Felfedező úton

Múlt hét szombaton eldöntöttük, hogy pihenés gyanánt, elmegyünk egy kört kedvenc helyeinkre, és megnézzük a Zámolyi víztározót, és az ottani környéket. Az útvonalunk Csákvár, Gánt, Pátka-Zámoly, és Lovasberény határa volt. Egész szép fények voltak kora délelőtt, míg készülődtünk. Mire összeszedtünk mindent (a kutyát is), és kiértünk Csákvárra, beborult az ég. Nem aznap terveztem elkészíteni a nagy fotókat - már csak azért sem, mert a kutya is velünk volt - de azért ez a beborulás kicsit felnyomta bennem az ideget. Közel egy hete nem vittük ki sétára Kuglit, így nem hagyhattuk otthon. A kertben ugyan rohangál, de azért a 700 m2, az nem egyenlő a 10 km2-el. Gondoltam - és erről nem is akarok leszokni - én majd távolabb megyek, feleségem pedig kutyázik. Kugli fegelmezett, és nem zavar a fotózásban. Nem is miatta nem lettek nagy képek. Lényeg, hogy elég sok új és szép helyet láttunk megint, illetve hatalmas, és "fosatós" kalandunk is volt. Legyen ez egy "kedves beszámoló" arról a szombatról !

Őzek, Lovasberény környékén

Az első tesztfotó a Tamron 17-35 f2.8-4 Di OSD objektívvel Csákvárnál

( Természetesen megint beborult ...)

Nézelődtünk, kutyáztunk, majd megugrott az őz

Irány a messzeség

Lába nem érte a földet

 Erre már beindult a kutya is, és jó 600 méterre kergette őket.
Nem bántam, úgyis rossz fényeim voltak, viszont a kutya futott egy jót!

Töretlen lendülettel visszafelé.

 Aztán egy kis játék levezetésnek ...

 Teszteljünk egy kis Tamron 150-600 G2-t

Nulla fényben nem is rossz ...

Ahogy terveztük, Gánt felé vettük az irányt, oda, ahol jártunk már ősszel kétszer is. Megálltunk a szokott helyen, és irány a déli lejtő, bíztam benne, hogy találok vadvirágokat. Persze nem voltak még. Elindultunk felkaptatni a hegyoldalba, de a kutya viselkedésén valami szokatlant vettem észre. Mikor beértük őt, csaholt, ugatott, és nagyon morcos volt. Rezgett a bokor a vastagtörzsű fa alatt, a kutya pedig nem tágított onnan. Észrevettünk egy vaddisznót, ahogy a sűrűben túr, forgolódik. Nem is mentünk közelebb, behívtuk a kutyát. 10-12 méterre fotgolódott a vaddisznó, majd lefeküdt. Vagy ellik, vagy pihenő vackot készített magának, gondoltam. Nem kicsit paráztam, mert a kutya igen megugatta, de kezemben a géppel vártam-vártam perceken át. Ha ez a jószág megindul, nekem végem, de pár jó fotót 10 méterről azért eleresztettem volna. Nem jött ki. Megnyugodott, s én ennél közelebb menni nem mertem. Miután majdnem tz percig nem történt semmi, én is visszavonultam. 

 Vagy elhiszitek, vagy nem ... :-) 

A környéken ilyen túrások voltak.

Fent a hegyen enyhült a szürkület ...

Tetszik a 17 mm, még crop-os vázon is

Vadvirág egy darab sem volt, de Kugli szaglászott, csámborgott egy nagyot

Elindultunk a Zámolyi víztározó felé, de a GPS egészen másfelé vitt minket, mint ahol legutóbb jártunk. Az előző út során. Akkor egy mély, sáros-barázdás úton mentünk, és a vízhez 500 méter mezőn át kellett volna mennünk, de a hatalmas sár és hólé miatt feladtuk. Most is oda akartunk menni, de nem emlékeztem az útra, így a GPS-re bíztuk magunkat, ami hatalmas kerülővel vezetett célunk felé. Mindezek ellenére jól jártunk, mert új és ígéretes terület felé vitt minket, Lovasberény környékén. Meg is álltunk az autóval, a ragadozó madarak, és egy újabb őzcsapat látványára.

 Leből lehetett volna csak közelebb kerülni ...

 A kép címe legyen: "Váltó"

 Míg nem vettek észre, békésen táplálkoztak

 Aztán elvitte szagunkat a szél ...

