2018-12-05

Bajszos sármány

A legutóbbi lesfotós alkalommal, semmi nem akart összejönni. Szokásomhoz híven, mindenféle földi jót kitettem a madaraknak, felolvasztottam a vizüket, egy palack melegvízzel, kaptak jobbnál jobb falatokat, vajat, mindent. Másfél órát ültem bent, a fény is lapos volt, emiatt nem nagyon jutott belőle a les megfelelő végébe, és egyszerűen nem jött szinte semmi. Valahogy, ez a nap nem nyert. Kínomban, és bavallom kicsit bosszankodva, elindultam cserkelő fotózásra. Nagytétény-Budafok határát választottam, mert tudok ott egy cserjés mezőt, ahol jól lehet mászkálni, vannak kutyák, lovasok is járnak arra. Mondtam magamnak, na irány barangolni, fotózni, és napozni, ha már egyszer süt a nap. Cinegéket hallottam a bokrokban, és nagyon kerestem az ökörszemet. Régóta szeretnék csinálni róla, egy tisztességes fotót. Ám a bokorban egészen más mozgott. A háta, mint a mezei verébé, de egészen más színű volt a hasa. Hosszú faroktolla volt. Nézem, nézem, ez valami sármány. Belenagyítottam a fotóba, és nagyon megörültem. Bajszos sármányt csíptem el. Kinagyítva szépen látszottak a vastag barna csíkok a fején, és a vékony feketék a kis pofáján. Nagyon nagy öröm, őt még nem fotóztam soha.

A Bajszos sármány

Kietlen és semleges élőhelynek tűnik

Több képet is készíthettem róla

 Itt még nem voltam biztos benne



A sármányos izgalmak után, bementem kicsit az erdőbe, hátha látok valamit. Széncinegék, és őszapók keresgéltek odabent. Ez utóbbiról sajnos nem sikerült szép fotót készíteni, de a szememmel megvolt. Emlékként elvihető :-)



Az erdő szélén kellemes hangulat fogadott

 Fontos dolog az útbaigazítás

Ehhez az odúhoz nyár elején visszanézek majd
(Hála a gondos kezekért)

Rövid sétám végén ez a Széncinege búcsúztatott



Amilyen sikertelennek indult, olyan izgalmassá lett ez a nap. Nem hittem volna, még legvadabb álmaimban sem, hogy Bajszos sármányt fotózhatok. Róla tudni kell, hogy 400-700 pár fészkel stabilan Magyarországon, a Budai hegyekben, és az Északi-középhegységben. Nálunk fokozottan védett, Európai szinten sérülékeny státuszú. Vonuló, kevés példányszámmal ritkán áttelel.

Nagy öröm, s egyben új faj volt számomra ez a madár.

Infó: https://hu.wikipedia.org/wiki/Bajszos_sármány