Apaj másik arca

Megint korán keltünk, és indultunk Apajra. Megint bankát szerettem volna, így hallgatván egy kedves fotós ismerős tanácsára, Apaj egy félreesőbb, kevésbé ismert területére mentünk. Faj és költőhely védelmi okokból ezt nem részletezem, nem pontosítom. Nem jártunk még soha azon a területen, s a térség földrajzából adódóan nem lepett meg, mégis gyönyörködtetett az a hely. Csodás, hamisítatlan kultúrkörnyezet, a természetet tisztelő és féltő emberek keze munkája mutatkozik arrafelé. Igen érdekes, izgalmas élővilággal, jóízű látvánnyal töltekezhettünk. A gazdag madárvilág elevensége okán, alig sikerült mindenre odafigyelve fényképezni. Csak kapkodtuk a fejünket. A fények - ahogy mostanában minden alkalommal - nem kényeztettek el bennünket. Az ember egész héten készül, hogy hétvégén megélhesse szenvedélyét, de az időjárással dacolni, tudjuk jól, sajnos nem lehet. Mégis, felejthetetlen élményekben volt részünk ezúttal is. Szóval megérkeztünk a pirkadat fényeinél a számunkra új, apaji világba ...

Ahogy ő is, úgy mi is nagyon kíváncsiak voltunk

 Párban ébredtek

 Ragadozó állt őrt, mindent figyelve

 Szalakóta pár hintázott, és tollászkodott a vezetéken

 Partifecskék és Gyurgyalagok költőürege

 Az egyetlen értékelhető fotó, a gyors röptű Partifecskéről

 Bizony eljött a nyár

 Nem bírtam megálljt parancsolni magamnak

 Kúltúrkörnyezet

 Szalakóta röpte, még mindig kevés fényben

 Pár méterrel arréb, térdig gázolhattunk a csodában

 A cuppogós belvízben költő Bíbic félti fészkét

 Csíkosfejű nádiposzáta bujkált

 Az engedékeny Tövisszúró gébics

 Ritkán kerül ennyire szem elé a Kakukk

 Nyári klasszikus

Ennyit engedtek a Gyurgyalagok

Bogáncsokkal teli, és csurom vizes nadrágszárral értünk végére, ennek a csodás szabad területnek. Minden irányból bejártuk. Autóban ülve a madarak sokkal többet engednek, de a keskeny úton, lehúzott ablak mellett sem könnyű fotózni, ha mindig mögénk szállnak. Karvaly várt be minket pár méterre, a búzamező mellett haladó keskeny földút melletti fákon. A bankát végig hallottam, de olyan helyre szállt, ahová nem vezetett út, s ahová behajtani illetlen lett volna. Egyrészt magánterület, másrészt nem lehet az ember tapintatlan azzal a természettel, mely ennyi szépséget ad. Hup-hup-hup, te drága mumus-faj, már megint megléptél ...

 Ez már a klasszikus Apaj, birkákkal

 Füstben gubbasztó Nagy kócsag

 Szürke marhák a csatorna túloldalán

 A Vörös vércse sem tétlenkedik

 Nádirigó rejtekében

 Barátréce csodás élőhelyén, lassan, komótosan lapátol

 Titkos szegletben vezeti narancsfejű kicsinyeit a Szárcsa

 Látni engedte magát a Búbos vöcsök is

 Vadvirágok a madárvárta tövében

 Csatorna felett vadászott a barna rétihéja

 Csodálatos Vörös gém

 Egy délelőtti pillanat. Érkezés.

 Húztak a középre a Bütykös hattyúk

 Szürke a gémek között

 Műút melletti villanypásztoron a Sordély

S akik évről évre visszatérnek hozzánk, elhozva a reményt

Közhellyé silányítva, Apaj megint kegyes volt. Akárhányszor eljövünk, gazdagon ajándékoz. Szemünket, fülünket és orrunkat gyönyörködteti, csodás tájaival, élővilágával, befogadhatatlan mennyiségű madárénekével, a mezők és vizek illatával. Most sem lehetett másképp. Apaj olyan, mint egy szilárd lábakon álló családfő. Nem mond többet annál, mint ami, de sosem enged csalatkozni minket. Évről évre nyújtja tápláló javait állatoknak, növényeknek, s az éhes lelkű látogatóknak.

Üresen érkezz, töltekezve távozz !

Lepkék, mezei virágok

Hiányzott az erdő, de még inkább a fotózás. Mostanság ugyan sokat vagyok a szabadban, de fényképezőgép, jó egy hete nem volt a kezemben. Márpedig fotózni jó. Itt van a lepkeszezon, és úgyis dédelgetem már magamban évek óta, hogy rámegyek a lepke témakörre. Most hogy belekóstoltam ismét, újra rájöttem, hogy nem könnyű műfaj. Gyorsak, kiszámíthatatlanok, nagyon sok türelem kell hozzájuk. Bekérdeztem a lepkés csoportokat a Face-en, hogy Budapesten merre érdemes lepkéért indulni, és említették a Tétényi fennsíkot, a 70-es út mellett a Szoborpark és a víztorony szomszédságában. El is indultam, megvárva a meleg napszakot, hogy majd sok-sok lepke fog ott repülni, és én meg majd lefotózom őket jól. Hát a meleg napszak ugye erős fényeket jelent, de ott van az EV kompenzáció azoknak, akik nem hajlandók (nagy hiba !) reggel vagy estefelé fotózni járni. A Tétényi fennsík legmagasabb pontja az Anna-hegy, a maga 200 méterével, jellemzően e terület mészköves, cserjés, igazi klasszikus mező. Csodás erdő áll mellette, mely árnyékot ad. 700-300, 18-55, 90 makró, irány a terep ! Nagyon jól éreztem magam, pedig kopárnak tűnik elsőre.

A tanösvény eleje (balra a hatalmas rét, jobbra az erdő)

Minden leolvasható a térképről, az égvilágon ...

 Galagonya lepke

 Szarvaskerep

 Lassan nyárba fordul a naptár ...

 Meg nem mondom mi ez :-)

 Akármerre fordulunk, de még az erdőből is korrekt támpont a víztorony

 Ez itt a kamaraerdő széle, a fenti térkép felső szélénél ...

Az erdő bejáratánál ő köszöntött

Miután kellően felmelegedett a "rendszer", idejét láttam bemenni az erdőben kicsit hűlni. Erős volt a sok fény, vágytam kis árnyékra, félhomályra, E túra során (mely messze nem fedi le a környék adta lehetőségeket) váltakozva voltam mezőn, erdőben, mikor hogy esett ... Befelé rögtön meglepetés fogadott a fák levelein, melyekre napfény esett, illetve a földön. Mindenhová érdemes benézni ilyenkor ...

 Közönséges gyászbogár

 Napozunk, napozunk ?!

Bent az erdőben (mobillal készült, nem akartam objektívet cserélni)

Csigaház kapaszkodik a vessző végén

Kis kört haladtam az erdőben, a fentiek tanúsága szerint, ahol rengeteg madár volt. A lombok miatt egyiket se lehetett fotózni, de még megpillantani sem sikerült a zengő kórus tagjait. Kivéve a fekete rigót, aki az út szélén kapargatott. Cserebogarak szálltak körülöttem, szokás szerint letüdőztem jó pár muslincát, elszalasztottam sok gyors legyet a napos faleveleken lévők közül, de vissza térve a mezőre, már pattant is fel a Tamron 90 f2.8 SP macro objektív. Rászántam magam, hogy térdelek guggolok, fetrengek is, de lesz / volt olyan fotó, ahol direkt nem álltam neki a hátteret "giccsesre mosni" ... 

 fél cm sem volt

 Mosott háttérrel nem egy utolsó látvány

 Hozzá le kellett térdelni

 Hangulatfüggő nálam, de most szerettem volna ilyen száraz, "kietlen" mezőn csavarogni

 Elcsodálkozni az árvalányhaj szépségén

 Kis szénalepke

 Közönséges gyöngyházlepke

 Mezőn hanyatt fekvésre, és a felhők bámulására csábít ...

 Ő volt a legrózsaszínűbb 

 Ismét az erdővel szemeztem ...

 és megint csak csodáltam az út menti "igénytelen" vadvirágokat

 Az erdőben alig volt fény, de kis "rásegítéssel" meglett a kapaszkodó éti csiga

Visszatérve a kiindulási ponthoz (Térkép teteje, a Fitoland felett, "koppanásig")

Elégedetten ültem vissza az autóba, ezen röpke másfél órás barangolás után. Megnéztem a képeket, kitöröltem a homályos makrókat, és ittam jó sok vizet. Azt hiszem érdemes volna körülnézni itt, reggeli, vagy esti fényekben. Az erdőben észak felé, a Kamara erdei túraútvonalakat érhetjük el. A fenti térképen jelölt tanösvény - útvonalat egyetlen ponton sem érintettem. 

Ez egy következő kör lesz ...

Tündérvölgy másik arca

Egy hirtelen ötlettől vezérelve elindultunk Budakeszi irányába, hogy egyik kedvenc helyünkön körülnézzünk újfent. Arra gondoltunk, hogy nézzünk be a patakon túl oda, ahol fel lehet menni az erdőbe, s ahová egy vízművet építettek az elmúlt két évben. Egyelőre azt mondom, tűrhető módon, s a terepet kulturáltan visszarendezve. Bankára vadásztam titkon, gondolván, hogy ahol lovakat, háziállatokat tartanak, ahol mezőgazdaság van, és hatalmas rétek, ott lesz. Több évvel ez előtt, már fotóztam a területen bankát, de tavaly, és most sem hallottam arrafelé ezt a fajt. Na, nem baj, ha már ott vagyunk, menjünk és nézzünk szét a lovarda környékén, mert biztos találunk ezt-azt. Lógott a lába az esőnek, de ez már nem is érdekel. Épp most, ahogy ezen sorokat írom, mondtam le arról, hogy ma esti fényekben gyurgyalagozunk egyet. Mindig ez a szürke, sárga, szűrt fény, mindig a felhők, és a május harmadik feléhez képest hűvös idő ... Ahogy haladtunk a lovarda körül, már dörgött is az ég.

 Hívogató mezők, sokat ígérő táj

 Csodálatos hangulata van ...

 Láttunk már itt nyulat, és kajtató őzeket

 A poros út menti bokron Tengelic üldögélt

Tőle nem messze a Seregély, nádirigó pózban

 A Seregély nem volt hajlandó megmutatni az evező tollait

 Viszont elkaptuk a Seregélyt a Mezei verébbel

 ahogy a vizet megosztva fürdött a tócsában

Majd körbe kerülve a lovardát ide jutottunk

A felhők erősen gyülekeztek, és leszakadt az ég. Bizakodva álltunk az esőben a kocsival, hogy jól van, " ez csak egy amolyan nyár eleji gyors zápor lesz ..." Nem az volt. Elég bőségesen és kitartóan esett. Elültek a madarak, s mi bámultunk a kerítésre, figyeltük a környezetet, hogy kiszúrunk-e valami érdekeset, vagy marad ez a "megint felemás élmény" mára ?! Maradt, sőt hozott egy kalandot a hely. Ez a kis gazdaság egy kisebb völgyben van, s az innen kivezető utat nyugodtan nevezhetjük kacskaringós, dimbes-dombos, gödrökkel tarkított földútnak. Amikor erre lehull az eső, gyakorlatilag offroad pálya lesz belőle, ahol egy quadnak is becsületére válik felmenni. A mi autónk pedig csak egy kétkerák meghajtású, városi nyári gumival szerelt kamu szabadidő autó.

Megálltunk a domb alján, nagy levegőt vettünk a 15 cm mély tócsában, és elindultunk okosban felfelé. Mászott az autó jobbra-balra, még úgy is, hogy ügyeltem arra, hogy ne pörgessem ki a kerekeket, hanem lassan, de biztosan araszolva kapaszkodjunk felfelé. Nem könnyítette meg a feljutást, a kialakult nyomvájú, sem a keréknyomok közötti pad, amire olyan szépen fel tud ülni az autó ... Kétharmad úton elakadtunk. Körülöttünk nőttön nőtt a dagonya. 

Lecsorogtam egészen az aljáig, és taktikát változtattam. Bal kerék a nyomvájú melletti fűre, jobb kerék a nyomvájúk közötti padra, és indultunk lassan felfelé. Méterről méterre haladva feljutottunk. Örültem neki, mert ha vissza kell menni, akkor lent várnak a víztől nem láthatóan mély tócsák, és a tengelyig érő sár. Az autó kerékdobjáról és köszöbjeiről csorgott és hullott le a nehéz agyagos sár. Felérve pedig világított az ABS visszajelző lámpa. (ABS, nem ASR) Ezt nem értettem, de nem is érdekelt. Leállítottam az autót, és fújtunk egyet. Közben kisütött a nap. Visszaértünk a fenti murvás útra, s kitaláltuk, hogy nézzünk körül a vízcseppektől fénylő, lehajló, nedves orgona és egyéb fehér virágú bokrokon ...

 Egész szép a háttere is

 Vannak fajok, melyek most hozzák virágaikat

 Nyálkabölcsőben a következő nemzedék

 Bő vízben

 Ezt a rovarfajt nem ismerem

 Ő a húslégy

 Egy portrét is, hölgyeim és uraim !

És ő volt az utolsó ...

Kalandos volt és felemás. Sokkal többre számítottunk a terület ezen oldalán, de most ez jutott. Lesz még alkalom javításra, mert évente 5-6 alkalommal járunk arra. Most, hogy befejezte a blogbejegyzést, megjöttek a fények, de már nincs értelme elindulni a gyurgyalagok felé. Nem érnénk oda. Ilyen a fotósok élete.