Szentendrétől a Váci révig

Téli vízimadár-vendégeinket kutatom, s bár "nagy helyekre" nem jutunk el, azért csurran cseppen nekünk is - amatőr madarászoknak - ez meg az. Bár nem állunk melles csizmában fél napot a vízben, és nincs hely valami víz mellett, ahová lest építhetnénk, és még látogathatnánk is, azért egy-egy fajjal gazdagodott ezen télen is a vízimadár fajlistám. Idén sem fotóztuk ki a csipát a vízi szárnyasok szeméből, de rengeteg kedves, örömteli pillanat várt ránk. Vízszintből, lesből fotózott képekre szerintem öregkoromig várnom kell, de akkor meg majd nem tudok lefeküdni hason a földre, s pláne felállni nem, de ez az élet c. dolog már csak egy ilyen ... Szabadulni ez úttal sem tudtunk, s nem is akartunk a Dunától. Van nekem egy nagyon kedves ismerősöm, aki mint máskor is, mondjuk úgy erősen megmotivált, hogy a mi legnagyobb folyónk partjain bolyongjunk. Hallgatok én a tapasztaltakra, és elindultunk szép meséi után. Én nem csalatkoztam most sem ...

 Szentendre első ajándéka

 Nagy kört leírva távozott ...

 Nem engedett közelebb a kis Jégmadár

 Nagy toccsanással csapott a vízbe, s ült vissza a kusza faágak közé

 Az ártéri erdőben is zajlott az élet, Nagy fakopáncs,

 és kedves Őszapó dolgozott

 Szeretem az ilyen büszke halált halt fákat

 amelyek a jelek szerint, izgalmas élőlénynek adnak otthont ...

 Ez, és ilyen szép hangulatok vártak ott ránk ...

 Visszamentünk jégmadarazni, de az egykedvű récék fogadtak

figyelt minket ez az öreg colie is ...

Miután végigsétáltuk a szentendrei rövid partszakaszt, s láttuk, hogy elrepült az idő, irány az autó, és a Tahitótfalun át, a Bodor major mellett megérkeztünk a váci révhez. Onnan megint a Duna partját követtük, vízimadaras élmények után loholva. Hideg szél fújt, nyitott víznél, eléggé kellemetlen érzés ez. Szélvédett hely nem volt, de messze elláthattunk. Olyan napszakban voltunk, amikor csak "tranzit forgalom" keretében találkozhattunk madarakkal. A többiek, fotózhatatlan messzeségbe rejteztek. Mégis, meg fogom mutatni ezeket a képeket, mert kedvesek nekem. Végigverekedtük magunkat az őserdei dzsindzsában, miután kiderült, van út a parttal párhuzamosan, 50 méterre a víztől ... Na majd legközelebb már lesz eszünk.

 Szemben a Váci templomtorony

 Kormoránok húznak ...

 A zátonynál Barátréce várt minket

 Erdőben az egyik fán

 Ellenfényben ugyanekkor

 Nagy bukó röpte

 Kontyos réce pár

 A hím parádézik éppen

 Tőkések húznak a messzeségben (200 méter kb.)

 Süvöltő tojó (itt szebb, mint a hím)

 És az "ura" :-)

Kerceréce pár a váci révnél

Vízimadarak ... Ez a téma megfogott már Apajon is, mikor a magaslesből kitekintve előttem húzott el az Üstökös réce. Víz és madarak. Örök szerelem marad.

A Nagy bukó nyomában

Teljesen rákattantam a Dunára. Beleszerettem. Mindezekhez hozzá adódik még, hogy a téli vízimadarak is nagyon érdekelnek, emiatt mostanában csupa ilyesmivel fogok untatni mindenkit, aki megteszi, hogy elolvassa a fotókkal illusztrált agymenéseimet. Ezúttal, mint új évi első mozzanat, feleségemmel mentünk ki a Váci Duna partra, mert egy kedves madarász ismerősöm javasolta azt a szakaszt. Nem csalódtunk. Egyrészt jó séta volt, másrészt pedig nagy örömöt hozott. Mert hogy én még soha nem láttam Nagy bukót, de ez úttal, mint új évi első új faj, a szemünk elé kerülhetett. Második helyszínünk a közeli Váci tanösvény volt, de erről majd a következő blogbejegyzésben. Maradjunk most a váci Duna partnál, mert bőven lehet mesélni róla ... ( a blogban több tájfotó telefonnal készült, majd jelzem, de a 16:9-es  képarányból is jól érzékelhető) Azokat a képeket kicsiny feleségem követte el.

