Szentendrétől a Váci révig

Téli vízimadár-vendégeinket kutatom, s bár "nagy helyekre" nem jutunk el, azért csurran cseppen nekünk is - amatőr madarászoknak - ez meg az. Bár nem állunk melles csizmában fél napot a vízben, és nincs hely valami víz mellett, ahová lest építhetnénk, és még látogathatnánk is, azért egy-egy fajjal gazdagodott ezen télen is a vízimadár fajlistám. Idén sem fotóztuk ki a csipát a vízi szárnyasok szeméből, de rengeteg kedves, örömteli pillanat várt ránk. Vízszintből, lesből fotózott képekre szerintem öregkoromig várnom kell, de akkor meg majd nem tudok lefeküdni hason a földre, s pláne felállni nem, de ez az élet c. dolog már csak egy ilyen ... Szabadulni ez úttal sem tudtunk, s nem is akartunk a Dunától. Van nekem egy nagyon kedves ismerősöm, aki mint máskor is, mondjuk úgy erősen megmotivált, hogy a mi legnagyobb folyónk partjain bolyongjunk. Hallgatok én a tapasztaltakra, és elindultunk szép meséi után. Én nem csalatkoztam most sem ...

 Szentendre első ajándéka

 Nagy kört leírva távozott ...

 Nem engedett közelebb a kis Jégmadár

 Nagy toccsanással csapott a vízbe, s ült vissza a kusza faágak közé

 Az ártéri erdőben is zajlott az élet, Nagy fakopáncs,

 és kedves Őszapó dolgozott

 Szeretem az ilyen büszke halált halt fákat

 amelyek a jelek szerint, izgalmas élőlénynek adnak otthont ...

 Ez, és ilyen szép hangulatok vártak ott ránk ...

 Visszamentünk jégmadarazni, de az egykedvű récék fogadtak

figyelt minket ez az öreg colie is ...

Miután végigsétáltuk a szentendrei rövid partszakaszt, s láttuk, hogy elrepült az idő, irány az autó, és a Tahitótfalun át, a Bodor major mellett megérkeztünk a váci révhez. Onnan megint a Duna partját követtük, vízimadaras élmények után loholva. Hideg szél fújt, nyitott víznél, eléggé kellemetlen érzés ez. Szélvédett hely nem volt, de messze elláthattunk. Olyan napszakban voltunk, amikor csak "tranzit forgalom" keretében találkozhattunk madarakkal. A többiek, fotózhatatlan messzeségbe rejteztek. Mégis, meg fogom mutatni ezeket a képeket, mert kedvesek nekem. Végigverekedtük magunkat az őserdei dzsindzsában, miután kiderült, van út a parttal párhuzamosan, 50 méterre a víztől ... Na majd legközelebb már lesz eszünk.

 Szemben a Váci templomtorony

 Kormoránok húznak ...

 A zátonynál Barátréce várt minket

 Erdőben az egyik fán

 Ellenfényben ugyanekkor

 Nagy bukó röpte

 Kontyos réce pár

 A hím parádézik éppen

 Tőkések húznak a messzeségben (200 méter kb.)

 Süvöltő tojó (itt szebb, mint a hím)

 És az "ura" :-)

Kerceréce pár a váci révnél

Vízimadarak ... Ez a téma megfogott már Apajon is, mikor a magaslesből kitekintve előttem húzott el az Üstökös réce. Víz és madarak. Örök szerelem marad.

A Nagy bukó nyomában

Teljesen rákattantam a Dunára. Beleszerettem. Mindezekhez hozzá adódik még, hogy a téli vízimadarak is nagyon érdekelnek, emiatt mostanában csupa ilyesmivel fogok untatni mindenkit, aki megteszi, hogy elolvassa a fotókkal illusztrált agymenéseimet. Ezúttal, mint új évi első mozzanat, feleségemmel mentünk ki a Váci Duna partra, mert egy kedves madarász ismerősöm javasolta azt a szakaszt. Nem csalódtunk. Egyrészt jó séta volt, másrészt pedig nagy örömöt hozott. Mert hogy én még soha nem láttam Nagy bukót, de ez úttal, mint új évi első új faj, a szemünk elé kerülhetett. Második helyszínünk a közeli Váci tanösvény volt, de erről majd a következő blogbejegyzésben. Maradjunk most a váci Duna partnál, mert bőven lehet mesélni róla ... ( a blogban több tájfotó telefonnal készült, majd jelzem, de a 16:9-es  képarányból is jól érzékelhető) Azokat a képeket kicsiny feleségem követte el.

A hőn áhított Nagy bukó

 Míg én madaraztam, feleségem tájfotózott. Elfogult vagyok. (telefon)

Végre valami télféle ... (telefon)

 Nekem tetszik ez a vízpart

 Persze azért érkeztek a madarak is. Kormorán repült a víz felett

 Aztán egyszer csak észre vettem azt a furcsa fejformát

 És igyekvőn, de fegyelmezetten elindultam felé

 Egészen jól tolerált ...

 Eddig. Majd nagy taposásba kezdett, nekilódult ...

 hogy aztán elegáns mozdulatokkal, pillanatok alatt biztonságba távolodjon

Nagy bukó. Téli vízimadár, valami más, valami új. Valljuk be, sehol nincs lepapírozva, hogy mit hol láthatunk, csak vannak olyan "tipikus élőhelyek", melyek az adott fajra jellemzőek, és mehet, loholhat az ember a fajok után, melyekre szemet vetett. Izgalom, és csodás öröm, amikor közeledünk a madár felé ... Kattintás, öt lépés, kattintás, öt lépés. Én ezt az elvet vallom, így cserkelek. Ha nagyon elkap a gépszíj, akkor sorozatra állok, és AF-C-re, ha esetleg lelépne a fürgébb faj, akkor is meglegyen ... Ennek a Nagy bukónak, igazán örültem. Élveztem megközelítésének minden pillanatát.

 Tovább csámborogva a parton, megérkezett a Viharsirály

 Ködben, és messze volt ez a Kormorán

Vadásztam a felém repülő madarakra, ő a végén a szemembe nézett

Izgalmas világ ez, a Duna pedig egyre jobban a szívemhez nő, az elmúlt egy-két évben. A sirályok hangja a tengert idézi számomra, ahogyan ezt írtam már egy másik bejegyzésemben is. Nagy sétát tettünk, mert minden új év első napján kimegyünk együtt a természetbe. Hideg volt, fény annál kevesebb, csípős idő, ködös táj, de nagyon élveztük a sétát mégis.

Nem ért véget a nap, mert hazafelé haladva a Váci tanösvény felé vettük az irányt ...