2016. szeptember 4., vasárnap

Tündérvölgy másik oldalán

Augusztus 26-án Igen sok helyre mentünk. A reggelt Budakeszin indítottuk, a szikláknál, de most nem a murvás út jobb oldalán, hanem annak átellenében keresgéltünk fotós témákat magunknak. Korán mentünk, remélve, hogy összeakadunk őzekkel, vagy nyúllal, vagy rókával. Oda látogatásunknak célja volt még az is, hogy fejünkbe véssük annak a területnek térképét, s felfedezzük további izgalmas élőhelyeit ... Megismertük már a rétet, a mészkősziklákat, a patakot azok mögött, de itt, az út másik oldalán még keveset jártunk. Nagyon szép volt a hajnal, szeretném megmutatni, mit kap, ki korán kel, s kinek nyitott erre a szíve, s "van szeme a látásra" ...

Hajnali ellenfények

 Pirkadat

 Hideg volt még, engedte, hogy fotózzuk

 Ezeken lehet kis szerencsével Tengelicet és lepkéket fotózni

Szépen művelt, gondozott terület

 A fa fölött holló krúgatott

 Nem repce, de sárga, míg a szem ellát ...

 Gőzölgő trágyakupac

 Hidegben, és ellenfényben didergett a Mezei veréb

 Az első sárga fények ... Itt láttuk felszaladni az őzeket, 500 méterről

 Nem hüllők, madarak, mégis az éltető napot várják fázva

 Szürke légykapó. Nem várt meg, hogy közelebb jussak

 Kora őszi kedvenc témám

 Jobbról körbe, felmehetünk a tetejére

 Ellenfényben

Szép fények, hangulatos táj



Az út baloldalán vannak a szántók, és a mezők. Ott láttuk elvonulni az őzeket, ide, az út jobb oldalára. Messze voltunk tőlük, értelme nem volt odafotózni, és időt sem engedtek, de ez is bizonyítéka annak, hogy nagyon érdemes kijönni ide, és vadak után kajtatni. Őzet, nyulat láttam már itt igen sok esetben, így nem adjuk fel, gyakran jövünk ... 



2 megjegyzés:

  1. Ezek is nagyon szép felvételek. Az utolsó előttinél nagyon tetszik a zöld háttér.

    VálaszTörlés
  2. Koszonom szepen, hogy megnezed, olvasod !

    VálaszTörlés