2015. december 8., kedd

Duna-parti sirályozás

Nem törődve semmilyen fénytani és időjárási körülménnyel, aznap reggel is elindultam, hogy megtegyem sétámat kedvenc helyeimen, felmérjem az előző napi munka sikerét (kihelyezett etetők), és hogy ismételten láthassak valami érdekeset. A kihelyezett etetők környékén síri csend, pedig az egyik erdőben van, de a Kánai-tó és vonzáskörzete ismét nyújtott némi örömöt. A szarkák a Vörös vércséket zaklatták, a Vörös vércsék pedig a varjakat. Ezt a játékot megint hosszasan figyeltem. Végre lencsevégre került a "kis sárga", és megtudhattam, hogy a vízparton Citromsármány mozog. Alaposan körbejártam a területet, ahogy szoktam, ha arra visz utam, és egy hirtelen ötlettől vezérelve, a nagytétényi Duna part felé vettem az irányt. Beugrottam egy jó "kilós kenyérért" a legközelebbi üzletbe, és már mentem is a partra. Nem rajongással, de nagy szeretettel vagyok a sirályok felé, akiket ilyenkor télidőben minden évben - akár többször is - meglátogatok. Szeretem csodálni fehérségüket a plasztikus víz felett, és szeretem hangjukat is, mert a tengerpartot idézik. Kenyeret dobáltam nekik, és mindenki odarepült közel hozzám, aki csak élt és mozgott, ott a parton ...


Sirályozni indultam, de a Dolmányos varjú volt az első

A kikötő korlátjáról indult is a kenyérért a fiatal Dankasirály

 Vitorláztak oda szépen sorban ők is ...

 Sorozaton a gép, AF-C, mehet a móka

Az első falatot mégis a varjú vitte el

 A sirályok paráznak ...

 ... de oly' gyönyörűek ...

 Még akkor is, amikor veszekednek a mannáért ...

 Nem tétlenkedik ő  sem, szitál, mint ha vércse volna

Egy csodás pillanat ...

 Földön ( vízen, levegőben ... )

Számomra légies, kecses, és bámulatos

Ezüst sirály érkezett ...

 Nem kis riadalmat keltve a Tőkés récék, és a többi sirály között ...

 Olyan szeme van, mint egy sasnak, nem kerek fekete gombocska ...

A Viharsirály is bemutatkozott

 Előle is menekült, aki csak élt és mozgott


Miután eldobáltam a kenyérdarabokat, és az éhesebbje jól lakott, visszaültem az autóba. Tettem ezt azért, hogy a hozzám közelebb heverő kenyérért is odajöjjenek. Várnom kellett kicsit, de megérkeztek, leszálltak. Addig takarítottam a gépről, a sorozatokból összejött 240 fotót ... Volt olyan nem is kevés, melyről már a gépen látszott, hogy kuka lesz. Na de ezért van a sorozat.



 A bátorság jutalma

 fiatal és gyönyörű

Elsőéves juvenis

 Birtokviszony. A szarka azért csak-csak ólálkodott ...

 Dolmányosok egymás közt

Végszó ...


Legyünk bárhol a Dunán, mindenütt szolgál meglepetésekkel. Nem csak a dankák repülnek vize felett. Igazi teleken, a városhoz közel is, találkozhatunk meglepetés fajokkal. Bukók, búvárok, és egyéb érdekességek. Kifizetődő lemenni a hidakhoz, a partokra, és kicsit figyelni, még a kellemetlen szél ellenére is ...


( Ha bárki olvasva a blogomat, határozási pontatlanságot észlel, kérem jelezze, hálásan fogadom ! )





1 megjegyzés: