A négynapos munka ünnep szombatján, tekintet nélkül a labilis időjárásra, az eső lehetőségére, koránt sem szép fényviszonyok között, de feleségemmel elindultunk Apajra. Nem eléggé korán, de reggel 7-re oda is értünk. Ahhoz, hogy a napfelkelte fényeit megörökíthessük, 03:00 körül kellett volna ébredni, de ez lehetetlen. A narancssárga fényeket ez úttal meghagytam a nálam is fanatikusabbaknak, és a profiknak. Ez idáig történt látogatásaim során nem jutottam be igazán a tavak közé, mert nem ismertük az utat. Több alkalommal is közelében voltunk már a tavas madárvártának, de nem volt kellő mennyiségű információnk, s a terület nem kicsi. Most már tudtuk, hol vannak a tavak bejárata, konkrét helyekre igyekeztünk. Általában Ócsa felől, Bugyin át jövünk ide, pláne ha ott még gyűrűzés is van. Most is így történt. Már az első pillanatban ragadozóval találkoztunk, ahogy minket észlelve komótosan arrébb libbent egy távolabbi fára. Jó érzés arra a területre bejutni, már az első métereken érzi az ember az ottani hangulatot. Van amikor a bejárat környéke belvizes, most nem így volt. Fotóztam már más alkalommal, az első métereken Bíbicet. Hamar felpörög ott az ember ...
A Szürke gém emblematikus figurája Apajnak
Amikor megjelenik az utak mentén a villanypásztor drótja, az oszlopokra rögzített műanyag tartókkal, megkezdődik a "vadászat". Rögtön az utak mentén megjelennek a billegetők, Sordélyok, Cigánycsukok, Gébicsek, Nyári ludak, Bíbicek, Nagy kócsagok, Nádiposzáták, Füzikék . Furcsa fotózás volt, mert az idő közel 4/5-ét a kocsiban töltöttük. Ha az ember kiszáll az autóból, és ráfogja a 300 mm-es objektívet a madárra, az pánikszerűen elrepül, de még a nagyobb testű madarak is. Így az autóban maradva fotóztuk, a jobb és baloldali vezetékeken, póznákon ülő madarakat, attól függően, hogy melyikünk oldalára esett a célpont. A madarakat nem érdekelte, hogy ha a pusztát átszelő műúton 60-80-al elszáguldott mellettük egy autó, de ha megáll az ember, vagy kiszáll, az sok esetben végzetes hiba. Nehéz volt feldolgozni, hogy autóban ülve madarászunk, de ez volt a jó megoldás.
Ez a Mezei nyúl fogadott minket, rögtön az első métereken
Barna rétihéja libbent arrébb a másik fára
Idén -mint minden - a pipacsok is korábban érkeztek
Igen nagy számban tenyésztik itt a Szervasmarhákat
Pulyka és Gyöngytyúk keresget a fűben
A portákon házi macskák szabályozzák a kisemlősök elszaporodását
Ez a csatorna keresztezi az utat. Csodálatos benézni
A Kakukkot messziről hallottuk már
Gyönyörködtünk a Tövisszúró gébics formájában, színeiben
Keresd meg a képen a Csíkosfejű nádiposzátát
A Sordély kitartóan pózolt nekünk
Nyári ludak húztak el csapatban a táj felett
Végre Tengelic, megfelelő közelségből
Sárga billegető a villanypásztor póznáján.
Őt is sikerült elcsípni. A Cigány csukot többször is láttuk aznap
Azt hittem, idén lemaradok a repcéről.
Mikor elértünk a műút végére, jobbra vettük az irányt. Tévedésből mentünk a zsákutca felé. Mikor megfordultunk, a kerítés tövéből egy Búbosbanka szállt fel, melyet csak röptében vettem észre. Van már banka képem, de idén hajtom őket. Sajnáltam, hogy esélyem nem volt lefotózni őt. Kimentünk Apaj területéről, és a főúton elmentünk a csatorna felé, hogy hátulról közelítsük meg a vizes réteket, a kisebb tocsogókat. Az útra nyugodtan állíthatom, hogy elkelt volna a terepjáró, de a Suzuki, mint máskor is, derekasan helyt állt. Sikerült eldülöngélni vele a kis vizekig, ahol katartikus állapotba kerültünk. Eklatáns példája ez a mocsárvilágnak. Hosszú gémekkel, alacsonyabb, a vizes fűben kapirgáló cankókkal, szitakötőkkel, békák zajával, Nádirigó hangjával, náddal, vízszaggal, csodával. Csak ámultunk és bámultunk. Ez a hely nem csak a szemünk világára hat.
