2020-10-25

Madérles feltöltése, háttér javítása

 Folytatván az előző bejegyzést, szeretném elmesélni, hogy miként szereztük be az etetőanyagot, az miből áll, megmutatom az etető feltöltését, és a fotók hátterét adó környezet rendberakását is. Jó érzés készülni a szezonra, mind a mai napig izgalommal várjuk, hogyan debütál a les az új helyen, az első őszi-téli időszakban. A hely egy park széle, annak nyugodt, elzárt területe. Gazdag a madárvilág, 30-40 fajra tippelek. A kérdés mindösszesen annyi, hogy kijönnek-e a madarak a park ezen szélére, vagy sem. Bízom abban, hogy az éhség, és a hideg keresgélésre sarkallja őket. Nekünk fontos volt az elzártság, hogy a lest (úgy ahogy) biztonságban tudhassuk, és az is, hogy amikor kivisszük a 120 liter vizet, 40 méterre autóval megközelíthessük azt. Ezek teljesülnek. A kérdés, hogy a lest látogató fajokat mennyire zavarja majd a szomszédban lévő ház, és hogy maga a les viszonylag nyíltabb helyen van (egy fa alatt). Ez a tényező azért fontos, mert így fényünk viszont van. Ha beviszem a lest az erdőbe, akkor az előbb felsorolt tényezők nem teljesülnek, melyk közül a legfontosabb a fény. Ha bent vagyok az erdőben, több a faj, de nincs fény, és megrongálhatják a lest ... Olyan ez mint a rekesz, záridő, ISO, EV kényes egyensúlya. Egyik a másik rovására játszik ... No akkor kanyarodjunk vissza a fő témánkhoz, mely az etetőanyagok beszerzése, és a háttér rendezése.


Nem akarok reklámot csinálni, de a szotyin kívül mindent a LIDL-ben szoktam megvenni.
Cinkegolyó-mogyoró-dió fűzér, egy méter hosszan. EnergyMIX, Énekes madarak mix. 

Ebből vettünk vagy 8 db-ot

Teleraktuk ...

Nem készült fotó a szotyis zsákról, de az idei első adag 37.5 kg ...
Az etető teljesen feltöltve, bele is ment a szotyis zsák fele.




Megfigyelve a les mögötti hátteret teljesen jók vagyunk. 20 métertől a végtelenig lombhullató fák vannak, illetve kivágott fák törzsei. A hátterünk jó. a Fényt szabadon kapjuk, reggel jobbról, délben hátulról, délután, koraeste pedig balról, azaz, a les északi tájiolású. Ez  a leosztás jól szolgálja azt, hogy a lesben reggeltől estig fotózhassunk. Én ezt szeretem, annak ellenére, hogy sokan nyugatra tájolnak, az ellenfényes fotók érdekében. De az ellenfényes fotók csak ritkán, egy-egy alkalommal érdekesek, nekem többet ér, hogy egy szombati napon, ha a reggeli rossz idő délutánra napfényesé válik, még mindig kimehetek fotózni, hiszen van fényem. Nekem ez többet ér, mikor egész héten azt várom, hogy hétvégén kimehessek. Így van esélyem, ha nem reggel, akkor délután.

Viszont akadt egy kis probléma, nevezetesen az, hogy a bekerített terület, mely védelmet ad a közel 150.000 ft értékű lesnek, kerítéssel védett. A lest az erdős háttérhez közel kellett helyeznünk, de ott van 20 méterre a drótkerítés. Az, a fotókon a tág rekeszes háttérelmosásnak köszönhetően maradéktalanul eltüntethető, viszont a beton oszlopok látszanak. Erre találtuk ki azt, hogy a beton oszlopokat megfestjük MATT BARNA festékkel, így azok beleolvadnak az őszi-téli háttérbe, utánozva egy-egy fatörzset. S ha ez még mindig nem elég, akkor jöhet a 8x2 méteres AliExpresses álcaháló. Bár azt nem szívesen aggatom fel, a fent szögesdrótban végződő kerítésre, de ha nincs más, akkor majd okosan, és csak addig amíg ott vagyunk. Sajnos a 8 méter hosszúság sem fedi le, a fotózás irányában látható 20 méteres területet, de majd meglátjuk, mikor végre fotózhatunk. Annak idején, mikor tavasszal kitettük ide a lest (látható pár fotó erről, itt a blogban, és ebben a bejegyzésben is), megbizonyosodhattunk arról, hogy nem vészes a helyzet. Szóval dolgozunk, és alakítjuk a környezetet töretlenül.




