Talán azért, mert nem ismertem elég sok jó fotós helyet, vagy mert már meguntam azokat, és a les könnyű prédával kecsegtetett, kicsit bele szorultam az elmúlt egy-lét évben a fotós lesbe. Ott szép háttérrel, kényelmesen üldögélve szép fotókhoz juthatunk. Ellenben a kaland és a mozgás elmarad, s valljuk be, azért nem minden faj jön közel az üveghez. Itt Bicskén, és a környéken menni kell. Régebbi idők, kezdeti élmények ízét érzem meg újra. Nehezebb műfaj a cserkelés, a környezetet illetően sem nevezhető "labor körülménynek" egy-egy fotó háttere, emiatt nem is sikerül minden kép olyan jóra, mint egy lesben az odacsalogatott, és 3 méterről lőtt fotó. Mégis egyre jobban erősödik bennem, hogy a jó dolgokért menni kell. Egy héttel ez előtt is így tettem annak ellenére, hogy kint a határban komoly sár volt, és semmit nem ígért előre a táj. Egy dolog volt biztos mindösszesen, a kék ég, és a fény, amit több szempontból is nagyon szeretek. Segíti a 150-600-at, és emeli az én hangulatomat is, nem kicsit. El is indultam, a közeli, általam csak "nyúl dombnak" nevezett fennsíkra, ahol több magasles is található. Láttam itt rengeteg nyulat, őzeket, ragadozó madarakat. Most is bíztam jó szerencsémben ...
Hosszú cserkelés eredménye ez a fenyőrigó
Nagy terek, tele élettel
( A tájfotók még mindig telefonnal készülnek )
A szóró ...
Vadkamera
Nem igaz, hogy a vadászok csak "ölik" az állatokat ...
Ahogy közeledtem ehhez a területhez, ritkán - vagy talán még sohasem látott - ragadozó madár mozgására lettem figyelmes. Nagyon gyorsan történt. Néztem néztem, hogy talán hamvas rétihéját látok-e, de szokatlan színei voltak. Világosabb és más jellegű volt, mint a megszokottabb hamvas rétihéja. Gyorsan mozgott, nem jutott idő követő aotofókuszra átállni (AF-C), de DOKUMENTUM JELLEGGEL rálőttem háromszor arra a különös madárra ... Egy fotó erejéig, melyen felismerhető, megosztom ezt az élményemet.
Kékes rétihéját láttam / fotózhattam
(Sajnos az élesség nem ott van, ahol kell, de nagy élmény, új faj volt nekem)
(Sajnos az élesség nem ott van, ahol kell, de nagy élmény, új faj volt nekem)
A szóró környékét többször is körbejártam, s ez alatt találkozhattam alap fajokkal, mint a cinege félék, harkályok, de hallhattam őszapókat, és volt ott egy pár példányból álló pintyféle csapat is, melyet a fényviszonyok miatt nem tudtam meghatározni. Gyorsan továbbálltak az ellenfényben. Ami viszont nagyon izgalmas volt, az a magányos fenyőrigó, akit lépésről lépésre cserkeltem be. Kétszer is végig játszottam vele, az "egy lépés egy fotó, még egy lépés, még egy fotó " c. játékomat. A blogbejegyzés elején a legjobb kép szerepel. Az a fotó, a harmadik nekifutás eredménye, mikor is egy bokorsor nyíltabb részén beült egy fastagabb faágra, melyet valaki már lefűrészelt ...
Ez az első kör,
ez pedig a második nekifutás eredménye
Persze a szóró környékén is jó volt szabadban fotózni
a kormosfejű és a széncinegét. Másképp mutatnak, mint a lesben ...
Megvan a hangulata ezeknek a tájaknak
A fenyőrigóval később még ivás-fürdés közben is találkoztam máshol
A ragadozók végig velem voltak
Hívott a széles vidék, el is mentem mászkálni még egy kicsit
Ismét megcsodáltam a végtelen Óbarki tájat
Búcsúzóul a végére
Özekkel is találkozhattam ismét
Lesből, vagy cserkelve ?! Ezt a címet adtam ennek a posztnak. Nem mondhatom, hogy az évek alatt nem juttatott rengeteg szép és értékes fotóhoz a madárles, de itt a szabadban kószálva belátom, hogy nagy varázsa van a cserkelésnek. Ez a műfaj türelemre tanít, és nagyobb örömhöz juttat. Évekkel ez előtt (lassan már 12 éve) így kezdtem a természetfotózást. Keresve a módszertant, mászkálva a szabadban, és örülve annak, amit az adott vidék vagy hely nyújthatott. Ezt az örömöt érezhetem mostanság újra és újra. Jó érzés, vissza adja a régi izgalmat.
A lesezés nem áll le, azzal kapcsolatban is terveim vannak.
De kimenni és bejárni a vidéket ... Valahogy egészen más érzés.
Eggyé válás. Elfogadottság.
De kimenni és bejárni a vidéket ... Valahogy egészen más érzés.
Eggyé válás. Elfogadottság.