2017-03-29

Kanalas récék a Merzsén

Legutóbbi szombatomon, egyéb munkálatok mellett fotózni is voltam a Merzsén. Beugrottam a madárleshez, hogy körülnézzek mi van az ottani vízeken ?! Láthattam megszámlálhatatlanul sk szárcsát, egy barna rétihéja párt, amint nászrepülésüket tartották, egy pár nagy kócsagot, és meglepetésmre több pár kanalas récét is. Hatalmas a belvíz, maga a madárles is vízben áll, így megközelíteni nem tudtam a Kanalas récéket, de a lesből azért fotózhattam őket, úgy 200 méterről. Ezzel párhuzamosan zajlott ott egy kisebb madárgyűrűzés is, de egymást, az okos időzítésnek köszönhetően nem zavartuk. Mikor a csoport odaért, én a Merzse másik oldalára húzódtam át. Miután átverekedtem magam a mocsáron, felmentem a magaslesbe, és nagyon kellemes látvány tárult elém. Ezekből a képekből válogattam össze most párat. Barangolásom során nyulat és őzet is láttam messziről, de őket fotózni ezúttal nem sikerült. Az ürgék még nem bújtak elő. Az erdők szélén, a füves területeken igen sok zöld küllővel találkoztam, de akkor éppen vezettem, így nem fotóztam őket. A kisebb énekesek, úgy mint a cigány csaláncsúcs, lassan kezdenek visszaszállingózni erre a szezonra. Izgalmas lesz a Merzse idén is.


 Kanalas réce (igen nagy crop, kb 70%)

 A madárvárta

Vízben áll minden

 Lassan-lassan párba állnak

 A mocsár déli részére húzódnak

 Távolabb a szárcsák zajos hadától

Barna rétihéja kecses röpte


Úgy gondolom, hogy közelítőleg 2-3 héten belül, 30-40 madárfaj tekinthető meg a tanösvényen, a mocsárnál, és a környező erdőfoltokban. Nagyon gazdag terület ez, a nagyváros peremén. Meglepetés fajokat is tartogat -e táj, sőt még vadakkal is összefuthatunk a vetések környékén. Kényelmesen bejárható a környék, érdemes több órát barangolni nagy figyelemmel. Hamarosan szól majd a kakukk is, de rengeteg más madárfaj, kétéltűek, és lepkék, rovarfajok is megfigyelhetők lesznek,

Becsüljük és óvjuk meg e lenyűgöző helyet !