Első hantmadaram

 Egyik alkalommal hazaindulás előtt egyik kedvenc helyem felé vettem az irányt. Szívemnek egyik legkedvesebb környéke ez, itt hozzánk közel. Megmagyarázni nem tudom. A település is mint látvány, és a dombok, az egész látvány kedves nekem. Bankát is láttam, hallottam arrafelé, de igen jó őzes hely, és tavasszal rengeteg a madár a megfelelő helyeken. Vadvirágai április-májusban beborítják a réteket. Az odafelé vezető úton sikerült hantmadár tojót fotóznom, az autóban ülve. Társaságát egy tövisszúró gébiccsel osztotta meg a közeli bokrokon. Majd megállt bennem az ütő. Beérve a széri határba hímet is fotózhattam. Régen vágyott faj volt ez. Pár fotót szeretnék erről megosztani, egy számomra szép tájképpel egyetemben. Miközben azt fotóztam, az Erdei fülesbagoly bent szólt az erdőben. Csodás téli képeket is fotózhattam ott. Most, hogy írom ezt blogot, jó érzés visszagondolni azokra a pillanatokra ...

Hantmadár hím

Hantmadár tojó

Nem messze tőle a titokzatos fiatal Tövisszúró gébics

Szár legszebb pontja

Őzek is vannak arrafelé

Csodás nyári pillanat

Egy-egy énekes ...

A lepkék idén nem kényeztettek el túlzottan :-(

Szár felé több helyen tartanak szürkét

Vadgerléből is lesz tán közelebbi egyszer

... egy nádas mögött volt, ahogy megjelentem, már vette is az irányt.

Meglepetés volt a fák mögül előbukkanó karvaly

Kedves pillanat volt, a sárban keresgélő káposztalepkék látványa

Végül egy telefonos kép e gyönyörű vidékről

Minden évszakban gyönyörű.

Kék vércsék nyomában

 Az utolsó pillanatban - még vonulás előtt - csíptem el őket. Tudom ezt abból, hogy egy hét múlva arra járva, már hírük-hamvuk sem volt. Eddigi pályafutásom alatt még nem találkozhattam velük soha. Külön köszönet ezért Sándor barátomnak, aki a környéken idegenvezetőként a segítségemre volt. Nem lesznek ezek díjnyertes fotók, mert nem egy magasles melletti fára telepített költőládához tartozó beülőágon készültek, hanem egy hatalmas puszta közepén, ahol magasfeszültségű villanyvezetékek futnak. Nekem mégis hatalmas élmény volt, mert új faj a listámon. Itt is, mint oly sok esetben jellemzően a hímek a szebbek, ők adják a látványt. Alig volt hím, ők érkeztünkre szinte azonnal tovább álltak, de a fiatalokban még nem alakult ki a kétlábúaktól való ösztönös félelem. Képeimet meglehetősen nagy távolságból készítettem, ahová a 150-600-as sem volt elég igazán. De mivel - mint azt oly sokszor elmondtam már - ez a blog nem arról szól, hogy egy-egy fotót megmutatok, amivel pályázom a Varázslatos Magyarország versenyen, hanem sokkal inkább az élmények megosztásáról, és a természeti értékek népszerűsítéséről. Ez amolyan fotósnapló, élménybeszámoló azoknak, akik erre igényt tartanak. Havi 1000-1500 olvasóm van, és nekem ez elég. Hálás vagyok érte. Arhívum is ez magamnak, amit jó lesz visszanézni az évek elteltével. Kedves olvasóm, gyere velem a füves pusztára, és nézzük meg, e csodás madarakat !

Kék vércse hímje, a nem túl impozáns "beülőn"

(150 méterről, ahol még éppen hagyta magát ...)

Fitalból láthattam a legtöbbet ...

Mohón táplálkoztak vonulás előtt

Fürge mozgásuk szép röptük elragadó. Sikeres vadászok.

Szitáló fiatal

Zsákmány után kémlelve ... (Szerintem jeladót visel)

Vörösvércse is keveredett közéjük ...

Izgalmas találkozás volt. Nagyon éberek, nagyon tartozkódóak, nem engednek közel.
100-150 méterről ennyire futotta, de talán jövőre közelebb kerülhetek hozzájuk,
pláne, hogy mostmár tudom, hol keressem őket ...

Madárles - szezonnyitó

 A meleg nyári napokon, amikor bent a lesben a hőmérséklet eléri akár az 52 fokot is, képtelen vagyok időt eltölteni. Az itató betölthetné funkcióját, ha egy héten 2x vinnék bele 160 liter vizet. Ezt, ezidáig nem sikerült még semelyik évben abszolválnom. Idén - bár meglehetősen későn - beszereztünk egy powerbankról üzemeltethető USB-s (víztartályos) ventillátort, de mire megérkezett, már erősen augusztus vége felé jártunk. Jövőre megpróbálkozom ennek használatával, és a heti 2x-i vízfeltöltéssel, amennyiben lesz rá időbeni kapacitásom. A fentiek fényében nálam a les-szezon szeptember végétől következő év májusáig tart. Elérkezett a szeptember, így feleségemmel nekiálltunk az etetős-itatós madárles rendberakásának. Beszereztünk minden felszerelést, a LIDL-be is megérkezett a madármag szállítmány, a gazdaboltban is megrendeltem már a 30 kg-os idei feketeszotyi adagot. Két hétvégi alkalmat szántunk rá, hogy minden rendben legyen. Jelenleg még szép idő van, mozognak még a rovarok, találnak magot a madarak, de hamarosan beköszönt majd a barátságtalan ősz, mely télbe fordul, és akkor megjelennek majd a lesnél. Mi készen állunk. Ez a les (mely megszólalásig hasonlít az előzőre), fény szempontjából szerencsésebb helyen van. Ha fátyolfelhős lesz is az ég, akkor sem állhatha semmi útjáta a maradék napfénynek. Reggel jobbról, délben hárulról, délután balról érkeznek a nap sugarai. A les egy fa tövében áll, innen szállhatnak majd be kis vendégeink. Nézzük akkor, hogyan hoztuk rendbe a lest ...

Így várjuk vendégeinket ...

Mindent be a kocsiba, és irány a les

Nem volt üdítő a látvány, de mit várhatnék két hónap elhanyagolás után ?

Neki is álltunk a takarításnak

Volt munka bőven, de szépen megcsináltuk a végére

Következő lépés az etető összeszerelése és felállítása

Be kellett locsolni a földet, másként nem tudtunk volna gödröt ásni a lábaknak

Az első 4x20 liter víz bent van. Fordultunk még egy kört, újabb 80 literért 

A dekoráció fontos, el kell takarni a tófóliát ...

Az önetető hátoldalát takarjuk, hogy a madarak csak a "jó oldalon" próbálkozzanak.
Letakarítottuk a speciális "StopSol detektív üveget".

Kezd emlékeztetni arra, amilyen az előző volt anno

NatGEO Wild szélesvásznon (160 liter víz)

A dekorációt folyamatosan alakítjuk

Michelin csillagos tálalás :-)

A drága üveget vigyázni kell ! Visszatettük a takarólemezt

Egy utolsó pillantás ...

Így fejeztük be tehát az első kört tudván, hogy a jövő hétvégén ismét jövünk majd. Így is lett, ma (2020.09.27-én) voltam kint délelőtt, hogy feltöltsem, és még tovább alakítsam a lest. Mindig kitalálok valami apróbb változtatást, a sok évi tapasztalat alapján, melyek persze itt, az új hely sajátosságai miatt, némileg korrekcióra szorulnak. A tegnapi kellemetlenebb idő után, ma reggel felébredtem, és láttam, hogy kisütött a nap. Jó kedvvel, tettre készen indultam a Tesco-ba, hogy vásároljak még egy két speckó magot, AMELY NEM PÖRKÖLT ÉS NEM SÓZOTT ... Mandulát, mogyorót, tökmagot, minden földi jót, és pintyeknek való speckó magkeveréket, mellyel hígitom, és változatosabbá teszem a fekete napraforgó magra épülő ellátmányt. Szóval feltankoltam, és indulás!

A jól bevált egységcsomag ...

