2019-08-20

Környékünk - Óbarok

Ahogyan időm végre megengedte, összeraktam a fotós felszerelésemet, és egy pár rövid séta után, nyakamba is vettem a megismert területeket. Kutyánkat sétálni, a környező utcákba, a szántóföld szélére, és legközelebbi jó helyre, Óbarokra visszük általában. Több alkalommal is láttunk őzeket a határban, az erdős, rétekkel tarkított mezőgazdasági területeken. Az Óbarok sziklái lábánál található kisebb és nagyobb rétek (általában füves, vagy lucernás) sok szép látnivalót adtak. Eljött az a pillanat is, amikor megfigyelhettünk őzeket, nyulakat. Tudtam, hogy előbb-utóbb összeáll fejemben a térkép, hogy 20 km-es körzetben mit és hol lehet fotózni. Jelentem, alakul. A tájfotókat ezután is telefonnal, míg a természetfotókat DSLR géppel készítem. Ebben a posztban szeretném bemutatni Óbarok természeti tájait, és élővilágát, melyből hetekkel ezelőtt kezdett már ezt-azt megmutatni a vidék.

 A mezőről felnézve ezek a sziklák vigyázzák utunkat

 Kellő kitartással rátalálhatunk a titkos zugokra

 Nem sokkal távolabb pedig erre a lucernaföldre

 Lepkékre is lelhetünk, ha lassítunk kicsit

 Az első őzek egyike ...

 Kedvesen tekintett vissza a kislány

 Próbáltam rácserkelni, de nem sokáig tolerálták

 A távolban az egyik bátor példány sokáig figyelt

 Itt jó szelünk volt, felénk fújt

Aztán kis csavargás után, ő is menekülőre fogta



A terület másik oldalára is ellátogattunk egy másik estén, ahol egy fákkal cserjékkel védett fennsíkra bukkantunk. Ott találkoztunk első alkalommal Mezei nyulakkal, amelyek meg is vártak minket. Szerencsére elég vaksi volt mindkettő, helyén volt az én türelmem, kitartásom is, így készülhetett pár fotó róluk.



 Egészen közel engedett a bak

 A végére egészen megnyugodott, és elálmosodott

 Finomabb "vonásai" vannak a kislánynak

 A fiatal hím őz kíváncsian figyelt a túloldalon

Nem győzött figyelni, vajon kik merik megzavarni a kora esti nyugalmat ?!

Ilyen naplementével zárhattuk az első fotós estét



Tudtam, hogy eljön az én időm, és megnyílik a világ. Miután nagyjából berendezkedtünk új otthonunkban, elérkezett az az este, amikor magammal vittem a fényképezőgépet. Ez a terület nagy kedvenc lesz, feladat, hogy egyre közelebb kerülhessek az állatokhoz ...