Nádi sármány

 Ezt az esztendőt is, fotózással kezdtem, mert élvezem a "másnaposságba fulladt új évet"... Ilyenkor majdnem mindenki otthon szenved, issza a vizet, és eszi a fejfájáscsillapítót, így az utcák, utak, de főleg a szabad vidék szinte síri csendben állnak. Megdobta ezt még a köd, így nem volt kérdés, hogy elindulok-e. Vittem a Tamron 17-35-ös nagylátószöget is, nálam volt természetesen a 150-600, de készültek tájfotók telefonnal is. Csodálatos nap volt. Ködös, titokzatos, meglepetésekkel teli, és végtelenül csendes. Elrepültek az órák. Kedvenc területemre mentem most is, mert mindig találok valami érdekeset, és nagyon szép a vidék. Most sem okozott csalódást a nagyegyházi völgyvidék. Már úgy autózom körbe, mintha csak a helyi utcákon haladnék, kezdem felfedezni titkait, s így mégjobban tisztelem, becsülöm. Befogadott és elrejtett. Megszünt az idő, és csak csodáltam a látványt. Had mutassam meg, mit adott a 2021-es év első napja !

Kellemes meglepetés volt a nádi sármány

Nagyon örültem, hogy télen tél van végre ...

Innen indultam, s nem tudtam hová érkezem

Leengedték a halastavat. Ezt gondozzák, jó megnézni, hogyan is alakul ...

A borzvár felé haladva ...

Az egyszer kirakott kutyatáp eltűnt, de sajnos nincsen állandó lakója

Egyszerű, letisztult és gyönyörű

Már messziről kiszúrtam őket, tudtam, hogy ez nem veréb lesz !

Furcsa volt a keresőben látni, a nappal is fentlévő teliholdat, ahogy elúszott a köd előtte ...
Szokatlan, és megkapó látvány

Kicsit messzebbről nézve, nappal, igen érdekes látvány

Téli részletek ... Pár lépés volt a deres völgybe betekinteni.

Ittfelejtett "töviskoszorú"

Felfedeztem az új vizet. Eddig erről nem tudtam, csak a tőle jobbra lévő nyári tocsogóról

Hosszas csavargás után indultam vissza ... Közben nagy kócsaggal találkoztam

A fennsíkon ködbe burkolózott bálákon ült az egerész ölyv

Visszaérve a faluba, már csodás fények fogadtak. Kiterelték a birkákat a szemközti füvesbe

Egészen az óbarki sziklákig húzódott vissza a köd

Átengedve lassan magát a fénynek ...

Varázslatos évkezdés, csodás élmények.
Adjon ez az év mindig ennyit, amikor majd fotózni megyek !

 

Merzse-mocsár - Január #1

Ez a nap is eljött végre. Furcsán indult, mert nem hittem, hogy a város foltosra olvadt "hótakarója" után, egy jeges-havas, mínusz 3 fokos világba érkezünk, Budapest keleti-peremkerületében. Mire odataláltunk, már közel délelőtt 11 óra volt. Nem éppen korai időpont, de a területet felmérni, kicsit körbejárkálni teljesen megfelel. Szóval bementünk a jeges úton autóval a parkolóig, és onnan a tanösvény felé vetük az irányt. Keskeny úton vezetett minket a szántóföld, a nádas szélénél,  telepített, nagyon fiatal tölgy-erdő fái mellett ...

 

Még ha hideg volt is, kárpótolt a hó, a sapka pedig megvédi az ember fejét. Figyeltük a területet, átlagos madármozgás volt csupán, de a hangok a távolból mindig jelezték, ez a hely még télen is különleges. Megint láthattam nádat, hóval terhelt vízparti élőhelyet, jégbe fagyott csipkebogyót, és a fákon oly gyakran megjelenő sárga gombafajt, amit valahogy nagyon szeretek fotózni.

Mikor már eleget haladtunk az ösvényen, jobbra meg is pillantottuk a madárvártát. Itt aztán beindult az élet ! Nádi sármányok rebbentek el, cinke fajok érkeztek kíváncsian, s a távolban ragadozómadarat vettünk észre egy öreg fán, annak villái között ... Távol ült a madár, nem bocsájtkoznék tippekbe, de tartása és mérete alapján biztosan nem énekes madarat láttunk ;-)

Végig haladva a madárvárta fagyos lépcsőin, és a nyáron víz fölött álló pallókon, a fedett részben megpihentünk. Beszélgettünk halkan, figyeltük a nádast, és szendvicset ettünk. Amikor érkezett valami madár, megfotóztuk. Elég közel merészkedtek ... A Nádi poszátát nem egész 4 méterről fotózhattam. Mialatt álldogáltunk  a fedett madárvártában, a ragadozók már ketten voltak, s ahogy jöttek egyre közelebb felismerhetővé váltak. Két Egerész ölyv repült át előttünk, a keleti oldal magas fái felől ... A Nádi poszáta vissza-vissza tért hozzánk a cinkék társaságában. Alig győztük kapkodni a fejünket.

Tovább indultunk, megvárva a lovasokat, tovább észak irányába, míg nem egy Szajkót zavartunk meg napozásában, s ijesztett meg minket ő is lármájával. Kisütött a nap, szinte úgy lehetett napozni, mint egy hegycsúcson. Nem is tetszett a szajkónak, hogy ösztöneitől hajtva 10 métert arébb kellett repülnie, . Tájfotók is készültek ezen az útszakaszon.

 

Tekintve az idő előrehaladtát, s mert nem voltunk még biztos a távolságokban, a járt úton indultunk vissza az autó felé. Ugyan sejtettünk, hogy merre lehet kerülni, és a táj más arcait megismerni, nem mertük bevállalni a hosszú utat. De az irányokat jól éreztük.

Visszafelé egész más arcát mutatta a vidék. Nem csak a fények miatt, hanem mert már tudtuk merre megyünk, több időnk volt figyelni a részletekre. Nagyon éberek a madarak errefelé (is), de nyilván ez az életben maradás záloga. Kár, hogy nem volt időnk kicsit utánuk menni, elindulni az erdősebb részek felé, kicsit a vadak irányába. De legközelebb ez lesz a vezérfonal, s hogy a mocsár környéki területeket körbejárhassuk ! Talán az ellenkező irányból indulunk majd.

Micsoda élet lesz itt tavasztól, ha csak a fele igaz annak, amit az ember itt-ott olvashat erről a területről. Ezért is szeretné(n)k havonta legalább egyszer ellátogatni ide.

Hazafelé indulva, a kocsiban ülve, még megpillantottam egy csapat rigó alkatú madarat, s be is igazolódva mindez kiderült, hogy egy népes fenyőrigó csapatba ütköztünk. Kiszállva az autóból, őket is lefotóztuk. Nekem tetszenek ezek a szürke madarak.

Ez a madár, türelmével meghálálta a szeretetet, és lépésről-lépésre engedett közelebb magához.