Még a tavalyi év utolsó előtti napján reggel, támadt egy ötletem. Kicsiny családomat megmotiválva elindultunk egy Visegrádi kirándulásra. Több dolgot is összekötöttünk ebben a történésben, így a kirándulást, a szánkózást, és a fotózást is, mert ez így mindenkinek jó. Nem kellett senkit sokáig győzködni, indultunk is. 11-re megérkeztünk Visegrádra. Első célunk a patak és környéke volt, felfelé a vár irányába (Rév utca) kapaszkodó szerpentin kezdeténél jobbra, a leágazásnál ... Viszonylag könnyen oda is értünk. Ahogy kiszálltunk a kocsiból, máris nagy-nagy meglepetés fogadott minket a pataknál.
Hegyi billegető keresgélt a patakban
Nem sokkal ezt megelőzően Vörösbegy énekelt a bokrokon (18-105 VR)
Itt éreztem először azt, hogy tél van (végre). Bár ehhez messzire kell menni Budapestről
Csodáltuk, hogyan tör utat a víz, a jeges akadályok között
Jégkorona a tóban
Csipkék mögé bújt a hideg
Csendélet
A tó kifolyásánál átugrottuk a vizet, és körbe jártuk a tavat
Elidőztünk a tó körül, megcsodáltuk, bejártuk, majd folytattuk utunkat feljebb oda, ahol a víz sziklák között bujdokol a völgyben. Tavasszal jártunk itt, akkor egészen másképp festett a táj. A sziklák belső oldalán jégcsapok lógtak, azokat próbáltuk fotózni, de nagyon nehéz a jeges sziklákon megközelíteni azokat ...
Feleségem hős volt, lemászott a jégcsapokért
Itt kanyarog a víz, a pisztrángos tó felé ...
Új úti célunk nem más volt, mint a Visegrádi bobpálya és környéke. A városi gyereknek nincs szánkója, mert évek telnek el, míg leesik a hó, és meg is marad. Mi is csak egy nejlonszatyorral készültünk, de a parkolóban valaki felajánlotta a szánkóját, s mondta, tegyük vissza a kocsihoz ha végeztünk, ők elmennek ebédelni az étterembe. Nagyon megköszöntük, és megszánkóztattuk kicsiny leányunkat a nagy dombon. Élvezte, hamar belejött. Még én is lecsúsztam egyszer, jót mulattunk. Mindeközben fotózgattam, ami szembe jött, és persze feleségemet, kislányomat is. Idén megfogadtuk, hogy több fénykép kerül a családi albumba.
Még ha csak 5 cm-es a hóvastagság, mégis örültünk neki ... Ez jut.
A hegyről leereszkedve, megcsodáltuk a naplementét. Ezt Kincső fotózta !
Szeretem a Dunát
Az aranyhíd után megvártuk az utolsó sugarakat ...
Nagyon jó szívvel ajánlom figyelmébe mindenkinek a pisztrángos tavat, az erdőben a patakot, melyből a vizet duzzasztják ... Minden évszakban sok szépen tartogat a környék, ha letérünk kissé az utakról, és beljebb megyünk az erdő rejtekébe. Felfelé a vár irányába, a szerpentinen félúton van egy pihenő. Ott ráláthatunk a csodás Dunakanyarra. (Erről most a rossz légköri viszonyok miatt nem készülhetett szép kép). Reggel jobbról (keletről) a napfelkeltét, délután balról (nyugatról) a naplementét csodálhatjuk. Kifejezhetetlen vonzása van annak a látképnek, minden kirándulónak ajánlom, s a fotósoknak a szebb fényekben szintén ! Szép, és hideg napunk volt, de otthon várt minket a csodálatos, meleg húsleves ...