2021-12-29

Ölyv és karvaly

 Hónapok óta készültünk a nagy napra, hogy a Nyárfaerdei madárlesnél találkozzunk fiatal fotós barátainkkal, egy amolyan téli - esetleg ragadozós - lesfotózás keretében. Elérkezett 2021.12.27-e, Győrben, reggel 7 óra. Fel is szedtük a srácokat, és a sötétben gyorsan-vezetéstől már valamelyest felébredve, de még a reggeli szürkületben, be is pakoltuk magunkat a lesbe. Az etetőanyagok tárháza végtelenül gazdag volt, minden faj és madártípus megtalálta magának a megfelelő kaját. El is indult az aprónép, volt ott szén, kék, barát cinege, zöldike, tengelic, vörösbegy, fekete rigó nagy fakopáncs, Ölyv, és később még egy meglepetés faj. Nem unatkoztunk. A nyugisabb időszakokban kajáltunk, sütiztünk, de jutott idő beszélgetésre, röhögésre is. Nem volt jó időnk. Nem esett szerencsére, de fényünk nullat, és később sem nyílt meg az ég. Nem terveztünk "esőnapot", így mindent egy lapra kellett feltenni. Soha az életben nem emeltem fel az ISO értéket 3200-ra, de ott és akkor meg kellett tennem ezt, minden tiltakozásom ellenére azért, hogy legalább az 1/125-öd meglegyen. Így is szükség volt a - 2EV-re, hogy ez összejöjjön. Szóval koránt sem voltak ideálisak a körülmények, de abból építkezünk, amink van, ami adatik. Nyissuk meg a képeskönyvet, lássuk, milyen pillanatokat hoztunk el a memóriakártyán ...


A nap hatalmas meglepetése.
2013-ban, ugyanezen a napon fotóztam utoljára ilyen közelről

Vártuk, hogy lejöjjön az Ölyv, de nem tette meg ezt a gesztust

Na de térjünk vissza a karvalyra !

"Mit akarsz még tőlem ?"

Vörösbegy is volt, csak fényt nem hozott magával ...

A fakopáncs sokáig mutatta magát ...

Megtisztelt minket a Meggyvágó is

Még egyet !

Itt volt velünk a zöldike is

A tengelic. Talán az egyik legszebb pintyféle

Nagy pózer a széncinege ;-)

Nagy fakopáncs (és a mécsestől lebegés)

Nagyon tetszenek ezek a színek, ha már így alakult

Nagyon karakteres, nem bírom megállni, hogy ne fotózzam ...

A kis piszkafa-lábú ...

Még az 1/1000 másodperc sem volt elég gyors hozzá ...

Volt erdei pinty tojó is. 25 méterre :-)



Tekintve a körülményeket, egész szép kis fajlista jött össze.
A madarak mennyiségére nem lehetett panaszunk. Fényünk nem volt.
Az Ölyv várható volt, reméltük, hogy lejön a húsra, és tépni kezd. Nem tette meg.

Mire ISO 3200-ról visszaléphettünk ISO 1600-ra, megérkezett a karvaly.
Mindenki legnagyobb örömére, rengeteg fotót engedett, bár csak a hátát mutatta.
Távozása után még, átcsapott előttünk párszor ...
8 év után napra pontosan, szintén egy meghívás keretében újra fotózhattam ezt a fajt.


Ez a les megadott már jó pár olyan  témát, melyeket sokáig hajkurásztam az évek alatt.