Energia-MIX, Vegyes madármag, cinkegolyó, nagymagos fűzér

Beülő ág, és "étkezőasztal" egyben

Belül is megpucolt képernyő (140x60 cm) Ez az én mozim, reklámok nélkül!

Ezt látják az érkező madarak

... ezt pedig mi, amikor eljövünk fotózni.
A háttérben lévő drótkerítés, 300 mm-en F6.3-on tökéletesen elmosható

Mámor ...

Kisebb látószögben ...

Rendben vagyunk :-)

Innen nézve is ...

A harkályoknak kitett kúszófában, annak mindkét oldalán furatok vannak.
Ezekbe rejtük el a mandulát, mogyorót vajat (nem margarint!).
Így lehet elérni, hogy vagy hátradölve, vagy felfelé "kúszva" járják be
a mászófát, mialatt rengeteg szép fotót készíthetünk.

Nincs más dolgunk, minthogy megvárjuk az októberi csípős napokat, amikor is megszűnik a könnyed táplálékszerzés lehetősége. Ekkor kezdenek a madarak közelebb húzódni az ember alkotta építményekhez, és félelmüket félre téve, kitartóan kezdik keresgélni, a nem is olyan könnyen hozzáférhető téli élelmet ...

Mindenki jól jár. Ők ihatnak, ehetnek, mi pedig fotózhatjuk őket, és gyönyörködhetünk bennük.
Bízom abban, hogy ez a les, ebben az ősztől - tavaszig terjedő időszakban beindul, és sok-sok
örömöt (és szép fotót) szerez majd nekünk, ahogy megadta ezt az előző les is annak idején, Budapest szélén, egy erdőben ...

Augusztusi élmények

 Vegyes érzelmekkel telt részemről az augusztus. Kevésszer jutottam ki fotózni, mert még a szabadságom jelentős része is házfelújítási munkákkal telt. Azt a kevés alkalmat viszont megbecsültem, ami adatatott. Az első lehetőség a fotózásra Csákvár és környéke volt. Elindultunk szép és jó időben, de mire megérkeztünk, leszakadt az ég. Alig értünk a madárvártára, már pötyörgött az eső. Mire felemeltem a gépet az első fotóra, szakadni kezdett. Gondoltam, majd lesznek jó kis "művészfotók", ha már így esett. Korom fekete volt az ég, néhol lilásszürke. Csapkodtak a villámok, és annyira nem volt értelme fotózni, hogy inkább csodáltuk a szilaj nyári vihart, és videóztam a telefonommal. Egy képet viszont megmutatok, amely az eső elől a fára húzodott nagy kócsagról szól. Tájképeket továbbra is a telefonnal lövök, és örömmel osztom meg azokat is. Mert szlogenemhez híven, szeretném "Megmutatni azt, ami látható ..."

Nagy kócsag a viharban

Az ikerfák, háttérben a Vértes

Elült minden madár, tűrték az esőt

Megvolt a varázsa ...

Elfogadtuk, hogy így jártunk, és megvártuk a vihar végét

Innen nem messze Söréd határában, felfedeztünk egy kis vizet, mely az év jelentős részében kicsiny tavat alkot, élőhelyet adva megannyi vizimadárnak. Gémeknek, szárcsáknak, vizityúknak, nádi énekeseknek, de eltartja környezetében a ragadozómadarakat is. Csendes, békés, parányi ékszer a területen. Kis szerencsével még rókát is fotózhat az ember, ha a vértes felé nézve a dombtetőt kémleli. Őzeket is gyakran láttunk ott, például tegnap, de az már a szeptemberi történetek témája lesz ...

Nagy öröm volt itt Törpe gémet fotózni nyár elején

Tegnap jártunk itt, de sajnos megcsappant a vízmennyiség ehhez képest.

