A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Természetfotózás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Természetfotózás. Összes bejegyzés megjelenítése

2023-08-20

Madárles felkészítése-02

 Folytatván az előző heti munkát, most az itatómedencére, és az azt körülvevő csalán és vadmálna tengerre koncentráltuk. Ezen alkalom során Kincső jött velem, egyrészt, hogy segítsen, másrészt azért, hogy szóval tartson. Egyedül dolgozni nem jó. Kell a társaság. Jó dolog, ha van kihez szólni, együtt agyalni, kitalálni, miként haladjunk. Közösen gondolkodva jó ötletek születnek. Szóval bepakoltunk mindent a kocsiba (benzines fűkasza, gereblyék, ásó, kis szerszámok), és mentünk is. Pontosabban indultunk volna, de  kegyetlen bosszúság ért szombat délelőtt. Nem tudtunk elindulni a leszakadó eső miatt. Csúszott a napi ütemterv, mely igen feszes, lévén, hogy ez a két nap jut az embernek a hétből. Pihenésképpen dolgozik hétvégén, ha a saját céljaival is szeretne haladni, miután öt napon át áldozott a munka oltárán. A lényeg, hogy délután, az eső utáni párás napsütésben, brutális UV sugárzásban kimentünk a leshez. Nem tételenkedtünk, el is kezdtük a munkát ...



Hogyan lett újra ilyen szép ?! Már mutatom is, csak görgess lejjebb !

Viszonylag könnyen indult a gép, készen állt a munkára

Kaszálással kezdtünk, keletkezett 3 db ilyen kupac

Serényen dolgoztak a gereblyék, volt is mit összeszedni

Már nem magasodik térdig a csalán, és nem bukdácsolunk a vadmálnában sem

Nyári esővíz, több hónap korhadó szemét, és lárvák ...

Volt munkánk bőven. Kimertük a vizet

Következett a szutyok kisöprése

A nap sugaraira bíztuk a száradást ... Nem kellett hosszasan várni.

Nagy az öröm, mikor az ember már a feltöltésnél jár ...
A kannák bent voltak a lesben, vízzel tele, egy termetes erdei sikló társaságában.

Hátul duplaszálas "kamu villanypásztor". Így meg sem közelítik a lovak

Körben mindenütt a madzag. Szükség van erre, mert a lovak nem kegyelmeznek

Egész pofás lett. Már csak tele kell tölteni és dekorálni

Ez a fotó egy héttel korábban készült

Kicsit becsillant, de nagyon jól mutatja az eredményt

Félig üres, vagy félig teli ?! Mindenki döntse el maga !



Dekor anyag kell, és még 80 liter víz.
Pár hét múlva indulhat a madárvonulás. Mi ott leszünk !












2023-06-25

Apajpusztán jártunk

 Minden év májusában megérzem azt az olthatalan vágyat, mely elhajt egészen Apajig, hogy bejárhassuk a szokásos útvonalat, mely mint térkép, kitörölhetetlenül tárolódott le az agyamban. Hagyománya van ennek az útnak, mely évről-évről szűnni nem akaró lelkesedésként él bennem. Nem szeretem a monotonon ismétlődő dolgokat, nem szeretek ugyanazon az úton visszamenni, ahol jöttem, ez alól csak ez kivétel és ez így is marad. Ahol lakom, ott is látható és hallható a banka, a gyurgyalagok is több helyen fészkelnek elszórtan, kis csoportokban, sőt 10 km-re szalakóta is költ már idén, de az apaji hangulat nincs meg máshol. Amikor még csak madarászkodtam, de nem örökítettem meg a látottakat fényképezőgéppel, már akkor is ez volt a kedvenc helyem, ahogyan a 90-es évek Óbaudai-szigete és a Kopaszi-gát, amíg meg nem csinálták azt úri-puccos sznob-park jellegűre, amivel tönkre is tették az élővilágot. Szóval, hadd éljek most is a már szlogenné vált fordulatommal: "Ha május, akkor Apaj!" ... Vegyük szemügyre az idei élményeket, nyissuk meg együtt a fényképalbumot !


Az eddigi legközelebbről fotózott szalakóta ... Nem lesből !

A Kunpeszéri úton közeledve a területhez, már érkezik is a hangulat

Az egerész ölyv természetesen itt sem hiányozhat ...

