2016. november 13., vasárnap

Véget ért az ősz

Ezen alkalommal családi erdei sétálgatás közben csodálhattam az ősz gyönyörű színeit. Hűvösvölgy villamos végállomástól indultunk, fel az erdőben, majd a "sárkányrepülő térre" érkeztünk. Hivatalos neve ennek a Hármashatárhegy, de én mindig így emlegettem. Onnan elindultunk az ismeretlen katona sírja felé, és a szép erdei szerpentinen érkeztünk az Oroszlánsziklához. Ott elcsavarogva a végállomás az Árpád-kilátó lett, s onnan leereszkedve már a városhoz értünk. Feleségemmel és a lányokkal mentünk végig ezen a közel 10 km hosszú séta útvonalon. Már javarészt eldobálták a fák, szép őszi koronájukat, de az erdő így is csodálatos volt. Legyen ez egy tájképes, szép őszi blogbejegyzés, s búcsúztatása az idei ősznek, mely szép volt, színekben gazdag. Nagy örömömre, és megelégedésemre sokat fotózhattam e számomra - a tavasszal egyetemben - legszebb évszakot. Bízom benne, hogy sikerül kicsit átadnom a Budai hegyek szépségéből, a következő pár darab fénykép segítségével. Igen, sajnos elmúlt az ősz ...


Nyissunk utat a szépségnek ...

 Emelkedőn a nagy-rét felé

 Csodálatos az ősz

 "Sárgaláz"

 Színekben, fényekben

 Tündöklés

 Ámor nyila

 Csendbe burkolózott minden

 Még közelebb ...

 Alig bírtam magammal, annyira gyönyörű

Gombákkal is összehozott utunk

 "Sárgaláz 2"

 Szerves részei az erdőnek

 Fényárban úszott a rét

 Az oroszlán-szikla felé ...

 Érdemes hátrafordulni

 1992-ben felmásztam a csúcsra, ott ültem anno

 Irány az Árpád-kilátó

A Körszálló, a Sashegy. Buda felé tekintettünk a kilátóból


Kellemes késő őszi kirándulás volt ez, mely mindenkinek jól esett. A lányoknak is tetszett, sok családi fotó is készült ezen a napon. Szerettem volna gyalog visszajutni Hűvösvölgybe az erdőben, de valahol nem fordultunk el időben jobbra, így maradt a nem tervezett Árpád kilátó végcélnak, ahonnan igen meredek úton ereszkedtünk le a 11-es busz végállomásáig. Kis kerülővel eljutottunk az autóhoz, mely Hűvösvölgyben várt ránk a Szipka utcánál, ahol e csodás erdő enged be minket kapuján ...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése