Megcéloztunk egy hétköznapi szabadnapot, hogy meglátogathassuk a Dolina-völgy vadvirágait, és készíthessünk azokról pár szép színes tavaszi makrófotót. Reggel még csak-csak volt fényünk, de utána semmi. Jól jött volna pedig a völgyben. Völgyben, amit első körben nem találtunk meg. Sehol nincs leírva a neten, hogy a hivatalos bejárat, amitől nem messze a virágokat keresni érdemes, merről közelíthető meg. Albertirsán van a völgy, ott ahol a Gödöllői dombság elmúlik, s átadja a teret az alföld legészakibb csücskének. Gondoltuk, hogy a Dolina utca a Dolina völgybe vezet. Igen, a 4-es út másik oldalán, a "csodálatos" szemétégető mellett. Ez a nagy domb és a löszfal felé irányít bennünket, oda, ahol a völgy "másik vége" van. Szép és hatalmas tér fogadott minket, a fal és a völgy közé ékelődve, végeláthatatlan szántóföldekkel, és felhőként gomolygó seregély csapatokkal. Fotóztunk egy napfelkeltét, de a vadvirágokat nem találtuk. Elindultunk vissza irányba, és az Agip kútnál mondták, hogy mögöttük a szántón a földút, majd balra az aszfalt, és felfelé a harmadik nagy kapunál. A traktoros már csak tudja - gondoltuk -, és tudta is. Megtaláltuk a bejáratot. Ott aztán kezdetét vette az erdei séta, és végül rátaláltunk a Tarka sáfrányokra is ...
Ő volna a Tarka sáfrány a déli lejtőn
De ne rohanjunk előre ! Így ért minket a reggel ...
Végeláthatatlan szabadság
Ívek, vonalak, titkok ...
Ahová már besütött a nap ... Igen, ez is a Dolina-völgy
Szemben a löszfalnál, a seregélyekkel
Kietlen, holdbéli táj
Hatalmas fal, az odúlakóknak
Elautóztunk innen a völgy általunk vélt másik vége felé, és egy jó kávé elfogyasztása után a szántók mellett haladtunk, a traktoros instrukcióit betartva. Egy tisztáson három gyönyörű őzet láttunk, persze becserkelni nem volt lehetőségünk őket, mert már 300 méterről kiszúrtak. Hiába szálltunk ki a fák takarásában, s indultunk el nagyon óvatosan a fák mögött arra, amerre ők is távoztak, senki és semmi nem fogadott a fasor túloldalán. Az őzek utáni kutatást ezzel a lendülettel fel is függesztettük. Felfelé az aszfalt úton, ahol a gödröket kerülgettük, egy átszaladó, lépteit szaporázó nyulat láthattunk, de örültünk, hogy a kátyúkat ki tudtuk kerülni, és felzötykölődhettünk, a gyümölcsösök mellett, a hőn áhított harmadik kapuig. Utána egy jobb kanyar, és meg is találtuk a hivatalos bejáratot.
Íme a bejárat, az odavezető utat sehol nem jelölik Albertirsa környékén
Lefelé az úton ... Igen ez már amolyan völgyszerű
Ezt nem hagyhattuk ki, irány jobbra felfelé
Hasznos információk, üres etetők ...
Végül megtaláltuk a domboldalt, innen balra
Tarka sáfrány makró
Kezdetét vette a hasalás
Kerestük a szép virágokat, melyek vagy elnyíltak
vagy még szégyenlősen bimbókban álltak
Azért volt pár szál, amelyik úgy mutatkozott, ahogy azt reméltük ...
Erős másfél órás kúszás-mászás után felegyenesedtünk, összepakoltuk a fotós cuccot, és egy pár kósza pillantást vetve hátra, nagyot sóhajtva elindultunk vissza, felfelé, majd jobbra a bejárat felé. Mikor az ember kitalálja a héten, hogy a következőn szervez egy szabadságot, semmi biztosra nem számíthat. Így hát - mivel nem tudunk akármikor útra kelni - néha csepergő esőben, és túlnyomó többségben komor szürkeségben fotózhattunk. Mégis megérte, mert lehasalhattunk a tavasz illatú fűbe, a sáfrányok közé.