2013. március 18., hétfő

A biatorbágyi halastavaknál


Szóval, az Alcsúti arborétumból hazafelé, szerettünk volna még kicsit fényképezni. Tájfotót, állatfotót. Nem bírtuk ki, meg kellett állnunk a halastavaknál. Sokat gondolkodtam azon, hogyan lehet magánkézben 3 ekkora halastó, s hogyan birtokolhatja egy vagy akár több ember ezt a nagy és minden tekintetben értékes területet ?! Na de ilyenen veszélyes gondolkodni, elég ha azt bevállaljuk, hogy átmászunk a láncon, hogy megtekinthessük, az autó úttól mintegy 10 méterre elterülő, teljességgel más világot ...


Innen jobbra tíz méterrel, a civilizáció zajong
A fenti képen balra lehet bemenni a két nagy tó szegélyei között, egy töltésen. A nádasban Nádirigók élnek, talán Jégmadár is vadászik, Tőkés récék, Szárcsák, Szürke gémek, Nagy kócsagok, Búbos vöcskök, Danka és Ezüst sirályok, keringenek odafent a magasban. Igyekeztem mindegyiket megfotózni, de 450 mm-en, kézből, szürke-rossz időben nem könnyű műfaj ez. ISO 800-ra húztam fel a gépet, hogy normális záridőket kapjak ...


 A Szürke gém éber madár. Röpte kecses, mégis gyorsan eltűnik az ember elől.


Ezüst sirály. Nagytestű és méltóságteljes
 

A nádas ... Minimál háttér.
 
Halastó, a maga végtelen nyugalmával. Ha nem fújt volna a szél,
egy órán át is néztük volna. Nagyon elmentek a fények ...


A város és az állatvilág. Kényszerházasság ...


Nagy Kócsag. Nem jöttek közelebb 100-120 méternél.


Dankasirályok csapata húzott el felettünk. Kiragadtam egyet.


Búbos vöcsök. Csak úgy lopakodott a nádasban. Nem adott sok időt nekünk.


A Szárcsa nagyon hangos volt. Kiakadt jöttünkre. Mégis ő a legengedékenyebb.

 Repülj a végtelenbe !



Hát nem olyan, mint egy Dinoszaurusz ?

 Állandóan a nádasban bujkál. Felröppen, majd szárnyait bezárva lehuppan a sásba ...


 Talán ő jött a legközelebb. Itt él igazán. Ez az ő élettere.
Harmonikus, fenséges. Alig 200 méterre a családi házaktól ...


Háttérben az elektromos hálózat.
PÉLDÁTLAN ÉLNI AKARÁS EZ.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése