Két bejegyzéssel ezelőtt említettem, hogy Budakeszi környékén, mikor egyik reggel fotóztunk, jó messze tőlünk, pár őz vonult fel a dombon, egymás után, kígyózó sorban, mint ha csak egy csapáson haladtak volna. Ez az útvonal - régebbi őzekkel való találkozásra alapozva - az ottani fennsíkon haladó murvás úton át, egy völgybe, azon belül is egy tisztásra vezet. Egészen mással voltunk elfoglalva, de a sebesen haladó, eltűnni igyekvő őzeket nem tudtuk nem észre venni. "Utánuk lőni", még a 300 mm is nagyon kevés volt, így hát csak csodáltuk kecses jelenlétüket. Itt fogalmazódott meg bennem, hogy egy jó helyre elrejtőzöm majd egy másik reggelen, és kijövök még sötétben, úgy 05:00 körül, hogy ismét végignézhessem, és fotózhassam vonulásukat a gyönyörű völgybe. Meg is érkeztem, és beálltam egy olyan bokor takarásába, ahonnan mindkét lehetséges irányt jól beláttam. Kezdett pirkadni, és megérkeztek az első fények. A Vörös vércsék, és az egerész ölyvek már csinálták a műsort, és a távoli tanyákról a kakasok hangja is hallatszott.
100-120 méterre észrevettem egy vöröses-barna élőlényt a bála mellett.
Bizony, ez egy róka volt. Nagyon örültem neki.
Bizony, ez egy róka volt. Nagyon örültem neki.
Végül arra ment, ahonnan az őzeket vártam
Figyelt, szaglászott
Igazi sompolygás
Látott ő is engem :-)
Kisvártatva megiramodott ...
Nagyon szép állat volt.
Olyan mint Vuk, ahogy igyekszik eltűnni ...
Eddig soha nem tudtam rókát fotózni, egyszerűen nem akadtam össze vele. Vagy csak az autóból láttam átrohanni az úton, vagy sajnos tetemként, mert elgázolták. Ezek a fotók nem lesznek díjnyertes képek, de nekem szenzációs élményt adtak. ISO 1250-en, -0,7 EV mellett, csak 1/100 lett a záridő, nem igazán tűélesek. Viszont tudom hol mozog. Ezen a napon nagyon sok élmény ért ott engem hajnalban, s ezeken felbuzdulva, biztos, hogy megyek még. Kezdem jól megismerni azt a helyet, és vannak ötleteim, miként, és hogyan számíthatok jobb képekre ...
Miközben várakoztam ...
Gyönyörködhettem a tájban
Egy Egerész ölyv is beszállt elém
Megcsodálhattam a napfelkeltét ...
A bálákat
A még nyíló virágokat ...
Vörös vércsét szemben, de távol
Az őzek vonulási útvonalát
és azt a helyet, ahová a róka távozott fácánt fogni. Volt nagy kiabálás ...
Szitált a Vörös vércse a magasban
És láthattam egy nagyobb ragadozót
akit megriasztottam kóborlásom során véletlenül, s messze távozott ...
Mindezen élmények után, én voltam a világ legboldogabb embere. Szeretnék közelebb kerülni ehhez a rókához, s bízom abban, hogy itt még lesz folytatás. Cseppet sem volt unalmas az a két óra, melyet hajnal 5 és 7 között töltöttem el, a térdig vizes fűben állva, gázolva.Minden perce megérte. Még ha nem is volt fény igazán, akkor is. Azok a hangok, képek, váratlan felbukkanások, ahogy beúszott szembe az egerész ölyv, épp csak 10 cm-re szállva a föld felett, egyetlen szárnysuhogás nélkül, ahogy játszottak a vércsék fent, ahogy vadászat közben szitáltak ... Csodás látvány ! Volt egy komolyabb ragadozó madár az egyik bálán, ahogy a bokor takarása mögül kibukkantam. Meglátott, és 3 szárcsapással eltűnt a horizont alatt, leereszkedve a másik oldal mély völgyébe. Ezek gyönyörű élmények számomra ...