Íme a probléma közelről. A les üvegétől 20 méterre ...

De a megoldás már nem várat magára ...

Még egy réteg után, már csak távoli fák törzsére emlékeztetnek a beton oszlopok ...

Így néz ki végül, a munka befejeztével. Mintha szálfák lennének azok az oszlopok !

Ezek a fotók még tavasszal készültek ITT.

Az az alapfajok megérkeztek azonnal ...

Az erdei pinty tojónak nagyon örültem

Szépen mosható a háttér

Még ilyen brutális közeli portrékat is fotózhatunk



Szóval nagyon várjuk azt, amikor a madarak igazán nekiállnak élelmet keresgélni, és kóborolni. Persze kell a képekhez fény is, de bízom benne, hogy jönnek a világos, fényes téli napok, és velük együtt érkeznek majd éhes vendégeink is ...






A madárles felkészítése

 Idén nagyon elhúzódik a nyár, és az ősz is ímmel-ámmal közeleg. Nincs még igazán hideg ezen a napon sem, amikor írom és közzéteszem ezt a bejegyzést. Mi azért készülve az idei etető-szezonra, megtettük azokat az intézkedéseket, amelyek jó esélyt adnak a sikeres etetős lesezésre. Rendet raktunk, takarítottunk a les körül, beszereztük a kellékeket, etetőanyagot. Megfigyeltem, hogy a háttérben 15 méterre lévő drótkerítés elmosható a fotókon, de az azt tartó betonoszlopok csúnyán látszanak a fotókon. Erre megoldást kellett keresni. Mindamellet, hogy van egy 8x2 méteres álcahálónk, azért mégis csak úgy döntöttünk, hogy matt barna festékkel kicsit elvesszük az oszlopok halványszürke színét, hogy faoszlopnak látszóan olvadhassanak bele a háttérbe. Olyan ronda idő volt általában a hétvégeken (ma is), és annyira nincs még madár, hogy tesztfotóért ki sem mentünk a leshez. Vegyük akkor szemügyre, hogyan is készült fel a les, az idei fotós szezonra ...


Az első képen a végeredményt mutatom

Becuccoltunk az autóba. Irány a les. Jön velünk a 25 literes óriási etető is

Az erős napfény elpárologtatta a vizet, az itató tele, lehullott falevéllel

Indul a takarítás ...

Óvatosan kell takarítani, vigyázni a tófóliára

Jó lesz ez

Az ásás előtt be kellett öntözni a kőkemény földet

Íme, már a lábain áll a csodás etető ...



Az etető felállítása után, a végleges takarítás következett, mind a medencében, mind pedig bent a lesben. A lestől úgy 30-40 méterre igen sok kivágott fatörzs található, melyeken moha telepedett meg. Ez a mohás kéreg tökéletes nekünk. Megoldja a les végében a lejtő kérdéskörét, és dekorációnak sem utolsó. Lejtő azért kell, hogy a bátortalanabb és kisebb testű madarak is oda tudjanak tipegni a vízhez. Fürdésüket lapos kövek segítik, melyek a víz alá vannak elrejtve. Elég sok kritériumnak kell megfelelnie egy ilyen lesnek. Olyan, hogy kész, és tökéletes les, szerintem nem létezik. Ki kell tapasztalni, hogy a beülőágak hol helyezkedjenek el, milyen magasan legyenek, hogy álljon a madárterelő oldal-fatörzs, millió feltétel ... Állandó agyalásra sarkallja az embert.




Jó érzés a részfázisok között távolabbról megtekinteni, hogyan is állunk, mi a következő lépés ...

Feltöltöttük, háttereztük

Szép lesz ez ... Sajnos finomabb kérget nem találtunk, de a lejtős "hátsó part" legalább meglett

Na, azért így már szebb, nyugodtak is voltunk a munka végeztével

Távozóban visszatekintettünk, és békesség töltött el minket. Készülünk, várakozunk ...



Még nem jött el az ősz, de előre kell gondolkodni. Akkor kell cselekedni, amikor az idő és az időjárás engedi. Mi megtettük amit lehet, és már a háttér rendezésén járt az agyam. A következő bejegyzésben az etetőanyag feltöltéséről, és a drótkerítés problémájáról lesz szó.

Ezek a fotók szeptember végén, október legelején készültek. Most, mikor október 25-én írom e sorokat, még mindig felszökik a hőmérséklet akár 14-16 fokra is. A madarak akkor jönnek majd, ha igazán hideg lesz, és az ősz is átnyújta fáradtan a teret, a közelgő télnek.

Idén ez lassan jön el, de mi itt vagyunk.






2020-10-17

Jégmadár és a vándorsólyom

 Október második - még napos - hétvégéjén kimentünk lessátrazni a kis tó mellé. Odaérkezésünk első mozzanata volt, hogy az egyetlen haszálható helyet szabadabbá tettük, különben a tüskés cserjék kiszakítják a lessátrat. Nagyon gyorsan cselekedtünk, szerettünk volt bent ülni a sátorban, mire az első fények megérkeznek, a nagyon várt jégmadárral együtt. Tudtuk, hogy ott mozog, s azt is, hogy jellemzően délelőtt jár a víz ezen oldalán. Berendeztük a sátrat, lehuppantunk az össszecsukható székekre, és nagy izgalommal vártunk. A délelőtt végére, izgalmas történet kerekedett, az ott eltöltött pár órából.


Megérkezett a Jégmadár, megvoltak a fények, és nem is ülhetett volna be szebben ...

Itt várakoztunk nagy reményekkel ...

Szeretem ezt a sátrat. StealthGear M2

Megvan az izgalma és a hangulata a természetfotózásnak

Kezdődhet a "vértelen vadászat" ...



Nem jött ám egyből a jégmadár, türelem kellett hozzá. Addig figyeltünk a környezetet, mert van ám ott más madár is. A szemközti öreg, girbe-gurba ágú fára Örvös galambok, Balkáni gerlék, Zöldikék, cinege fajok, és sok egyéb érkezett. Még egy Nagy fakopéncsot is fotóztam, de annyira kevés fényt kaptunk akkor, hogy nem osztom meg azt a fotót. Nézegettem a fát, és mondtam is, hogy milyen jól mutatna ott egy ragadozó, annyira tipikus helyszine lehetne egy ilyen fotónak...



Így legyen meg a lottó 5-ös! Be is ült a Karvaly

Megérkezett akire vártunk!

Sorozatra állítottam a gépet, nem akartam egyetlen pillanatot sem elveszíteni ...

Következett egy kis vakarózás :-)

Újabb érdekes pillanat volt, amikor hallal a csőrében tért vissza!
Zsonglőrködött, odavágta párszor, majd irányba fordította ...

Nem kis falat, de azért csak lecsúszik ...

Kis emésztés után felült magasabbra a fára, és hosszasan kémlelte a vizet. 

Na jó gyere, megmutatom neked a hátamat is!


Eddig tartott a jégmadár halászata, következő forduló nem volt már. Nagyon elégedett és izgatott voltam. Hosszas várakozás után úgy döntöttünk, tartunk egy kis szünetet. Elmentek a fények is, madarunk pedig nem volt hajlandó semmit csinálni, a víz egykedvű kémlelésén kívül. Így is ellőttem róla 40 képet, ahogy a fán ült, és forgolódott. Kicsit átmozgattam magam, és körülnéztem. Többször jártam már ezen a helyen, s ahogy figyeltem, a másik irányban is észrevettem a csodás fát, a víz közepén. Igazi beülő. Most sem hagytam ki, és bizony láttam, hogy ül ott egy ragadozó. Magamhoz vettem az ágyút, kitoltam 600-ra, és belenéztem a keresőbe. Nézem-nézem, na ez kicsit más pofa, mások a színei. Hm, érdekes. Csináljunk képet, majd jól meghatározzuk otthon, rommá belenagyítva a fotóba.



Nagyot döbbentem, ez bizony egy Vándorsólyom.
Ő szerepel a Collins madárhatározó borítóján. Innen volt ismerős.


Nem vagyok telhetetlen ember, így is az egekben volt már bennem az "élmény-hormon" szintje. Ilyenkor azt tudom mondani, hogy megvan, megelégedtem. A fények is elmentek már, mi pedig boldogok voltunk. Ami nem sikerült a múlt szombaton, az összejött a rákövetkezőn. Nagyon hálás vagyok ezért. Eddigi pályafutásom során, ez volt a legközelebbi, és tudatos jégmadaras találkozásom. A területről kifelé, még láttam a környéken Őszi kikericset. No, irány négykézláb, majd hasra, és bekúsztam a villanypásztor vezetékei alatt, hogy azt a pár szál vadvirágot lefotózzam. Már megint telefonnal, mert nem akarom magammal cipelni az összesen 5 kg + táska + állvány cuccot állandóan. Ezért is gondolkozom már jóideje, egy csúcs bridge-ről, na meg a videó miatt. De ez már egy másik történet lesz, ha minden igaz ...




Nem szeretem mutogatni magam, de ha egyszer így történt :-)

Láttam már őket másutt szeptember végén, de erre makró obival kell menni.
Talán jövőre ... Addig marad ez a telefonos "emlékfotó" :-)




Az előző szombaton is kimentem a Jégmadárra. Biciklis család érkezett a természetvédelmi területre, hatalmas zajjal. Nem volt értelme a látogatásuknak, mert úgysem fogják fel, milyen helyen vannak. Az emberek java része felületes, így ezer élményről marad le. Én pedig miattuk azokról a pillanatokról, amelyekre egy héten át vártam minden munkanapomon. Ők zörögnek, csapkodnak, és üvöltöznek. Ez számukra a természetben eltöltött idő ...

Lényeg mégis az, hogy a második nekifutásra sikerült, és megkaptam életem legszebb jégmadárfotóját.
















Barangolás a Vértesben

 Október első vasárnapján nyakamba vettem a Vértest. Sándor barátomtól kaptam egy fülest, hogy a tanösvénytől kicsit távolabb, az egyik völgyben - már ha az embernek szerencséje van - kijönnek enni a muflunok, és lehet fotózni őket. Nekem a vasárnap jutott, elindultam felfelé délután a Csákberényi tanösvényen. Sok volt az ember, szerettem volna jobban egyedül lenni, kerestem is a kerülő utakat, figyelve az ösvényt jelző jeleket a fák törzsein. Soha nem értettem meg, hogy az emberek nagy részének az erdő meglátogatása, miért egyenlő az üvöltözéssel, és a randalírozással ? Mindezeken túltettem magam, és leküzdve az emelkedőt, a köves saras utat, haladtam célom felé kitartással. A Vértes mint erdő, nem a szokványos fajta, más a növényvilága, mások az illatok, és a mikroklíma is. Szépsége vitathatatlan. Utamon lepkék kísértek, és szép fények. Kezemben a D500, rajta a 150-600 G2. A tájat minden esetben telefonnal fényképeztem, mert vadra mentem, nem akartam esetleg lemaradni objektívcserélgetés miatt. Hadd meséljem el, mutassam meg, milyen élmények értek ...


Ennek a tájnak lelke van

Muflon nem jutott, de ez a szarvas megmutatta magát

Ilyen út vezetett fel a tetejére

A baloldali panoráma ...

Nagyon élveztem minden pillanatát

Még sok lepke repült, a jóidőre való tekintettel ...

Megérkeztem a muflonos völgyhöz, ahol órákig vártam, és hallgattam az emberek üvöltözését

Közben nagyon jól elvoltam, e tündöklő színű bogarakkal

A gyönyörű rétisasokkal

Figyelve a méltóságot röptükben

... hallgatva víjjogásukat ...

Az üresjáratos pillanatokban keresve a közelgő ősz jeletit.

Ez az út vezet a legnagyobb csoda felé ...

Figyelni kell jobbra, amint felérünk a tetőre !

Mindent megér a látvány, még akkor is ha beborul, és elmennek a fények

Itt vártam 3.5 órát a muflonra. Szarvas jött, de vagy harmincan üvöltötték: SZAAAARVAS!

Buktam is a fotót, kivéve azt az egyet, amit a bejegyzés elején mutattam.
Sajnos, aki dolgozik, csak akkor tud menni, amikor az "összes többi" :-(

Sőtétedni kezdett, s mivel nem ismerem az útvonalat, jobbnak láttam visszaindulni

A túra második (balra lefelé, visszaforduló) szakasza, még várat magára ...

De megtanultam már, hogy ugyanaz a hely, az ellenkező irányból teljesen új arcát mutatja

Leértem a vadászmúzeumhoz.



Bevallom, mire megjártam út felét oda-vissza, ezen a dolomitköves saras tájon, felfelé kaptatva, lefelé fékezve, fent a tetőn órákat készenlétben állva, várva a vadra, bizony elfáradtam. Az embereknek köszönhetően, a gyanakvós és óvatos muflon, ki sem dugta az orrát, ígyhát erről lemaradtam.

Mindent kiértékelve, mégis azt mondhatom, hogy a Vértes gyönyörű, és ha esetlegesen kisütne véletlenül a nap még idén ősszel, akkor gyönyörű őszi tájképeket lőhetnénk. A rétisasok röpte, s ahogy a holló támadta őket, a fejem mellett elrepülő több karvaly, rengeteg szajkó, és a völgyben megálló gímszarvas bika, így is nagyon boldoggá tett, mégha ez utóbbi és énközöttem, minimum 1 km volt is a távolság.

A Vértes gyönyörű.