2021-09-03

Nyárutó és vonulás

 Augusztus végén meglátogattuk egyik kedvenc vízünket, ahol ilyenkor általában már csak lapos tocsogó fogadja az embert. Vittük a lessátrat, minden okosságot, hogy fotózhassuk a vizek madárvilágát, így a lassan megkezdődő vonulás elején. Megszokott parti leshelyünkön, a kánikula ellenére is egészen sok víz volt, nem tudtuk ott lerakni a sátrat. Ez nem kedvez a fotósnak, de mégis örömmel töltött el, mert aggódtam, hogy a forró nyár miatt eltűnik a víz. Nem így történt, más helyet kellett keresnünk. Elmentünk ezért a nyugati szélre, ahol messzebb a víz, és ott vártuk, hogy a madarak közöelebb húzódjanak. Ismét be kellett látnunk, hogy az időjárás appok nem tudják pontosan jósolni az időt, mert mire elhelyzkedtünk, meg is érkeztek a felhők. Abból főzünk amink van, azt fotózzuk ami adatik. Madarakból nem volt hiány, figyelni kezdtük őket. Ezen alkalommal is sok örömöt nyújtott a hely, érdemes eljönni ide. Meg is tesszük minden évben. 


Egyik nagy meglepetés volt a Küszvágó csér

Ide nem tudtuk letenni a sátrat, de a táj számomra csodálatos

A parton bóklászva, háttérben a Vértes

Több páldányt is megfigyelhettünk a Nagy póling népes csapatából

Sárgalábú sirály is volt pár példány a vegyes csapatban

Csodálhattuk a nagy kócsag röptét is

Sok bíbic mozgott a területen, igyekeztem egyet-egyet "kiemelni" a csapatból

Érdemes volt figyelni a részletekre, és fürkészni minden apróbb csoportot

Elidőztem a megfigyeléssel, hátha találunk még valami újat

Ahogy mondtam, elfogyott a fény, de a póling az póling :-)

Kíváncsian köröztek a csérek is, szinte mindvégig mozogtak míg ott voltunk

Utolsó pillantás, búcsúzunk a vizektől ...



Hazafelé benéztünk még Csákvárra a Natura 2000-es területre, mert izgatta a fantáziámat, hogy találunk-e a környéken vonuló Szalakótát... A madárvártára most nem mentünk be, csak a Fornapusztai utat jártuk végig, hogy mit mutatnak a villanyvezetékek, ahol az előző alkalommal egy pillanatra láttam szalakótát repülni. Lassan kell haladni, hangos a murva. Szerencse, hogy a villanyvezetékek 30-40 méterre húzódnak az úttól, így ha van madár azokon, talán eltolerálja a zajt.




Az első aki megmutatta magát itt, az útmenti fákon, a vörösvércse

Készültek már Afrikába a gyurgyalagok is, de pár példány maradt még mutatóba

Romantikusnak nem nevezhető képen a két fiatal Szalakóta

Első útja előtt, bohóckodik még kicsit ez a szép fiatal madár

Számomra végtelen boldogság, hogy ez a terület is adott legalább egy fészekaljat ebből a fajból

Így tudjuk segyteni a vergődő élővilágot ...




Örök tanulság, hogy a csökkenő és sérült élővilág megfigyelésének egyetlen útja,
ha megyünk, megyünk, újra és újra. Kitartó kereséssel, türelemmel, és elszántsággal,
még mindig tartogat meglepetést és örömöt, a meggyalázott élővilág.


Hálás vagyok.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.