2017-11-23

Zöldküllő wellness

Feleségemmel együtt mentünk ki a leshez ezen a szombaton, hogy feltöltsük az etetőt, vigyünk egy kis vajat, megpucoljuk az üveget, és fotózzunk. Rendbe hoztuk amit kellett, és beültünk a lesbe. Alapfajokkal indult a nap, ahogy az lenni szokott. A következő blogbejegyzésben a többi fajról is teszek fel fotót, így róluk is, mert olyan szépek ... Egykedvűen figyeltük a történéseket, fotóztunk, beszéltünk, néha még a telefont is volt idő "szeretgetni" ... Ami ez után következett, az extázisig fajult bennünk. Történt ugyanis, hogy a lestől jobbra, ahová a nagymadarak szoktak érkezni, a vastag fa törzsén, tanyát vert a Zöldküllő. Táplálkozni kezdett, serényen kutatta a fatörzs réseit. Talált is jó falatot, melyet boldogan fogyasztott el. Hosszasan figyeltük, és reménykedtünk, hogy esetleg közelebb jön ... Erről a történetről szól ez a bejegyzés.


Zöldküllő wellness

 Lázas táplálékkeresésben

 Elégedetten fogyasztotta el a kis puhatestűt

 Kíváncsian méregette környezetét

 Hahó, elbújtam ...

 Na jó, itt vagyok. Tetszem ?


Hosszú perceken át figyeltük őt, a lestől jobbra 8 méterre lévő fán. Tüzetesen megvizsgált mindent, amit talált, és jó falatnak ítélt, azonnal megette. Körbe lépdelt a fatörzsön, hol takarásban, hol magasabb régiókban, máskor lejjebb keresgélve ... Rengeteg képet készítettem róla, mert ahogy más ilyen szép fajok, ő is lázba hozott nem kicsit. Örömünk végtelen volt, és reménykedtünk, hogy talán megszomjazott, esetleg megfürdene, hogy tollazata tiszta maradhasson ...



 Megjöttem !

 Nem soká süt már a nap, hmmmm de jól esnek ezek a fények ....

 Na dobjunk egy hasast, mossuk meg a pocókát ...

 Jól esik a víííííz. Tisztának kell lenni ősszel is ....

 Na, ez így mindjárt más !

 Egész jó ez a hely. Ennivaló, wellness, napozás

 Szárítkozzunk ! Azért elég hűvös van ...

 Azért így nehéz, ha belelóg a farkam

 Ahha ! Mi viszket itt. Na várj csak, kivakarlak én onnan !

Boldogság van ! Nem igaz ?!



Boldogság van bizony, drága küllő barátunk ! Hosszú percekig figyelhettük, csodálhattuk őt. gyönyörű színpompáját, figyelmes viselkedését, tisztálkodását, ivását, mozdulatait. A gép kattogott, még videó is készült róla. Nem is kívánhattunk többet ettől a naptól. Miután elröppent, mi is csomagolni kezdtünk. Várt minket az ebéd, és az otthon melege.

Köszönjük szépen ezt a csodát !