Valamilyen csér faj, de nem tudom pontosan. A csatorna felett táplálkozott
Nagyon örültem a Vörös gémnek (Rossz fényünk volt)
A Danka sirály is megjelent természetesen
Azt sem tudtuk, hová nézzünk a vizes réten
Most is emlékszem az élővilág hangjára a víz illatára
Kanalas gém keresgélt szemben (fekete csőre végén, sárga pont)
Ez talán a legkedvesebb vizes képem onnan
Ez a Barázda billegető nagyon kíváncsi volt ránk
Egy szem Piroslábú cankó bóklászott mindössze
Itt már látható volt a Bíbic
Elriasztotta a Barna rétihéja
Vissza indultunk újra, az Apaj pusztai gazdasági területre, de út közben még Csókát, és Nagy Fakopáncsot fotóztunk, megállva a város főútján, mert hogy ezt ott meg lehet tenni. Nem jött közben autó semelyik irányból. Befelé menet - persze titkon készültem erre - megpillantottuk az első Szalakótákat a magasfeszültségű villanyvezetéken üldögélve. Sajnos 20-50 méterre voltak, de a bizonyító erejű dokumentáció-fotók elkészülhettek. Egyikük leszállt az út menti fára, igyekeztem is becserkelni őt, de egy pick-up nagy sebességgel haladva elijesztette a madarat. Emiatt kicsit dühös lettem, de nem volt mit tenni. Jobbról megálltunk a Réce tanösvénynél, és besétáltunk rövid időre a kilátóhoz. Nem volt semmi különös, de tájfotózni lehetett. Érdekes fények voltak. Előfordult olyan szituáció is, hogy kénytelen voltam ISO 800-1000 -ig húzni az érzékenységet, ha gyors záridőt akartam kapni a madarakra, míg máskor az ISO 200 is elégségesnek bizonyult. Olyan gyorsan változott gyönyörű kékből lilás-szürkévé az ég, hogy néha nem volt alkalmam az érzékenységet beállítani, s emiatt napfényben fotóztam 800-as értéken :-) Verem a fejemet a falba, de a fények és a témák olyan hirtelen váltották egymást ...
Az út menti harkály
Csókára nem számítottam
Szürkemarha család
Elérkeztünk a csatornához, és bementünk balra, azt mondva magamnak, hogy addig fogunk itt tekeregni, míg nem be nem jutunk a nagy, magas madárvártáig. Láttam is messziről. Igen érdekes két tó között autózni egy gáton, mely az autó mindkét oldalán 50 cm-el szélesebb csak. Volt egy pillanat, hogy elterelték a figyelmemet a madarak, és a feleségem szólt rám, hogy maradjak a töltésen ha lehetséges :-) A tavakon néhol zsilipeket helyeztek el, ott vadászott a Szürke gém. Nagyon közel volt, nem több mint 6-10 méterre az autótól. Láttam a halat a csőrében. Egy öntött-beton kerítésen üldögélve megpillantottam az általam még sosem látott Kenderikét. Nem hittem a szememnek. Csak a madárhatározó könyvben láttam eddig, most meg 5 méterről. El is szaladt a kezem ... Lehetett utána képeket válogatni és törölgetni. Míg megnéztem őket a kijelzőn, s újra vissza pillantottam, ugyanarra a helyre egy Zöldike pár érkezett. Képzeljük el ezt ! Autóban ülve, két perc leforgása alatt. Micsoda műsor !
Kenderike. Még sohasem láttam őt
És a Zöldike pár
Csíkosfejű nádiposzáta hangoskodott
A Szürkegém pedig kísért minkét
Már láttuk a nagy madárvártát a tavak közepén. Teljesen felpörögtem, de le volt zárva az oda vezető út. Gondolkodtunk, és láttunk egy másik utat, még idefelé jövet, amin be lehetett menni. Arra vettük az irányt. Menet közben is volt mit fotózni bőven. Talán negyedik alkalommal jártam már ott, de eddig nem sikerült eljutnom ennyire a terület mélyére. A vizek birodalmába. Most igen. Érdemes jönni, mert más-más arcát mutatja a vidék leengedett tavakkal, és feltöltött vizekkel. Idén a kisvizes tocsogókról szépen lecsúsztunk, de ami késik, nem múlik !
Térjünk vissza akkor gondolatban az útra, ami a madárvárta felé vezetett. Ez a madárvárta, mint odaérve kiderült, vagy 4x5 méter alapterületű, és 10 méter magasan van a padlózata. Más távlatok azok ... Látva a célt, egy-két fajra rátaláltunk az oda vezető úton. Megérkezvén beálltam a kocsival a madárvárta lábai közé ... Ebédeltünk egyet, majd felmentünk körbenézni. Megértem, miért jó madárnak lenni. Fentről egyaránt fotózhattunk tájképeket, és repülő madarakat is.
Nyári lúd család
Elvarázsolt világ
Itt repült át később a Kánya, mellette egy bátor Barátréce
Üstökös réce (Sajnos a horizont kettévágja, de örülök, hogy elcsíphettem)
Barátréce pár. A víz sokkal szebb, de ha az ég hamuszürke ...
Igen magas ez az építmény ...
