Miután elkészültünk a Hajnalmadaras fotókkal (lásd előző blogbejegyzés), és már nem figyelhettük tovább a madarat, úgy döntöttünk, ellátogatunk még a Káposztásmegyer határában található Farkas-erdőbe is. Évente általában kétszer, tavasszal és ősszel megyünk. Tavasszal az erdő csodás megújulását, ősszel pedig a lombhullást csodáljuk. Ősz végén, kora télen már etetnek az erdőben, így a cinkék szigete - ahogy mi nevezzük - állandóan etetőre járó madaraktól hangos. A Rex kutyaotthon felől szoktunk bemenni az erdőbe, és alaposan körül is járjuk minden alkalommal. Most kevés fényünk volt, madarak sem nagyon jártak az üres etetőkön, mókussal pedig még hírből sem találkoztunk. Ellenben egy nagyobb kör megtétele után (mert hogy nyulakat is lehet arra látni, és azokat kerestük), visszafelé egy elég népes Őszapó csapatra bukkantunk. Volt ott Széncinege, Kék cinege, láthatatlan, de hallható Vörösbegy, Szőlőrigó is, de én az Őszapókra kattantam rá. Feleségemnek megígértem, hogy kedvenc madaráról hozok most már jó képet. Az nap sem sikerült, de a próbálkozás eredményét azért megosztom itt a blogban.
A kíváncsi, és izgága Őszapó
Fénytelen, kopár, de mégis megnyugtató
Hangulatos farakások az utak mentén
Az első pillanat ...
Kerestem a legjobb látószöget
Ő egy másik, az akrobaták csoportjából
(jobbról is) balról is
És a rejtőzködő Szőlőrigó
Általában etetnek a cinkék-szigetén, de ez úttal minden szinte üres volt. Nem jött így a mókus sem, pedig tavaly itt sokat fotóztuk a kis szeleburdit ... Egy levezető sétának, erdő nézegetésnek tökéletes volt ez az alkalom. Őszapókat pedig szívesen fotózom. Elmászkáltunk az erdőben, megtettük a "nagy körutat", és elégedetten zártuk le a Hajnalmadaras - Őszapós napot. Nincs már több fotó, elfogyott. Kíváncsi vagyok, vajon mi fér még bele ebbe az évbe ?!