2014-04-12

Deres reggelen, őzek nyomában

Szerettünk volna Steve barátommal kicsit máshol kezdeni ezen a szombaton, mert szép és jó a les, de nem ülhetünk mindig abban, és vágytunk egy kis kalandra ... Sok év tapasztalata az, hogy Budakeszin az őzek nagyon kora hajnalban megteszik a maguk köreit, lejönnek a mezőgazdasági terület felől, az ösvényeiken a megszokott tisztáson át, az erdőbe. Ha az ember idejében kiér, és tényleg nincs még szinte fény, elfoglalhatja a jó helyet a két vonuló útvonal valamelyike mellett. Az időpont stimmelt, már sötétben megérkeztük, dér borított mindent, mérsékelt köd a völgyben, s könnyed kockára fagyás. Nem kellett sokáig várnunk, el is kezdődött a műsor ...


 Olyan sötét volt, hogy szinte nem lehetett normális fotót készíteni

 Jobbról jöttek le a dombon, a mező közepére (Távolság: 100m )

 Persze, hogy még távolabb ment ... Megnézte a baglyot a fán


Most már tudom, hogy hová érdemes letáborozni lessátorral, állvánnyal, tudom, merről várhatóak az őzek, és hol töltenek hosszú perceket. Még ilyen közelről figyelve is, misztikus, és felpörgető élmény az igazi vadat, igazi élőhelyén meglátni, megfigyelni. Remélem, össze jön ez majd lessátorból is !



Elindultunk a másik irányba, mert arra is szokott történni ez-az ...

 Ember és állat egy közös ösvényen jár. Pont arról érkeztek, és meg is lepődtek nagyon ...

 Átrohanták az egész mezőt, és messziről hátranéztek, majd eltűntek a bejáraton

Felért a nap a dombok fölé. Ekkor kezd narancsvörösben úszni a völgy



Terveink vannak ezzel a hellyel kapcsolatosan, visszajövünk még közelibb, jobb fotókért. Ma cél volt a Búbos Banka is, de annak hangját sem hallottuk, nem úgy, mint tavaly ilyenkor. Hiába telik el tavaszra-tavasz, őszre-tél, ez a hely minden alkalommal megajándékoz. Évek óta járok vissza ide, és ezen semmi esetre sem szeretnék változtatni. A vízpart után ez a hely adja a legnagyobb nyugalmat nekem.