Fotózhatatlan távolságba menekültek

Lovasberény környékén gyönyörű a vidék. Hatalmas szántóföldek, vegyes-fás dombok, lombhullatók, és örökzöldek. Tanyák, kisebb erdők váltják egymást. Felfedeztem egy helyet, ahová nagyon vágyom elmenni, mert azt érzem, hogy ott nagy-nagy dolgokat találhatok. Túlnyomó többségben be is jönnek ezek a megérzések. No, majd meglátjuk ... Maradjunk a témánknál, mert a GPS-en már látszik a víz !

Víz volt, de nem túl vadregényes a táj. Jó lesz majd kutyaúszásra tavasztól

A Zámolyi víztározó szebb, de mi csak a Pátkai vízig jutottunk
(Forrás: völgy-hid.blogspot.com)
Tavasszal ezt tuti nem hagyjuk ki !

Ludakat találtam mindössze a varjúféléken kívül

Ahogy lovasberény környékén autóztunk, megakadt a szemünk a távoli, és aznapi utolsó helyszínünkön. Messziről szép dombokat, sziklás erdős területet vettünk észre. Izgatta a fantáziánkat, így el is indultunk abba az irányba, a vizek után. Legnagyobb meglepetésünkre, egy természetvédelmi területhez értünk. Egy kőbánya és környéke volt a meglepetés. Izgalmas hely, Gyurgyalag esélyes. Pár képet készítettünk ott is. Ezek a bóklászások így a szürke tél végén, pont jók arra, hogy az ember felfedezze lakóhelye 30 km-es körzetében azokat a területeket, ahová jövőre kijár majd fotózni ...

 Védik a gyurgyalag területét

 Emlékeztet Budakeszire a régi lőtérre

 Amit mi csak Tündérvölgynek nevezünk

 Különös hangulata van

 Olyan, mintha nem is Magyarországon

 hanem az USA valamely félsivatagos táján járnánk ...

Akár szép nyári égbolt fotók is készülhetnének itt,
belekomponálva a sziklafalakat, egy-egy magányos fát

Az általunk felfedezett, és ígéretes helyek, mind ott figyelnek megjelölve a google térképen, s amint
magához tér a táj, és megindul az élet, azt sem tudom, melyikhez menjek majd fotózni. Tarsolyomban lapul 6-8 olyan hely, melyek között dönteni, csak átgondolt tervek alapján tudok. Nem beszélve arról, hogy házunktól 7 km-re van egy igen szimpatikus magasles, ahol kora reggel, biztos izgalmas dolgok történnek. 

Fel kell kelni, és kiderül ...

Szári hajnal

Azért szeretem Bicskét, mert 10-20 perc autózásra szebbnél-szebb helyekre juthatok el. Óbarok, Nagyegyháza, Csálvár, Szár ... Szinte bárhol a környéken "Varázslatos magyarország-ot játszhatok". Titkon a szívem csücske Szár, Szárliget, melyet legutoljára fedeztem fel. Mindenütt találni vizeket, vadakat, érdekes madárvilágot, és csodálatos tájakat, kisebb hegyekkel, dombokkal, művelt vidékekkel, hamisítatlan vidéki falvakkal. Szár izgalmas. Találtam egy jó helyet, ahol kis területen egyben van minden, ami kell. Látogatni érdemes, hosszan, cserkelve ezeket a vidékeket. A 2020-as év első útja, egyértelmű, hogy ide vezetett. Január 3-án hajnal 05:30-kor indultam, hogy megfigyelhessem, milyenek itt a hajnali fények. Szeretném megosztani ezeket az élményeimet ebben az újévi blogbejegyzésben.

 A hajnal első fényei

 Nem monhatom, hogy melegem volt

 Megérkezett a reggeli aranyóra

 Melengettek a reggeli első napsugarak

 Vadlesek mindenütt

 Ide majd bepakolom magam egyszer

 Felfoghatatlan pillanatok

 Az első fenyőrigó

Holló-látomás

 Hideg és meleg fények

 Csodás formájú fa dacol a hideggel

Visszafelé ...

 Kellemesebb, napfényes reggel. Előjöttek a fenyőrigó csapatok

Mezei veréb 

Megmutatkozott a Zöldike is

Fenyőpinttyel is találkozhattam

Hajnalban kezdődő hosszú cserkelésemnek, az idő közben kővé fagyott lában vetett véget.
Hazafelé vettem az irányt, hogy a meleg szobában ihassam meg a forró narancsos teámat.

Felfoghatatlan ajándékokat kapok.

