2015. október 6., kedd

Őszbe hajlik

Nincs még ősz, de a nyárnak egyértelműen vége. Nincs ősz, ha a színeket veszem alapul, de az elmúlás évszakának hangulata, megállíthatatlanul közeleg. Ellátogattunk az Alcsúti arborétumba, mert azt ígérték, hogy idén már minden rendben van, feltöltötték a tavat, rendbe hozták a hidakat, tehát az angol kert immáron teljes terjedelmében bejárható. Párszor csalatkoztunk már a helyben, de ez úttal nem kellett. Régi vonzódás ez, mert maga a terület nagyon szép, és ezernyi titkot rejt. Tipikus őszi-fotós hely, ahol bízvást talál az ember témát, részleteket, meglepetéseket. Pár éve már, hogy áthelyezték a bejáratot a Sport Hotelhez, s erre még most is oda kell figyelnem, hogy addig menjek, egészen a murvás parkolóig. Nagyon szép rönkházat építettek a bejárathoz. Számomra ezzel, már érkezéskor megalapozzák a hangulatot. Vegyes, napos-felhős időnk volt, így nem járt arra sok ember, de mi esetleges esőt, és szürke fényeket is bevállalva indultunk útnak, s tettük meg az első lépéseket, a régi bejárat felé indulva, hogy aztán a tó felé forduljunk, a már jól ismert irányból ...

Széppé varázsolták

Már rögtön a bejáratnál fogadott minket az ősz 

 A tavaszi hóvirágos területen, ősszel egy odvas fa feküdt

 Utak, pihenők

 Ez most a nyár vége, vagy az ősz kezdete ?

 Mókusok csemegéje ... 

" Tükör által homályosan ... "

 Gombákért fetrengtünk 

 Többek közt ezért szeretem

 És működik a szökőkút

 ... és a hidak újra állnak ...

 Kápolna-sziget

 Lélegző-gyökerek a tavak partján

 És a sáros, lejtős domboldalra kifeszített pókháló, lakójával

Padon ülve esett a látóterembe

 Puha, selymes tűlevél ...

 Levegőt !

 Geometria a hídkorlátban

 Sejtelmes intimitás

 Apró lakó, tíz méterről

 Tiszafa termése

 Megágyazva ( nem berendezett fotó )

 Kései kitárulkozás

 Emberöltők ...

 A nagy fatörzs mögött ... Gyönyörű őszi virágok

 Sziklakert. Az egyik kedvenc fotóm, pedig nem tipikusan őszi

 Vízgyűjtő

 Pirosba fordul egyszer úgyis ...

Kifelé menet ...


Kifelé menet be kellett ismernünk, hogy az arborétum több éves átmeneti sivárságát, érdemes volt hosszasan, türelemmel tolerálni, mert mostanra sikerült szép állapotba hozniuk a kertet. Minden, amitől az ami, a helyére került. Október végén, november elején éri majd el, igazi őszi csúcspontját, ez a sokféle formájú lombot viselő, hatalmas élő erdő, és kert együttes. Csodás a tó, hangulatos a kápolnát rejtő sziget.

Csak kitalálni nem volt egyszerű, mert jeleznek ugyan mindent, de a kijárat felé nem segítenek ...
Pedig 3-4 óra gyaloglás, guggolás és kúszás-mászás után, bizony jól esik beülni az autóba, és nyugodt tempóban, elégedetten haza indulni ...




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése