, megvolt a kávé is. Nem mentünk sötétben, nem törekedtünk erre, így jutott idő ilyesfajta apró örömökre is. Egy kedves fotós kolléga megsúgta, hol van az a Gyurgyalag telep, melyet mi még ott nem fedeztünk fel. Legutóbb a közeli nyulas fotó ott készült, ezért ki nem hagytam volna azt helyet. A Gyurgyalagok költése befejeződött, szétszóródtak a fiatalok és a szülők a környező fákon, s csak hallgattuk prüttyögésüket. Már-már szokásosnak mondható útvonalunkat most is bejártuk. Szórakoztató, változatos, és bőkezű velünk ez a táj. Ebbe a bejegyzésbe is jut jó pár számomra kedves fénykép ...


 Tájat átszelő öles léptek

Legelső pillanat ... Autóból fotóztuk, meglepett nagyon

 Hosszan időzött a póznán a Fehér gólya

Első megállónk a Gyurgyalag és Parti fecske telep volt

 Egy szem Gyurgyalag ... Pár hét, és útra kelnek

 Ez volna a beülő ág, de senki nem használta ...

 Hajkurásztam a Partifecskét

 Már bent Apajon ... Nyári ludak, és az Őz.

 Csöndesen kérődzik, igen jámbor fajta

Vörös gém. nagy kedvencem !

 A tavaknál is megszűnt már a tavaszi zsongás ...

 Fiatal Kárókatona örvendeztetett meg jelenlétével

 Meleg volt, és az Úr eldobta már a fénybombát ...

 Fiatal sirály

 Az aszfalt út felett árnyjátékot játszottak a Füsti fecskék

 A villanypásztoron fiatal Tövisszúró gébics egyensúlyozott

 Nem messze, a Szürke marha csorda. Egy kisebb csoport kívánkozott a képre

 A bivalyok újabban a nagyobb területeket szeretik,

 pedig régebben itt, a réce tanösvény környékén hűsöltek a belvizeknél

ahol előszerettel keresgélnek a szitakötők

 Ez annyira, de annyira nyár !

 Bóklásztunk a mezőn ...

 lepkék után kajtattunk

 Persze nagyon örültünk a piros testű szitakötőnek is

Aztán a kilátó tövében rábukkantam a szöcskékre

 de utána is kapkodtam a fejem

 Nagyon szépnek találom

 Neki még a szeme is mintás

 Ő viszont sáska

 A Barna sáska őkelme

 Feleségem kedvence

 Poloskák párzása a nedvekkel telt virágon

 Tövisszúró gébics

 A csatornánál hűsöl a bivaly csapat másik fele

 Vízhez kötődő lepkefajokkal is találkoztunk

Amint meglátnak, kíváncsian kiballagnak ...



Szeretnék még idén kijutni a mezőkre, sokkal több lepkefotót készíteni. A Nappali pávaszemről, Gyöngyházlepkékről, Kardfarkú lepkéről, s ami csak adódik. Ezen a nyáron sok egyéb más feladatom is akadt. Jó volt újra fotózni, 5-6 hét kihagyás után.