2016-04-21

Ismét a Merzse

Hogyhogy nem, megint itt kötöttünk ki. Van már egy tematikánk, ami alapján haladunk ott. Felkeressük a szabad réteket, a vizet, az akácosokat, minden élőhelytípust, akár többször is. Ezen alkalommal sem tértünk haza "üres kézzel", bár a fények most sem kényeztettek el minket. A kék ég, és a jó fények, azon a héten is megmaradtak, az üvegből, betonból és vasból épült irodában töltött dolgos hétköznapokra. Ezt a gondolatot nem tudom kihagyni, ha egyszer így történt ! Szóval sok szépet, izgalmasat láthattunk. Örömmel jelentem, hogy már április 9-én megérkeztek a Bankák. Nagyon boldog vagyok, ez az egyik kedvenc fajom. Még nincs meg a nagy fotó, de dokumentálni sikerült. Számomra új fajokat is láttunk, a csodálatos belvizes, madármegfigyelő toronyból. De szépen sorban szeretném elmesélni, mi is történt két hete.


 Fogadó bizottság, reggeli ráhangolódás

 Alig tíz perc múlva, nagyobb fényekben húztak a Kanalas récék

 A szemközti mező szélén, nyúl várta párját ...

 A Seregély pár hete már nászruhában vannak


Innen nem olyan messze a most még gazdag belvizes terület. Nagyon remélem, hogy kitart ez a víz, a közelgő nagy melegek ellenére is. Felérve a megfigyelő toronyba, kémleni kezdtük a tájat, két jó fej madarász kolléga társaságában. A jelenlévő fajokról, és a reggel óta a terület többi részén megfigyelt állatokról beszélgetve gyönyörködtünk a "nécsörben". Egyszerűen ilyen szélesvásznú természetfilm reklámok nélkül nincs sehol. Addig nézem, amíg akarom, és akkor, ott az enyém. 4K, nem is FullHD, ultra wide, és minden. A legszebb dolog a világon.



 Öreg Barna rétihéja

 Szárcsa és Kisvöcsök

 Böjti réce

 Rásvenkeltem a Tőkés récére

 Nem fotóztam még Kanalas récét

 se röptében

 sem pedig megpihenve

 Nagy örömömre zajlik a Barna rétihéja nászrepülése

 Ismét a földszinten ...

 Elhagyva a belvizet, még betekintünk


Autóba ültünk, és megnéztük a környező réteket, dűlőutakat, cserjés homokos vidéket. Gazdag madárvilág volt ott is. Akármerre néztünk, mindenütt volt látnivaló. Ezen örömködve, okosan reagálva kattogtak a gépek. Hol erős, hol semmilyen fényekben. Az nap sem készültek pályázatra való fotók, de egyre inkább, sőt idén még erősebben érik bennem, hogy számomra elég az, amit izzadtság nélkül haza tudok vinni MAGAMNAK, és itt megmutatni MÁSOKNAK. Tőlem neked. Így tölti be ez a blog a szerepét, posztról-posztra.



 Cigány csaláncsúcs - recsegő csivitelését nagyon szeretem

 Barázda billegető rohangált a dűlőúton, ahol szokott

 Jellegzetes tájkép azon a vidéken ...

 Ültünk az autóban, és észrevettem a pillangó röptű

 tarka és bóbitás Búbos bankát. Figyeld a hangját: Hup-hup-hup

 A kocsiból pofátlanul arcon fotóztam a Sordélyt

 Barna rétihéja vadászik

 Gyorsan reagálja le a zsákmányállat mozgását

 Csíz is képviseltette az énekes madarak népes táborát

 Sárga billegető kémlelt minket !

 Rozsdás csaláncsúcs. Csak kapkodtunk a szemünket a legmagasabb ágakon

 És őt láttuk az égre nézve ...

 Az ürgék sem bírnak magukkal ...

 hozzájuk is elérkezett a tavasz

 Szöges-dróton a Kerti rozsdafarkú tojója

 Mielőtt beültünk az autóba, még letérdeltem ezért a kedves virágért



Helyén a világ ...