A hőn áhított Nagy bukó

 Míg én madaraztam, feleségem tájfotózott. Elfogult vagyok. (telefon)

Végre valami télféle ... (telefon)

 Nekem tetszik ez a vízpart

 Persze azért érkeztek a madarak is. Kormorán repült a víz felett

 Aztán egyszer csak észre vettem azt a furcsa fejformát

 És igyekvőn, de fegyelmezetten elindultam felé

 Egészen jól tolerált ...

 Eddig. Majd nagy taposásba kezdett, nekilódult ...

 hogy aztán elegáns mozdulatokkal, pillanatok alatt biztonságba távolodjon

Nagy bukó. Téli vízimadár, valami más, valami új. Valljuk be, sehol nincs lepapírozva, hogy mit hol láthatunk, csak vannak olyan "tipikus élőhelyek", melyek az adott fajra jellemzőek, és mehet, loholhat az ember a fajok után, melyekre szemet vetett. Izgalom, és csodás öröm, amikor közeledünk a madár felé ... Kattintás, öt lépés, kattintás, öt lépés. Én ezt az elvet vallom, így cserkelek. Ha nagyon elkap a gépszíj, akkor sorozatra állok, és AF-C-re, ha esetleg lelépne a fürgébb faj, akkor is meglegyen ... Ennek a Nagy bukónak, igazán örültem. Élveztem megközelítésének minden pillanatát.

 Tovább csámborogva a parton, megérkezett a Viharsirály

 Ködben, és messze volt ez a Kormorán

Vadásztam a felém repülő madarakra, ő a végén a szemembe nézett

Izgalmas világ ez, a Duna pedig egyre jobban a szívemhez nő, az elmúlt egy-két évben. A sirályok hangja a tengert idézi számomra, ahogyan ezt írtam már egy másik bejegyzésemben is. Nagy sétát tettünk, mert minden új év első napján kimegyünk együtt a természetbe. Hideg volt, fény annál kevesebb, csípős idő, ködös táj, de nagyon élveztük a sétát mégis.

Nem ért véget a nap, mert hazafelé haladva a Váci tanösvény felé vettük az irányt ...

Erdő mélyén, tó mellett

Ismét eljött a várva-várt szombat. Terveinkben az szerepelt, hogy meglátógatjuk az ócsai madárvártát, és részt veszünk egy madárgyűrűzésen, aztán irány Apajpuszta, de vasárnapra tették át a gyűrűzést, így Steve barátommal módosítottuk a programot.

Választásunk a mindkettőnk által nagyon kedvelt farkas-erdőre esett, mely minden alkalommal tartogat valami érdekeset. Vegyes erdő (lombhullató és örökzöld), nádas-lápos szegéllyel, kellemes utakkal, érdekes ösvényekkel tarkított, könnyen bejárható, változatos zöld övezet Káposztásmegyer tőszomszédságában. Hamar megérkeztünk, és el is indultunk befelé, a jól ismert útvonalon.

Hangos volt az erdő, megjött a hideg, az ország minden más pontján hóeséssel, ezért a madarak is összpontosultak szűkebb területekre, így nagy volt a fajgazdagság, változatos, és könnyen elérhető minden madár.

Végtelen sok irány, más-más látnivaló

 Itt már átszellemül az ember

Az első biztató jel, hogy sokan szeretjük őket

Bent az etetőnél, mindig úgy érzem magam, mint a moziban. Egy pörgős akciófilm részesei lehetünk, olyan közelről, hogy a cinkegolyókról elröppenő madarak szárnysuhogását is hallhatjuk, eggyé válva a szárnyasokkal, testközelből megfigyelve őket. Minden pillanatban történik valami, az ember nem is tudja, hová is kapja a fejét, merre fókuszáljon ... Érdemes ráállni egy fajra, és egyszerre csak azt fotózni. Mindeközben a mókusok is jönnek, 2-3-4 példány is, a szélrózsa minden irányából, fáról-fára ugrálva, míg máskor a földön szedegetve jutnak el a nekik kihelyezett műanyag dobozokhoz.

 Zöldike párban

 A széncinege persze mindenütt ott van

 Bizonyára elgondolkodott ...

Figyelte őt az Őszapó

 Arra gondolt, hogy az etetőn nagy a bőség

 Az Őszapó várt, nem szereti a tolongást

 Fentről figyelte ezt a Zöldike is

 Talán itt a földön is jut elég falat ...

Ne butáskodj ! A cinkegolyó finom ! Mis is cinkefaj vagyunk. Gyere !

Na látod ! Most egyél annyit, amennyi csak beléd fér !