A kisebb ragadozó (vörös vércse) is képviseltette magát.
Szépen mutatta tollait az ellenfényben

Hosszasan figyelhettük zsákmányszerzését

Nem régen volt az év madara a Cigány csaláncsúcs

Megérkezett az első Szalakóta

Vessünk még egy pillantást a legelőre !

Banka a sűrűben :-)

Ez a Kenderike hosszú percekig engedte figyelni és fotózni magát

Az apró énekesek nagy munkában vannak, szorgalmasan etet az apuka

Útszéli "gazok" ...

Ez ám a "highlife" !

Mindig megállunk a gyurgyalagok költőhelyénél !

A kezdeti távolságtartás során csak röptük fotózható

Aztán hamar eljön a világbéke ...

Szemérmesen a gyomok takarásában ;-)

Szinte mindenki a párjával, vagy a párja mellé érkezik

Eredeti látvány ez az igazi gyurgyalag-pillanat

Nagyon szépek a színei a hátán, ahogy a virágzó akácon pihen

Áldásos volt a sok eső. Szenzációs élőhelyek keletkeztek annak köszönhetően

Meg is tartják ezek a vizek az ott táplálkozó vízimadarakat

Gólyatöcs védte fészkét és komolyan támadott felénk

Elszánt törékenysége már-már megindító

Azért akadnak békés pillanatok is a szorgos mindennapokban ...

A bíbic fémesen csillogó tollainak ezerszíne elvarázsol

Itt aztán elindult a kezem ... Svenkelős sorozatokra hajtottam ...

Hosszú perceket vártam, míg keresztül nem szelte a vizet egy-egy madár

Sikerült elcsípni a gólyatöcsöt is

Kicsit később még közelebbről is

Várakozás közben pedig feltétlenül nézzünk fel az égre !
Az öreg gólya ki tudja hányadik fészekalját neveli ?!

Majd elindultunk a nagy tavak irányába ...

ahol tengelicet és

Fátyolos nőszirmot is láthattunk

Gyurgyalag itt is mozgott, keresvén minden fészkelésre alkalmas homokfalat
(A hodálynál a tanyák mellett 3 méterre volt tőlünk a kuvik. Idén nem sikerült fotózni)

Feleségem oldalán volt ez a barázdabillegető. Adtam is gyorsan kezébe a gépet !
Azt hiszem bárki megirigyelheti ezt a fotót ...

A leengedett vizeken megtaláltuk a Gulipán-csapatot

100 méterről még a 600 mm is csak ennyit enged, mégis hatalmas öröm volt !

Vizen járni tanul a Nagy kócsag

Kormos szerkő okozott nagy meglepetést 

Foltos nádiposzáta sikerült, kékbegy-keresés közepette

Türelmesen keresgélt a Kanalasgém

Ikonikus látkép a madárvártából

Aztán átmentünk a Bankháza felőli "csatornás oldalra"

A műúton visszafelé egy fészekaljnyi banka kiváncsiskodott körülöttünk

Velünk volt közben a Nagy őrgébics is

Nem bírtam kihagyni ezt a "banka-képeslapot" :-)

Természetesen felfigyelt ránk a Tövisszúró gébics is

Kezem-lábam remegett, annyi minden történt azon az 50 méteres útszakaszon

Jutott idő erre a csöppségre is 
(Cigány csaláncsúcs tojó)

Ahogy a pipacsok szolíd szépségére is ...

Magányosan vagy épp párban. Ahogy tetszik !

A bivalyok minden évben a vizeknél mozognak

Kevés volt akkor a réce, ez a barát adott 3 másodperc időt ...

Mostanság több szerencsém van a bankákkal

Hatalmas arc ;-)

Régen járt pedikűrösnél ez a cigány-csaláncsúcs leány

Dolgozott a Barna rétihéja is ...

Az utolsó pillanatra érkezett meg a kakukk, pont oda, ahová két évvel ezelőtt is ...

A nagy gépet elraktuk már, telefonos fotó lett a szürkékből :-)



Bőkezű és nagyvonalú volt Apaj.

Pont ideje volt hazaindulni és hagyni élni Őt, békés csendjében,
zaklatás nélkül ...