Lesből vagy cserkelve

Talán azért, mert nem ismertem elég sok jó fotós helyet, vagy mert már meguntam azokat, és a les könnyű prédával kecsegtetett, kicsit bele szorultam az elmúlt egy-lét évben a fotós lesbe. Ott szép háttérrel, kényelmesen üldögélve szép fotókhoz juthatunk. Ellenben a kaland és a mozgás elmarad, s valljuk be, azért nem minden faj jön közel az üveghez. Itt Bicskén, és a környéken menni kell. Régebbi idők, kezdeti élmények ízét érzem meg újra. Nehezebb műfaj a cserkelés, a környezetet illetően sem nevezhető "labor körülménynek" egy-egy fotó háttere, emiatt nem is sikerül minden kép olyan jóra, mint egy lesben az odacsalogatott, és 3 méterről lőtt fotó. Mégis egyre jobban erősödik bennem, hogy a jó dolgokért menni kell. Egy héttel ez előtt is így tettem annak ellenére, hogy kint a határban komoly sár volt, és semmit nem ígért előre a táj. Egy dolog volt biztos mindösszesen, a kék ég, és a fény, amit több szempontból is nagyon szeretek. Segíti a 150-600-at, és emeli az én hangulatomat is, nem kicsit. El is indultam, a közeli, általam csak "nyúl dombnak" nevezett fennsíkra, ahol több magasles is található. Láttam itt rengeteg nyulat, őzeket, ragadozó madarakat. Most is bíztam jó szerencsémben ...

Hosszú cserkelés eredménye ez a fenyőrigó

 Nagy terek, tele élettel

( A tájfotók még mindig telefonnal készülnek )

 A szóró ...

Vadkamera

Nem igaz, hogy a vadászok csak "ölik" az állatokat ...

Ahogy közeledtem ehhez a területhez, ritkán - vagy talán még sohasem látott - ragadozó madár mozgására lettem figyelmes. Nagyon gyorsan történt. Néztem néztem, hogy talán hamvas rétihéját látok-e, de szokatlan színei voltak. Világosabb és más jellegű volt, mint a megszokottabb hamvas rétihéja. Gyorsan mozgott, nem jutott idő követő aotofókuszra átállni (AF-C), de DOKUMENTUM JELLEGGEL rálőttem háromszor arra a különös madárra ... Egy fotó erejéig, melyen felismerhető, megosztom ezt az élményemet.

Kékes rétihéját láttam / fotózhattam
(Sajnos az élesség nem ott van, ahol kell, de nagy élmény, új faj volt nekem)

A szóró környékét többször is körbejártam, s ez alatt találkozhattam alap fajokkal, mint a cinege félék, harkályok, de hallhattam őszapókat, és volt ott egy pár példányból álló pintyféle csapat is, melyet a fényviszonyok miatt nem tudtam meghatározni. Gyorsan továbbálltak az ellenfényben. Ami viszont nagyon izgalmas volt, az a magányos fenyőrigó, akit lépésről lépésre cserkeltem be. Kétszer is végig játszottam vele, az "egy lépés egy fotó, még egy lépés, még egy fotó " c. játékomat. A blogbejegyzés elején a legjobb kép szerepel. Az a fotó, a harmadik nekifutás eredménye, mikor is egy bokorsor nyíltabb részén beült egy fastagabb faágra, melyet valaki már lefűrészelt ...

 Ez az első kör,

ez pedig a második nekifutás eredménye

 Persze a szóró környékén is jó volt szabadban fotózni

a kormosfejű és a széncinegét. Másképp mutatnak, mint a lesben ...

 Megvan a hangulata ezeknek a tájaknak

A fenyőrigóval később még ivás-fürdés közben is találkoztam máshol

A ragadozók végig velem voltak

 Hívott a széles vidék, el is mentem mászkálni még egy kicsit

Ismét megcsodáltam a végtelen Óbarki tájat

 Búcsúzóul a végére

Özekkel is találkozhattam ismét

Lesből, vagy cserkelve ?! Ezt a címet adtam ennek a posztnak. Nem mondhatom, hogy az évek alatt nem juttatott rengeteg szép és értékes fotóhoz a madárles, de itt a szabadban kószálva belátom, hogy nagy varázsa van a cserkelésnek. Ez a műfaj türelemre tanít, és nagyobb örömhöz juttat. Évekkel ez előtt (lassan már 12 éve) így kezdtem a természetfotózást. Keresve a módszertant, mászkálva a szabadban, és örülve annak, amit az adott vidék vagy hely nyújthatott. Ezt az örömöt érezhetem mostanság újra és újra. Jó érzés, vissza adja a régi izgalmat.

A lesezés nem áll le, azzal kapcsolatban is terveim vannak.
De kimenni és bejárni a vidéket ... Valahogy egészen más érzés.
Eggyé válás. Elfogadottság.