2017-01-12

Téli Apaj

Karácsony után szabadságunkat töltöttük feleségemmel, és szerettünk volna elmenni egyet kirándulni, fotózni. Még sosem tettem látogatást télen Apaj pusztára, így remek alkalom nyílt bepótolni ezt. Összekötöttük a jót a hasznossal, és feleségemet ültettem a volán mögé, had gyakoroljon ország úton is, ha már frissen megszerezte jogosítványát még az ünnepek előtt. Telkünk felé vettük az irányt első körben, mert Apaj onnan csak 15 km. Megnéztük a csodás Duna holtágat, majd onnan irány a Kiskunság kapuja. Mehettem volna hajnalban, hogy a napfelkelte lángoló fényeivel fotózhassam az apaji pusztát, de akkor feleségem társaságát nélkülöznöm kellett volna. Nekem Ő többet ér a napfelkelténél, így emberi időben, úgy 09:00 körül indultunk. Télnek tél volt december 28-án, de hónak híre hamva nem volt. Cserében csípős hideg, és kegyetlen szél emlékeztetett a decemberi hónapra. Az apaji városháza felől mentünk be a területre, és meg sem álltunk a tavak közepén magasodó lesig. Az ott átélt élményeknek ad helyet ez a blogbejegyzés.


Erős szél taszította csilingelőn a jeget, a meghajló nádak tövéhez

 A tavakat tápláló csatorna vizén hattyúk napoztak

 Ludak repültek csapatban

 A világos kék ég, egész sötét kékben tükröződött vissza a vízen

 Magányos vízityúk keresgélt

 Békében tűrték ők is a hideget, szelet

 A műút mellett őzek próbálkoztak a táplálékszerzéssel

 A tavaknál 5 perc után

 csonttá fagyott az arcunk

 Próbáltuk meglelni ebben is a szépséget

 Alig volt élővilág

 Az ellenfény ekkor is szép

 Művészkeddéssel igyekeztem melegséget csempészni a szélbe

 Még itt sem keresgélt semmi parti madár

 A madárles másképp ...

 Csendélet

 Kietlen és zord ...

 Kifelé menet ellenfény

 Telefonnal

Mit mondhatnék ? Friss levegő volt :-)



Kirándulásnak, időtöltésnek, pont megfelelt, Utazásnak hasznos, és érdekes volt. Még közelebb kovácsolt minket a szél. A nagy fotókat itt napfelkeltében, vagy napnyugtakor lehet elkövetni. Sokszor jártam már itt fotóstársammal, mindenkor ennél lényegesen nagyobb eredménnyel, de ennek az alkalomnak nem is az volt a célja, hogy .... Egyszerűen csak megnéztük Apajt, hogy milyen is egy hideg, szeles téli napon.

Na de majd tavasszal !