2016. február 13., szombat

Téli Kopaszi-gát

Nem tudom mik a játékszabályok mostanság, a Kopaszi-gát háza táján, már ami a fotózást illeti. Sokaktól hallottam, hogy nem lehet a park területén fotózni, mert oda kérem sok pénzt invesztáltak, és vissza kell jönnie a befektetésnek. Megértem én ezt talán abban az esetben, ha esküvői képeket készítenék, de én madarakat, természetet fotózom. Így gondolkodva mentünk be a területre, mely a 90-es években elég jó madarász-terepnek számított, és a senki földje volt. Itt láttam életemben először Süvöltőt és Zöld küllőt, ezért kedves hely ez nekem. A part felé húzódtunk, már rögtön a bejáratnál, a vízi rendőrség felé. Kis szerencsével a hajó környékén Jégmadarat láthat az ember, de ez úttal nem találkoztunk vele. Igyekeztünk végig a parton maradni, a lehető legközelebb a vízhez. Rengeteg szép dolgot láttunk, és senki nem kötekedett velünk, hogy milyen alapon fotózgatunk ?! Bizton állíthatom, kidumáltam volna magam, mert nem szeretem, ha publikus területen korlátoznak.


Dolmányos varjú les falatra, etetés közben

 Reggeli napfürdő a deres parton

 Közel engedtek, élvezték a napfényt ...

 A gát túloldalán, ahová nem jutnak be a lapos téli fények

 olyannak látszott minden, mint ha tél volna

 mert havat idén alig-alig láttam

 Szétszórta a tél a gyémántokat 


Miután végigsétáltunk a jeges parton, és eleget gyönyörködtünk a téli látványban, útunka a gát vége felé fordulva, újra a napos oldalon folytattuk. Figyeltünk a fákra, bokrokra és a vízre. Halovány, gyenge felhozatal volt tollas barátinkat illetően, de amire lehetett lecsaptunk. Valahogy a madárhangok is eltűntek, ahogy a leesett kevés hó is, idén. 


 A Tengelicet nagyon lefoglalta ez a gombóc ...

 Szép Zöld küllő fotó is lehetett volna, ha a futó, aki látta, hogy fotózunk,  nem zavarja el

 Kiértünk a sziget végére ...

 Barátrécék (egyet kivéve)

 Dankasirály várja jussát

 Ragadozó fotók helyett ...

 Érkezés 

 Fééééééééééééék


Miután kigyönyörködtük magunkat az etetés szépségeiben, a táplálékért marakodást nézve, elindultunk visszafelé, egészen a víz mellet maradva. Igen sok madár mozgott a susnyásban, de fotózhatatlanul. Ellenfény, ezer és ezer belógó ág, mégis jó volt nézni őket.


 Akik értenek hozzá, azoknak képeskönyv ...

 Egy tűzcsap alatt a víz játéka

 Nem tudom meghatározni, de  bukott érte

 Ők még mindig ott napoztak a parton ...

 Persze hová is sietnének

 Köztük volt, ez a hibrid, vagy színhibás réce

 Csodás színekben ...


Körbesétálva a Kopaszi-gátat, fotókkal gazdagodva indultunk tovább. A kelenföldi erőműnél le lehet menni a partra a kifolyásnál. Érdekes a folyó víz, és a sziklák játéka. Bele tudtunk temetkezni a részletekbe, s akadt lehetőség táj-fotózni is. Eleinte türelemmel kellett tűrnünk, hogy mások is vannak ott, de még azt is, hogy szinte szánt szándékkal álltak bele a fotóinkba. Úgy fél óra elteltével felszabadult a terület, és elkészíthettük vizes képeinket. Ez a vízkifolyás számomra sok örömet adott, gyönyörködtem szertelen habjaiban hosszú perceken át. Kerestem a témákat, és elszaladt a kezem, pedig egyszerű és nem gigantikus képződmény ez.



 Jó szögből fotózva senki meg nem mondaná hol készült ...

 Részletek és nagy területek váltották egymást a keresőben

 Talán napfelkeltében is fotózok majd itt egyszer
  
 Sirály kereste betevőjét kitartással


Ez a nap is megadta mind azt, amit a zsúfolt főváros egy nyugodtabb Dunai szakasza nyújthatott. Jó volt indulás előtt megnézni a képeket a gépen, ülve az autóban, feltöltődve sok szép élménnyel. Ezek a pillanatok tudnak többek közt kárpótolni az egész heti küzdelemért. Ilyenkor kicsit visszatér a hitem abban, hogy hagyott magának az ember némi látnivalót ezen a sárgolyón, amin elmerenghet, amit megőrizhet magának fotókon. Szeretem a Dunát.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése