Ismételni akartam. Újra látni, és megcsodálni. Magamban mormoltam: Ugyanott, ugyanakkor. Újabb hajnali készülődés, cseppet sem kisebb izgalom. Megérkeztünk, és újra beálltunk a bokor mögé, és vártunk. Ugyanúgy mennek itt a dolgok, reggelről reggelre, de mégis mindig más egy kicsit. Megszólalnak elsőnek az énekesmadarak, a pintyfélékkel az élen, majd vinnyogás a magasban, körözni kezdenek a ragadozók, megszólal a kakas a tanyán, felébred minden, és mindenki.
Együtt ébredtünk ...
a köd, és én. A róka szemben állt múltkor, ma viszont nem jött
Első útjára készült a gép ...
Érkezik a reggeli fény, elűzi a ködöt
Aranyba öltözik a táj ...
Gyanakvó Citromsármány
Rendben, legyen akkor ma tájfotózás
A reggel gyorsan múlik, de sokáig elkísér mint hangulat ...
Ebből táplálkoztam egész nap
Minden szögből más ...
Messzire mutat
Oda, ahol a Szürke légykapó várt ...
ahol a tengelic énekel
Harmatban fürdenek a szirmok. Egyesek kinyílnak,
míg mások szemérmesebbek ....
A cifrábbak pedig büszkén mutogatják magukat ...
Párával terhes a reggel, kullognak csak álmosan a legelőn ...
A ragadozók viszont
már délelőtt táncolnak az égen ...
Aztán feljött a nap, s eltűntek a csodás fények, mintha soha nem lett volna pirkadat, hajnal, sárga, narancs és arany fénnyel, ami olyan szépen borítja be a tájat, hogy tán megfesteni is képtelenség. Mindent megért most is felkelni, cuppogósra beázni az impregnált túracipőbe. Mindent megért. Hálás vagyok minden percért, és tudom, hogy sok szép fotó készül majd itt, itt a végtelen mezőn, a Tündér-völgy szélén, a tarajos hegygerinc lábánál.
Nagy barátom lett -e táj.
Nagy barátom lett -e táj.