2015-12-03

A Kánai-tó élővilága

Ráérő időmben, miután 2-3 óra lesben üldögélés után szerettem volna még menni valahová, eszembe jutott a Kőérberki patakból duzzasztott Kánai tó. Az a hely, ahol a Szürke gémet nem zavarja a villamos, ahol olyan reménytelennek látszik a pocsolya, de megfordul a Jégmadár is. Több alkalommal is vettem a fáradtságot, és kicsit "körbeszaglásztam" ott, hogy mit is láthatunk madár fronton arrafelé. Vegyes élőhely az, tóval, vízparttal (igen, ez értelemszerű), csalitosokkal, nyíltabb füves területtel, ahol mindenre van esély az égvilágon. Tulajdonképpen elég távol van az emberektől, de mégis elérhető. Érdemes bebarangolni minden szegletét, akár több kört is megtéve a víz körül, illetve a nyíltabb, szabad területeken egyaránt. Pár alkalom képanyagát fogom megosztani ebben a bejegyzésben, amolyan beharangozó gyanánt, mely megelőz egy téli projektet ... Megpróbálkozom majd ragadozók etetésével. Kíváncsi vagyok, mit lehet összehozni. Addig is, számomra eléggé inspirálóan hatott ez a pár fotóban megmutatható látvány ...


Elsőre üresnek hat ... Távolban a horgásztó

Ez a hely adta meg, az első elfogadható Ökörszem fotót

 Csörgőrécék

 adult hím

 AF-C + svenk

 A hátsó tó szélén keresgél a Szürke gém

 Nem húzódik messzire, de ha közelítünk arrébb röppen

 Éberen figyel, ez a túlélés záloga

 Nagyon örültem a Csörgőrécéknek

 A Jégmadár előfordulását ez a halveregető beülő is mutatja

 Senkit nem zavar a villamos ...


Egy másik alkalommal felfigyeltem a ragadozók, és az agresszor madarak fokozott jelenlétére is. Vetési és Dolmányos varjú osztozik, a Szajkókkal, Vörös vércsékkel, Egerész ölyvekkel, Barna rétihéjákkal. Érdekes, izgalmas dolgokat figyelhettem meg a másik két alkalommal. A következő képek erről mesélnek



 A mesterséges fennsíkon vércse és szarka ad találkozót egymásnak

 Nem hiszem, hogy az egy hobbiból cipelt nádszál volna ...

 A Vetési varjú állandóan zaklatta a vércsét ...

 Aki felháborodva ült le végül az egyik lámpára, jeladójával együtt

 Nem ritka faj, de mégis nagy öröm megfigyelni a rejtőzködő

 kapirgáló,

 folyton bóklászó vízityúkot ...

 Szemben a horgásztó

 Itt pedig sok faj táplálkozó, és csibenevelő helye

 Dankasirály is sokszor jön portyázni

 Elviszi a bedobált kenyérhéjjat

Újra és újra visszatér

Ragadozók is gyakorta köröznek a terület felett

 Aztán le is ülnek a lámpára

Végül elmenekülnek, ha az ember telhetetlen ...

 Az egyik dombra fellopakodtam, és ott várt engem


Azt hiszem ki fogom próbálni - mert, hogy hely van ott erre bőven - a csirkefarhátas etetést. Ki is szemeltem azt a kis dombot, mely az egyik félreeső fennsíkon fekszik. Itt meg fogok próbálkozni a nyesedék etetésével is, hátha sikerül veszekedő varjakat, szarkákat, talán még komolyabb ragadozót is fotózni ...


Ezzel a módszerrel.


De ez már a jövő zenéje, és egy másik történet :-)






2015-12-02

Élet a madárlesnél

November elejével elindítottuk a 2015-ös téli etetést, miután a kora őszi itatásos madármegfigyelés lezárult. Beszereztük a fekete szotyit, diákcsemegét, cinkegolyót, vajat (melyekre a harkály és az őszapó nagyon gerjed), és igyekeztünk rendezni a környezetet. A környéken igen kevés a moha, így az itató végébe, az évszaknak megfelelő őszi faleveleket helyeztük dekorációnak. Ez utóbbi nem bizonyult tartósnak, így a moha, és a díszletrendezés még várat magára. Készült egy ragadozó-beülő, majd meglátjuk, jön-e karvaly, vagy beül-e oda táplálkozni szajkó, varjú, szarka ?! A lesben vizet cseréltünk, kipucoltuk a medencét, megrenováltuk a tetőszigetelést. Hátra van még egy használt szőnyeg beszerzése, mert a földből nagyon durva hideg jön, illetve a les itató felőli oldala, kissé huzatos. Egyelőre a standard fajok látogatják a lest, de a süvöltők ott vannak a közelben. Egyszer csak lejönnek már végre ... Most gazdag képanyaggal, fajonként több fotóval szeretném megmutatni, kik járnak enni-inni, és jég-fürdőzni hozzánk ...


.A Barátcinegét régen láttuk. Visszatért.

 Évszaknak megfelelő hátterezés

Valami készül :-)

 A csuszka közel jön. Harcol az üvegen látható tükörképével

 A széncinege is pózol a detektív üvegnek

 A Kékcinege az egyik leggyorsabb mindközül

 Nagyon örülök, hogy idén még nem láttam himlős madarat !

 És akkor a Nagy fakopáncs és a vaj

 A kékcinegét nehéz a beülőre terelni, pillanataink vannak csak fotózni

 A Meggyvágó nyugodtan táplálkozik, portrézni is engedi magát

 Iszik is, pedig

 már fagyott is több éjszaka

 Szarka egyensúlyozik a vékony ágakon

 Reméljük, felkelti az érdeklődést  ...

Kis-kopott :-)

 Szerencsés pillanat, amikor a Kékcinege hosszabban keresgél

 Ha elfogynak az őszi falevelek, jöhetnek a tűlevelű dekorációk

 Pózolgatunk, pózolgatunk ?

 Szépen deríti a víz a Széncinege hasát

 Szépen egyél ! Avagy, miért töröljük meg a csőrünket ivás után ?!

 A Csuszka innen indul üveget verni ...

 Szenzációs ! Betévedt egy Mezei veréb

 Meggyvágó. Akár igazolvány képet is vághatnék belőle

 Fiatal, elsőéves hím

 Kékcinege szép fényekben

 Reménytelen ... Nem tud szépen enni :-)

 Hát ha ragadozó nem is, de Szajkó bejött a nagy beülőre, és a far-hátra

 Ennél közelebb nem lehet 300 mm-en

 A Csuszka is belekóstolt a finomságba ...

A sort egy Széncinegével zárom.