2016-10-17

A madárles felújítása

Eljött az ősz, elérkezett a madarak etetésének ideje. Nyáron nagyon könnyen elpárolog az itatóból a víz, de ami a legnagyobb baj, hogy a madarak szinte semennyire nem érdeklődnek az itató iránt. Ezek miatt nálunk a szezon, október közepétől április közepéig tart. Majdnem végig találnak magot, és egyéb csemegét a madarak akkor, ha betérnek hozzánk, s az előbb említett időszakban végig fürödhetnek is. Fürödhetnek, ha nem csöpög el a lesből a víz. Történt ugyanis, hogy a tófólia alatt az OSB lapba behajtott facsavar feje, és a tófólia fölött elhelyezkedő lapos kő, szépen kidörzsölte a tófóliát, és sikerült összeszednünk így egy lyukat. Aprócska lyuk volt, de ahhoz éppen elég, hogy elcsöpögjön 80-100 liter víz a 200x150x5 cm térfogatú medencénkből. Gondolkodván a tavalyi etetési problémán (mely szerint hamar elfogy a mag), idén vettünk egy nagy levegőt, és kiraktunk egy akkora önetetőt, hogy az autóba is alig fért be. Ebben a blogbejegyzésben bemutatom, hogyan újítottuk fel, és fejlesztettük az itatós madárlest. Indult tehát a 2016-2017-es szezon, mi pedig kíváncsian várjuk, hogy ebben körben mi kerül lencsevégre a beülőágakon ...


Ebben a bejegyzésben majdnem minden fotó telefonnal készült

 Egy hétre való mag biztosan belefér ...

 Ez mégis csak jobb mint a kétliteres PET palack

 Az első lépés az összeszerelés volt

 Aztán jöhetett a hőn szeretett földmunka

 Ellenőrzés, méregetés, gondolkodás, föld-tömörítés

 "E öröm és bódottág ..."

 A baloldal felől lezárjuk, hogy oda ne menjenek enni


Második körben a lyukas tófólia javítása következett, mert a vizünk állandóan elcsurgott, és azért nagy meló odahordani a 4x20 liter vizet. Meg kellett várnunk míg kiszárad, kipucoltuk, hogy könnyebb legyen dolgozni vele. Kivonultunk a szerszámokkal kellékekkel, és el is kezdtük a munkát.



 Nem szeretnénk, ha erről az oldalról jönnének ...

 Ezért gondosan elzártuk az etető baloldalát, és bentre is került magterelő-lap

 A facsavart beljebb tekertük, a fóliát mindkét oldalon beragasztottuk

 Még jobb lett volna talán a biciklibelső-folt, de az nincs otthon

 Felkerült az alsó folt, alá egy plusz PVC védőbetét a csavarfej ellen

Fent is készen van a folt, két réteg, rétegenként ragasztva

Feltöltöttük 80 liter vízzel, és most így néz ki

 Megvan a háttér ...

 Eljött az ősz ...

Asszem erre nem lehet panasz



A következő bejegyzésben, a Sony Alpha 6000 és a Sony 55-210 f4.5-6.3 OSS objektív mutatkozik be, mert nem bírtuk ki, hogy ne üljünk be egy kicsit leselkedni a lesbe :-) Jöttek is az alap fajok, de ez már egy másik történet.