2015-01-06

Kék, fehér, narancs

Vártuk már a telet, az igazi havas-jeges képek lehetőségét, s kapva kaptunk az alkalmon, amikor esélyét láttuk az ilyen jellegű fotók elkészítésének. Kirándulást, fotózást, társasági életet kötöttünk össze egy programban, mikor úgy döntöttünk, elindulunk. Steve mondogatta, hogy menjünk, menjünk, mert érdemes. Így pénteken, január 2-án útra keltünk négyesben, feleségek-férjek. Meglátogattuk Balatonfűzfőt is, de ott nem találtunk semmi olyan fotótémát, mely túlmutatna az "igen, befagyott, és hó esett" képleten. Többre vágytunk. Azt az infót kaptuk, hogy az északi oldalról indul a szél, és minden szélsőség a déli part irányába, ezért az esőt, havat, s a vizet is azon partszakasz felé mozgatják az erők. Eképpen kalkulálva vettük célba Siófokon az aranypartot. Kellemes utazás, kis nézelődés után, le is parkoltunk a kocsival. Onnan már látszott a Balaton, mely most - valjuk be - nagyon nem a szokásos arcát mutatta.



Egy ilyen látvány elgondolkodtatja az embert

 Totál lefagyott partszakasz

  Teniszlabda méretű jégbucorok a víztől távolodón 

 Fáról fára röppenő Fekete harkályt fotóztunk

 Elbotorkáltunk a mólóig

 Nem kevés türelem és képszerkesztés kell, az ember nélküli képekhez

 Szembe fordulva a fénnyel, már naplemente szerű képeket készíthettünk

 Hihetetlen, de sok-sok ember volt ott

 Ahonnan jöttünk ...

 Esteledvén

 Felfedezők

 Nagyon megfogott a nézőpont

 Csendélet

A Dankasirály sziluettje, légies szépsége elbűvölt

 Nyáron itt napoznak a plédeken

Az utolsó gombnyomás ... Vissza az autóhoz


Feleségem tanácsa ellenére megszaladt a kezem. Videóztam is, és nagyon sok kép készült. Nem bírtam önmérsékletet gyakorolni, ezért itthon a képek válogatásakor vért izzadtam, mert a szerintem szép, és nekem tetsző képek közül nem tudtam melyiket töröljem ki. Csodával határos, hogy itt, ebben az országban olyan tájat láthatunk, mint ha a skandináv országokig mentünk volna, s talán mint ha a Bering tenger partjainál sétálnánk. Persze, bizonyára én vagyok csak ennyire elragadtatva, mert nem láttam még ilyennek a Balaton partját. Jeget, befagyott tavat már igen, de teniszlabda mérető jéggömböket, narancs naplementében még soha. Feledhetetlen élmény volt.