Az etetők körül, a következő fajokkal találkoztunk:


Széncinege, Kék cinege, Barátcinege, Erdei pinty, Zöldike, Citromsármány, Szajkó, Nagy fakopáncs, Őszapó. A kicsit messzebb elterülő nádas felől Fácán hangját hallottuk, s a nádas túloldalán pedig a Zöldküllő nevetett felénk. Közel 50 percet töltöttünk az etetőknél, ez alatt sok fotó készült, és videó a mókusról, mert azt nem lehet kihagyni. A mókusnak két faja / alfaja mozog errefelé, a barnásabb "eredeti" Mókus, és a Vörös mókus. Az előbbit jobban kedvelem, de a vörös közelebb jön, bár teljesen idegbeteg. Pattogva halad a fán, hurrogva suhan, "UFO-szerű hangot" kiadva amikor megijed. Persze szarkák, Dolmányos varjak is figyeltek minket.

Miután kockára fagytunk, elhatároztuk, hogy teszünk egy kanyart -most a hosszabb úton-, hogy megnézzük, mit is tartogat nekünk a sűrű, de egy jó sétánál, egy-egy tájfotónál több most nem jutott. Kicsit fotózgattuk az erdő részleteit, és ezerszer elmondtuk egymásnak, hogy mennyire jó itt lenni. Szülőkkel találkoztunk, kik gyermekeiknek mutatták az erdő szépségét, futókkal, nordic-walkingosokkal is, akik elmaradhatatlan vendégei az erdő mélyén található utaknak. És a nyúl ! Megint átfutott előttünk, majdnem ugyanott, ahol a múltkor is. Most sokkal ügyesebb volt, esélyünk nem volt lefotózni, de adott egy-két pillanatot, melyben gyönyörködhettem.

Gyönyörű erdőrészlet. Kedvencem a moha

Micsoda színek ... Pedig tél van.

A nagy séta után visszatértünk az etetőkhöz. Ekkor jött az Őszapó-fotózás, melyre nagyon gyúrtam, mert kedvesek számomra ezek a madarak. Adtak is három percet. Csak rájuk koncentráltam. Gyorsak, élénkek, és nagyon szépek. Nézegettük még a mókusokat, beszélgettünk egy idős természetjáróval, aki 3-4 buszmegálló hosszú úton ér el ide, és még mindig hordja a táplálékot a mókusoknak. Érdekes dolgokat mesélt, s magunkba nézhettünk: Vajon mi hol leszünk 70 évesen ?

Csend és békesség ...

A fotózásra szánt időnk 2/3-át elhasználva, igyekeztünk a másik helyszínre, amely nem más, mint a Kőérberki-tó. Szeretjük. Amilyen kis pocsolyának tűnik, olyan érdekes hely. Tiszta, jó illatú most a Kőérberek-patak, így az abból duzzasztott tó vize is rendben van. Élővilága meglepő. Találkoztunk Dankasirállyal, Kárókatonával, Vizityúkkal, Csörgőrécével, fiatal Szárcsákkal, Vörösvércsével. Állítólag Guvat is jár arra. Mi pedig még mindig várjuk a Jégmadarat, mert többen említették. Ez alaklommal az Ökörszemet nem láttuk, így nem tudtam lefotózni sem.

 Kellemes élőhely, sok meglepetést tartogat

 Csörgőréce hím

 Kárókatona. Mesze rótta a köröket

 Kendermagos réce tojók

 Tőkés réce tojó landolás közben

 A félős Vízityúk rejtekébe siet

 Szárcsából sem volt hiány

 Nem olyan gyakori errefelé

 Ő kíváncsibb volt, jobban viselte a fényképezőgépet

 A Dankasirály is megtette a maga köreit

 Szárcsa és Csörgőréce

 Egerész ölyv

 Tisztes távolságban. Vissza ült a fára a Kárókatona

 Közel repült hozzánk a vércse, mikor megtettük az utolsó körünket

 Még egy Csörgőréce

 És a párja

 Tőkésréce pár. Ők a leggyakoribbak itt is

Érkezés balról

 Már megint viszket a fülem ...

Ő azon gondolkodott, hogy mit is tegyen a diszperzites vödörrel itt, a tó közepén

Nagyon hideg volt, lilára fagytak az ujjaim, s mindketten azt mondhattuk: Megelégedtünk. Így hazafelé vettük az irányt, sok-sok képpel, izgalmas helyzetekkel, megnyugodva ismét egy nehéz munkahét után, kipirult arccal, kicsit más és talán jobb emberként. Vitathatatlanul gyógyit a szabad tér, az állatvilág, és a csend.