Vegyes érzelmekkel telt részemről az augusztus. Kevésszer jutottam ki fotózni, mert még a szabadságom jelentős része is házfelújítási munkákkal telt. Azt a kevés alkalmat viszont megbecsültem, ami adatatott. Az első lehetőség a fotózásra Csákvár és környéke volt. Elindultunk szép és jó időben, de mire megérkeztünk, leszakadt az ég. Alig értünk a madárvártára, már pötyörgött az eső. Mire felemeltem a gépet az első fotóra, szakadni kezdett. Gondoltam, majd lesznek jó kis "művészfotók", ha már így esett. Korom fekete volt az ég, néhol lilásszürke. Csapkodtak a villámok, és annyira nem volt értelme fotózni, hogy inkább csodáltuk a szilaj nyári vihart, és videóztam a telefonommal. Egy képet viszont megmutatok, amely az eső elől a fára húzodott nagy kócsagról szól. Tájképeket továbbra is a telefonnal lövök, és örömmel osztom meg azokat is. Mert szlogenemhez híven, szeretném "Megmutatni azt, ami látható ..."
Nagy kócsag a viharban
Az ikerfák, háttérben a Vértes
Elült minden madár, tűrték az esőt
Megvolt a varázsa ...
Elfogadtuk, hogy így jártunk, és megvártuk a vihar végét
Innen nem messze Söréd határában, felfedeztünk egy kis vizet, mely az év jelentős részében kicsiny tavat alkot, élőhelyet adva megannyi vizimadárnak. Gémeknek, szárcsáknak, vizityúknak, nádi énekeseknek, de eltartja környezetében a ragadozómadarakat is. Csendes, békés, parányi ékszer a területen. Kis szerencsével még rókát is fotózhat az ember, ha a vértes felé nézve a dombtetőt kémleli. Őzeket is gyakran láttunk ott, például tegnap, de az már a szeptemberi történetek témája lesz ...
Nagy öröm volt itt Törpe gémet fotózni nyár elején
Tegnap jártunk itt, de sajnos megcsappant a vízmennyiség ehhez képest.
A következő fotózás alkalmával ismét közvetlen környékünkre mentem, a csodálatos Nagyegyházára, aminek legelői, mezőgazdasági területei, dombjai rendre elrabolják szívemet. Titokzatos vidék, türelem kell hozzá, mert kincseit elrejti, de látva a kitartó vendéget, olykor fellebbenti fátylát, megmutatva azokat. Ezer és egy irányból járható vidék, eldugott halastóval, rengeteg vadászlessel, végtelen virágos réttel, kisebb erdőfoltokkal, hosszan, ívesen nyújtózó dombokkal. Minden alkalommal megajándékoz, üres kézzel soem tértem még vissza. Táplál sok ragadozó madarat, vadat, kalászos növényeket, cserjéket. Bőkezű és gyönyörű. Ez Nagyegyháza.
Főként így nyár végén kerülnek elő a nyulak
A ragaodzó madarak minden pillanatban készen állnak ...
Végeláthatatlan kalandok forrása ...
Olykor meditatív állapotba kerülnek :-)
Rettegnek, de kíváncsiak is egyszerre
A terület titkos szegletében, belvizes itatót találunk ...
Meglátogattam a másik vízet is. Meglepetésemre egy hattyúcsaláddal találkoztam
Szép fényekben fotózhattam őket
Apa őrködött, le nem vette rólam a szemét ...
A szomszédos Óbarkon, a "nyúldomb" tetején, legelésző marhákkal találkoztam
Szép élményeket kaptam így a nap végére
" Családi pillannatok ..."
Fogyni kezdtek a fények, és elgondolkodtam,
hogy milyen gazdag és szép környezetbe kerültünk, a vidékre költözésnek köszönhetően.
Következő kalandunk viszont nem volt ilyen hálás és örömteli. Feleségemmel ellátogattunk ismét - a tavaly őszi alkalmat követően - az Alcsúti arborétumba. Megfizetve az egyre dráguló belépőt, felülemelkedve a pénztáros "hölgy" barátságtalanságán, ezúttal ellenkező irányban kezdtük bejárni a területet. Kezdeti örömünk hamar elillant, mert a vidám őszapó csapaton kívűl - a hatalmas lombhullató erdő ellenére - nem találtunk semmilyen értékelhető fotótémát, már ami a madárvilágot illeti. A területen alig láttunk madárodút, itatót, etetőt. Nem hallottuk a néha még megjelenő fekete harkályt, ls egy-egy apróbb énekesen kívül semmilyen fajjal nem találkoztunk. Gyászos csend honolt, a kusza, ápolatlan fák között. Az arborétum nem nyújt semmit, a tavaszi hóvirágokon túl. Mintha nem volna gazdája. Pár tájképet megosztok azért, de kidolgozható, értékelhető állatfotóval nem szolgálhatok :-(
Szépnek szép, de nem igyekeznek idecsalogatni a vízimadarakat.
Ha volna köves, iszapos partszakasz, lehetnének madarak, de sem egy gém, sem egy
kócsag (mint régebben), de még egy réce sem mutatkozott
Ha volna köves, iszapos partszakasz, lehetnének madarak, de sem egy gém, sem egy
kócsag (mint régebben), de még egy réce sem mutatkozott
Sétálni lehet, szépnek szép, de nem több.
Emblematikus motívum
Látnivaló, szín, szépség
Így esett, hogy kicsit szuomorú témával zárom a blogot, észrevételeimet megírtam az orborétumnak, persze nem válaszoltak. Nem lep meg. Beraktak tíz szép padot, csináltak egy gerendaházat, lehet kártyával fizetni, van wc, de szerintem egy ilyen értékes területen, sokkal gazdagabb ÁLLATVILÁG élhetne. Akár őzeket is lehetne szabadon tartani, ahogy megoldották ezt az osztrákok 1300 méter magasan, egy libegővel kombinált alpokban található állat és kalandpark formájában. A tóban lehetne apró hal, mely - mint régen - ide vonzaná a gémeket, kócsagokat, rengeteg etetővel, különféle odútípussal madarak ezreit tartaná meg a hely. Így "csak" egy kusza, ősfás arborétum. Fejérmegye nem minden területe bővelkedik lombhullató erdőben, de itt lehetne egy koncentrált élőhely. Olyan, mintha nem volna gazdája a területnek, mintha nem volna benne szakértői koncepció. Lelkük rajta, hatalmas tékozlás, pazarlás ez.
Mindezeken felül, csodás élményeket szereztünk augusztusban is, annak ellenére, hogy alig-alig tudtunk kimenni a vidékre.
Már készülnek a szeptemberi képek :-)