Mikor már túl közel mentünk ...
Otthagyott minket, higgadt eleganciával
Bő egy órás nézelődés után elindultunk kifelé a tavaktól, vissza a műútra, mert én szerettem volna Szalakótát még közelebbről. Az úton kifelé gyönyörű Szürke gém falatozta éppen, szerény 10 cm-es hal-ebédjét. A gáton gurulva az autó elejét elfordítottam jobbra, és már lőttem is az arcát annak a gyönyörű madárnak. Mikor felszállt, alig kaptam levegőt, és ez szó szerint így volt. Ilyen közelről nem egy kis madár ám a gém. Méltósággal, lábait kezdetben lógatva távozott. Nem is repül, hanem lebeg. Pár szárnycsapás, és már 30-40 méterre van. Hihetetlenül légies, és számomra nagyon szép.
A műúton most nem sokat vártunk, odaléptem az autónak, hogy a Szalakótákhoz mihamarabb odaérjünk. Nem vészesen, de az idő előre szaladt kissé. Pocsék fényeink voltak, nem egy fotós idő. Esni ugyan nem kezdett, de az a sárgás-szürke undorító színvilág vett körül, amiben nem szeretek fotózni. na de mind ez kit érdekel, ha látja a Szalakótáit a távolban ?! Ott ülnek szépen páronként a vezetékeken, s a legközelebbi nagyobb fára röppennek át, amikor megijednek. Van egy elvem, miszerint: "Katt és öt lépés ..." Vagyis lefotózom az első olyan pillanatban, amikor már értékelhető, majd megyek közelebb és katt. Figyelem a madarat, mennyire lesz nyugtalan, ekkor megállok, és exponálok. Így megy ez egészen addig, amig ki nem akad szegény, és el nem repül. Egész jól működik ez a "húzd meg, ereszd meg" jellegű játék. Nagyon engedékeny volt a mi Szalakótánk, már két oszlopra voltunk tőle, és még mindig pózolt. Párja fentről figyelte, sokkal idegesebben. Megint közelebb gurultam az autóval, befordítottam jobbra az orrát, és még egy fotó. Ez után elröppent, de azt is megörökítettem.
Nagy kócsagok tekeregtek mindenfelé
A Sordély még egyszer utoljára kötélnek állt
A Szürkemarhák kérdően néztek ránk. Kicsit zavarhattuk őket
Ide érdemes volt befotózni. Ez a csatorna másik oldala
Ritka látvány az ülve pihenő Füsti fecske
Bekanyarodtunk a földek felé is. Mit találunk arra? Örvösgalambot
Barna rétihéját itt is
Fiókáinak táplálékot szállító Cigány csukot
Nagy kócsagot közelebbről
Őket megint
Őt nem tudom meghatározni
Benéztünk a Réce tanösvény felé is
Kedvenc képem ami a tájról szól
Ez a terület sokszor belvizes, ide látni a kis madárvártából
A Szalakótát méterről méterre cserkésztük be az autóból.
7-8 méterre voltunk, amikor megelégelte
A Szalakóta adta elégedettség érzéssel indultunk hazafelé, megállapítva, hogy mennyire jó, hogy nem esett, s látva, hogy fénytelenre beszürkült minden. Apajról kifelé, ismét a Kunpeszéri úthoz közel, láttunk még Vadgerlét, Erdei pintyet, egész napos repülésben elfáradt Füsti fecskét, Szarvasmarhát is. Egy két képet még ellőttünk az út mentén, melyek közül a gyönyörű szürke(!) Mudit emelném ki. Ő a legritkább magyar terelőkutya. Gyönyörű szép példánnyal találkozhattunk. Találtunk repcetáblát is, de már túl volt virágzása zenitjén. Hazafelé vettük az irányt.
Ez a Szarvasmarha nagyon haragudott
Ő pedig a legkevésbé ismert magyar pásztorkutya a Mudi
Egy utolsó pillantás még a Kunpeszéri útról
Ezért a kompozícióért még visszatolattam. Nyári vadvirágok
Apajba erőt kell fektetni, meg kell ismerni, alázattal és tisztelettel fordulni azon felbecsülhetetlen fauna és flóra irányába, amit ad. Hangulata magával ragadó, tágasságát átélve kicsit elgondolkodik az ember önnön viszonylagos nagyságán. A közelben ott van az ócsai gyűrűző tábor, érdemes ott is elidőzni kicsit, főleg szombatonként. Azt hiszem csodás napunk volt, nem szép fényekkel, de gazdag fajlistával. Megint csak köszönetet tudok érezni, és hálát az élményekért
Pont oda ült be, ahová nem vártam. Nem jó a fény iránya, de nekem tetszik a borzosság.
Ahha ! Már hozza is az ajándékot, a hívóhang tojójának ...
Kereste, hívta várta, de az nem jött. Megette a poszméhet
Eldicsekedett pompás ruhájával ...