A következő fotózás alkalmával ismét közvetlen környékünkre mentem, a csodálatos Nagyegyházára, aminek legelői, mezőgazdasági területei, dombjai rendre elrabolják szívemet. Titokzatos vidék, türelem kell hozzá, mert kincseit elrejti, de látva a kitartó vendéget, olykor fellebbenti fátylát, megmutatva azokat. Ezer és egy irányból járható vidék, eldugott halastóval, rengeteg vadászlessel, végtelen virágos réttel, kisebb erdőfoltokkal, hosszan, ívesen nyújtózó dombokkal. Minden alkalommal megajándékoz, üres kézzel soem tértem még vissza. Táplál sok ragadozó madarat, vadat, kalászos növényeket, cserjéket. Bőkezű és gyönyörű. Ez Nagyegyháza.

Főként így nyár végén kerülnek elő a nyulak

A ragaodzó madarak minden pillanatban készen állnak ...

Végeláthatatlan kalandok forrása ...

Olykor meditatív állapotba kerülnek :-)

Rettegnek, de kíváncsiak is egyszerre

A terület titkos szegletében, belvizes itatót találunk ...

Meglátogattam a másik vízet is. Meglepetésemre egy hattyúcsaláddal találkoztam

Szép fényekben fotózhattam őket

Apa őrködött, le nem vette rólam a szemét ...

A szomszédos Óbarkon, a "nyúldomb" tetején, legelésző marhákkal találkoztam

Szép élményeket kaptam így a nap végére

" Családi pillannatok ..."

Fogyni kezdtek a fények, és elgondolkodtam, 

hogy milyen gazdag és szép környezetbe kerültünk, a vidékre költözésnek köszönhetően.

Következő kalandunk viszont nem volt ilyen hálás és örömteli. Feleségemmel ellátogattunk ismét - a tavaly őszi alkalmat követően - az Alcsúti arborétumba. Megfizetve az egyre dráguló belépőt, felülemelkedve a pénztáros "hölgy" barátságtalanságán, ezúttal ellenkező irányban kezdtük bejárni a területet. Kezdeti örömünk hamar elillant, mert a vidám őszapó csapaton kívűl - a hatalmas lombhullató erdő ellenére - nem találtunk semmilyen értékelhető fotótémát, már ami a madárvilágot illeti. A területen alig láttunk madárodút, itatót, etetőt. Nem hallottuk a néha még megjelenő fekete harkályt, ls egy-egy apróbb énekesen kívül semmilyen fajjal nem találkoztunk. Gyászos csend honolt, a kusza, ápolatlan fák között. Az arborétum nem nyújt semmit, a tavaszi hóvirágokon túl. Mintha nem volna gazdája. Pár tájképet megosztok azért, de kidolgozható, értékelhető állatfotóval nem szolgálhatok :-(

Szépnek szép, de nem igyekeznek idecsalogatni a vízimadarakat.
Ha volna köves, iszapos partszakasz, lehetnének madarak, de sem egy gém, sem egy
kócsag (mint régebben), de még egy réce sem mutatkozott

Sétálni lehet, szépnek szép, de nem több.

Emblematikus motívum

Látnivaló, szín, szépség

Így esett, hogy kicsit szuomorú témával zárom a blogot, észrevételeimet megírtam az orborétumnak, persze nem válaszoltak. Nem lep meg. Beraktak tíz szép padot, csináltak egy gerendaházat, lehet kártyával fizetni, van wc, de szerintem egy ilyen értékes területen, sokkal gazdagabb ÁLLATVILÁG élhetne. Akár őzeket is lehetne szabadon tartani, ahogy megoldották ezt az osztrákok 1300 méter magasan, egy libegővel kombinált alpokban található állat és kalandpark formájában. A tóban lehetne apró hal, mely - mint régen - ide vonzaná a gémeket, kócsagokat, rengeteg etetővel, különféle odútípussal madarak ezreit tartaná meg a hely. Így "csak" egy kusza, ősfás arborétum. Fejérmegye nem minden területe bővelkedik lombhullató erdőben, de itt lehetne egy koncentrált élőhely. Olyan, mintha nem volna gazdája a területnek, mintha nem volna benne szakértői koncepció. Lelkük rajta, hatalmas tékozlás, pazarlás ez.

Mindezeken felül, csodás élményeket szereztünk augusztusban is, annak ellenére, hogy alig-alig tudtunk kimenni a vidékre.

Már készülnek a szeptemberi képek :-)