Az utolsó pillanatban - még vonulás előtt - csíptem el őket. Tudom ezt abból, hogy egy hét múlva arra járva, már hírük-hamvuk sem volt. Eddigi pályafutásom alatt még nem találkozhattam velük soha. Külön köszönet ezért Sándor barátomnak, aki a környéken idegenvezetőként a segítségemre volt. Nem lesznek ezek díjnyertes fotók, mert nem egy magasles melletti fára telepített költőládához tartozó beülőágon készültek, hanem egy hatalmas puszta közepén, ahol magasfeszültségű villanyvezetékek futnak. Nekem mégis hatalmas élmény volt, mert új faj a listámon. Itt is, mint oly sok esetben jellemzően a hímek a szebbek, ők adják a látványt. Alig volt hím, ők érkeztünkre szinte azonnal tovább álltak, de a fiatalokban még nem alakult ki a kétlábúaktól való ösztönös félelem. Képeimet meglehetősen nagy távolságból készítettem, ahová a 150-600-as sem volt elég igazán. De mivel - mint azt oly sokszor elmondtam már - ez a blog nem arról szól, hogy egy-egy fotót megmutatok, amivel pályázom a Varázslatos Magyarország versenyen, hanem sokkal inkább az élmények megosztásáról, és a természeti értékek népszerűsítéséről. Ez amolyan fotósnapló, élménybeszámoló azoknak, akik erre igényt tartanak. Havi 1000-1500 olvasóm van, és nekem ez elég. Hálás vagyok érte. Arhívum is ez magamnak, amit jó lesz visszanézni az évek elteltével. Kedves olvasóm, gyere velem a füves pusztára, és nézzük meg, e csodás madarakat !
100-150 méterről ennyire futotta, de talán jövőre közelebb kerülhetek hozzájuk,
pláne, hogy mostmár tudom, hol keressem őket ...