2014-12-16

Csepeli kis-Duna

Egy kedves fotós hölgytől kaptam az infót, hogy a Csepeli kis-Dunánál igen gyakran lehet látni Jégmadarat, melyet ugyan már sikerült fotózni, de nem a legoptimálisabb körülmények között. Nincs még meg a szép fényben, közelről, mosott háttérrel típusú kép róla. Ezt a fotózást megelőzte egy másik, terepszemle jellegű mászkálás arra felé, de akkor nem volt Jégmadár. Köd viszont igen, ami érdekes hangulatú fotókat adott. Ezen az alkalmon sem volt igazán fény, de a dolgozó meghatározott napon tud csak fotózni járni, nem akkor, amikor érdemes volna. Végigjártuk a területet, és nagyszerű meglepetésekkel szolgált. Erről írok ebben a blogban, lentebb. Továbbra is: Szeretem a Dunát !


Hosszú partszakaszon bóklászva vártuk a Jégmadarat

Gyakorlatilag a bejárható út, a Révtől mindkét irányban 1-1 km. Ez végig egy partszakasz, melynek az egyik vége erdőszerű, és nádas területtel, míg a másik vége egy szabadabb partszakasszal zárul. Eléggé változatos hely ahhoz, hogy bármi megtörténhessen ... Igen rövid szakaszon, változatos élettereket találunk, melyet vízpart szegélyez,  s ennek következtében megtalálható itt rengeteg madárfaj. Az első bejáráskor Hegyi fakusszal találkoztam, és most, a második alkalommal pedig a Jégmadárral. 

 Míg kerestük a jó helyet, diót tört a Dolmányos varjú

A madarakat egy nyíltabb partszakaszon etethetjük, s ekkor közel jönnek

  Kis kárókatonák húznak el a víz felett, vagy fent a magasban

 A Szárcsa mindenütt előfordul

 Bütykös hattyú generációk

 És megint egy portré

A Barátrécék félénkebbek voltak

 A Szárcsa is, mint mindenki táplálékért merült a hideg vízbe

 Ő már ivarérett, világos fehér példány

 A Danka sirályok megültek a vízen. Egyszerű és gyönyörű madarak

 Szemben távol a kiinduló pont. Víztől balra, erdőszerű fa-foltok

  A sirályfa. Folyton ügyeskednek a jobb helyekért

 Furcsa, szokatlan récefajra lettem figyelmes
 
 Nem találkoztam még soha velük, de bizony ők Hegyi récék

 Kevésbé voltak türelmesek, elindultak a túlpart felé

Oda-vissza végig jártuk az utat, már majdnem hazaindultunk. Többször hallottuk a Jégmadár éles, füttyentő hangját, mely kissé hasonlít a Szárcsáéra, de meg is pillantottuk egyszer, nagyon gyorsan párhuzamosan elhúzva a partszakasz mellett. Más madárral összetéveszthetetlen a háta közepén lévő azúrkék szín miatt. Igen ám, de hogy lesz ebből fotó ?! Már le is mondtunk róla, mikor egy szempillantás alatt be nem repült tőlünk úgy 10-15 méterre, a part menti fűzfák ágaira. Nem a víz fölé belógó tipikusan jégmadáras faágakra ült. Mire felfogtuk, hogy mi van, kétszer megforgatta a fejét, a víz felé iramodott, dobott egy csobbanós fejest (aminek hangja még mindig itt van a fülemben), gondolom kiragadott egy kisebb halat, majd villám gyorsan felült a fára. AF indul, madárkeresés, hopp, élesség megvan, tűz ! És exponáltunk, ahogy a csövön kifért. Mind ez nem több mint 5 másodperc volt. Aztán tovább indult a partmentén, megint azzal párhuzamosan, tőlünk távolodva. Eszméletlen milyen gyors volt. Sajnos nem tudtunk eléggé közel kerülni hozzá, így csak ekkora a fotókon.


  Nem voltak nagy fényeink, sok a belógó fűzfa vessző, 

 de a Jégmadár jelenlétét dokumentálni elég.

Miután véget ért a Jégmadaras móka, felocsúdtunk, és elindultunk az autó felé. Jól átfáztunk a szélben, el is fáradtunk, de megérte. Odafelé még mindig nem ért véget a móka. Mikor a sirályok megláttak minket, ők is, és a Hattyúk is felénk indultak. Azt hitték azért állunk a parton, lent a víznél, mert etetni akarunk. Ez úttal nem készültünk ilyesmire, így nem volt nálunk kenyér, de legközelebb nagyon fogok figyelni arra, hogy azt otthon ne felejtsük. Megéri. Amikor egy nagy, kifejlett hattyú 2 méterre közel jön az emberhez, az felemelő, izgalmas, és méltóságteljes érzés, és pillanat. A sirályok kenyérért folytatott küzdelmét pedig már átélhettem két éve a Duna egy másik partszakaszán. Ők is nagyon közel jönnek, kis szélben képesek egy helyben, az ember szemmagasságában lebegni. Hófehér alapszínük, piros csőrük-lábuk, fekete evezőtollaik nagyon szépek. (Dankasirály)


 Készítettem is egy-két fotót nemes röptükről

  Még egy hattyúpotré

 És a Kárókatona, aki nem akar közelebb jönni


Sirályokat megfigyeltem eddig is, de mindig azt láttam, hogy amikor halásznak,  a víz felett suhannak, majd egyszer csak csőrüket hirtelen a vízbe szúrják, s máris ott csillog abban az ezüstszürke kishal. Na itt teljesen más történt. Miközben a vízen ültek, kiszámíthatatlan hirtelenséggel felugranak a víz fölő egy méterrel, egyetlen szárnycsapással, majd fejest ugranak a víz alá. Rövid időn belül feljönnek, és már nyelik is le a kishalat ...


A felugrás pillanata
Alámerülés
 és újra a levegőben
 

 Ismét vadászik

 Csalódott hattyúk

 A fiatalok piszkos fehér tollazata

 Ő már ivarérett példány

 Hát igen ... Nagyon szép vagyok !

Hazaindulásunk előtti utolsó pillanat



A Duna, még a Budapesti szakaszain is, hát még azon kívül, mind a szabad vízfelületen, és a partszakaszokon, ártereken, magával ragadó élővilágot rejt. Ahol kicsit enged a város szorítása, ott máris egy izgalmas mozi tárul elénk. Nem is háláltuk meg a madarak bemutatóját, egy kis etetéssel, mégis csak úgy, mint látogatók felé való gesztus, csodás dolgokat szemlélhettünk órákon át. Ezért vagyok hálás a Dunának, mert még ilyen rossz, kényszerített helyzetében is annyi mindent ad az embernek. Érdemes meglátogatni a Dunát még Budapesten is, ahol kicsit természetesebb a partszakasz !