Egy hirtelen ötlettől vezérelve elindultunk Budakeszi irányába, hogy egyik kedvenc helyünkön körülnézzünk újfent. Arra gondoltunk, hogy nézzünk be a patakon túl oda, ahol fel lehet menni az erdőbe, s ahová egy vízművet építettek az elmúlt két évben. Egyelőre azt mondom, tűrhető módon, s a terepet kulturáltan visszarendezve. Bankára vadásztam titkon, gondolván, hogy ahol lovakat, háziállatokat tartanak, ahol mezőgazdaság van, és hatalmas rétek, ott lesz. Több évvel ez előtt, már fotóztam a területen bankát, de tavaly, és most sem hallottam arrafelé ezt a fajt. Na, nem baj, ha már ott vagyunk, menjünk és nézzünk szét a lovarda környékén, mert biztos találunk ezt-azt. Lógott a lába az esőnek, de ez már nem is érdekel. Épp most, ahogy ezen sorokat írom, mondtam le arról, hogy ma esti fényekben gyurgyalagozunk egyet. Mindig ez a szürke, sárga, szűrt fény, mindig a felhők, és a május harmadik feléhez képest hűvös idő ... Ahogy haladtunk a lovarda körül, már dörgött is az ég.
Hívogató mezők, sokat ígérő táj
Csodálatos hangulata van ...
Láttunk már itt nyulat, és kajtató őzeket
A poros út menti bokron Tengelic üldögélt
Tőle nem messze a Seregély, nádirigó pózban
A Seregély nem volt hajlandó megmutatni az evező tollait
Viszont elkaptuk a Seregélyt a Mezei verébbel
ahogy a vizet megosztva fürdött a tócsában
Majd körbe kerülve a lovardát ide jutottunk
A felhők erősen gyülekeztek, és leszakadt az ég. Bizakodva álltunk az esőben a kocsival, hogy jól van, " ez csak egy amolyan nyár eleji gyors zápor lesz ..." Nem az volt. Elég bőségesen és kitartóan esett. Elültek a madarak, s mi bámultunk a kerítésre, figyeltük a környezetet, hogy kiszúrunk-e valami érdekeset, vagy marad ez a "megint felemás élmény" mára ?! Maradt, sőt hozott egy kalandot a hely. Ez a kis gazdaság egy kisebb völgyben van, s az innen kivezető utat nyugodtan nevezhetjük kacskaringós, dimbes-dombos, gödrökkel tarkított földútnak. Amikor erre lehull az eső, gyakorlatilag offroad pálya lesz belőle, ahol egy quadnak is becsületére válik felmenni. A mi autónk pedig csak egy kétkerák meghajtású, városi nyári gumival szerelt kamu szabadidő autó.
Megálltunk a domb alján, nagy levegőt vettünk a 15 cm mély tócsában, és elindultunk okosban felfelé. Mászott az autó jobbra-balra, még úgy is, hogy ügyeltem arra, hogy ne pörgessem ki a kerekeket, hanem lassan, de biztosan araszolva kapaszkodjunk felfelé. Nem könnyítette meg a feljutást, a kialakult nyomvájú, sem a keréknyomok közötti pad, amire olyan szépen fel tud ülni az autó ... Kétharmad úton elakadtunk. Körülöttünk nőttön nőtt a dagonya.
Lecsorogtam egészen az aljáig, és taktikát változtattam. Bal kerék a nyomvájú melletti fűre, jobb kerék a nyomvájúk közötti padra, és indultunk lassan felfelé. Méterről méterre haladva feljutottunk. Örültem neki, mert ha vissza kell menni, akkor lent várnak a víztől nem láthatóan mély tócsák, és a tengelyig érő sár. Az autó kerékdobjáról és köszöbjeiről csorgott és hullott le a nehéz agyagos sár. Felérve pedig világított az ABS visszajelző lámpa. (ABS, nem ASR) Ezt nem értettem, de nem is érdekelt. Leállítottam az autót, és fújtunk egyet. Közben kisütött a nap. Visszaértünk a fenti murvás útra, s kitaláltuk, hogy nézzünk körül a vízcseppektől fénylő, lehajló, nedves orgona és egyéb fehér virágú bokrokon ...
Egész szép a háttere is
Vannak fajok, melyek most hozzák virágaikat
Nyálkabölcsőben a következő nemzedék
Bő vízben
Ezt a rovarfajt nem ismerem
Ő a húslégy
Egy portrét is, hölgyeim és uraim !
És ő volt az utolsó ...
Kalandos volt és felemás. Sokkal többre számítottunk a terület ezen oldalán, de most ez jutott. Lesz még alkalom javításra, mert évente 5-6 alkalommal járunk arra. Most, hogy befejezte a blogbejegyzést, megjöttek a fények, de már nincs értelme elindulni a gyurgyalagok felé. Nem érnénk oda. Ilyen a fotósok élete.
