Augusztus végén meglátogattuk egyik kedvenc vízünket, ahol ilyenkor általában már csak lapos tocsogó fogadja az embert. Vittük a lessátrat, minden okosságot, hogy fotózhassuk a vizek madárvilágát, így a lassan megkezdődő vonulás elején. Megszokott parti leshelyünkön, a kánikula ellenére is egészen sok víz volt, nem tudtuk ott lerakni a sátrat. Ez nem kedvez a fotósnak, de mégis örömmel töltött el, mert aggódtam, hogy a forró nyár miatt eltűnik a víz. Nem így történt, más helyet kellett keresnünk. Elmentünk ezért a nyugati szélre, ahol messzebb a víz, és ott vártuk, hogy a madarak közöelebb húzódjanak. Ismét be kellett látnunk, hogy az időjárás appok nem tudják pontosan jósolni az időt, mert mire elhelyzkedtünk, meg is érkeztek a felhők. Abból főzünk amink van, azt fotózzuk ami adatik. Madarakból nem volt hiány, figyelni kezdtük őket. Ezen alkalommal is sok örömöt nyújtott a hely, érdemes eljönni ide. Meg is tesszük minden évben.
Egyik nagy meglepetés volt a Küszvágó csér
Ide nem tudtuk letenni a sátrat, de a táj számomra csodálatos
A parton bóklászva, háttérben a Vértes
Több páldányt is megfigyelhettünk a Nagy póling népes csapatából
Sárgalábú sirály is volt pár példány a vegyes csapatban
Csodálhattuk a nagy kócsag röptét is
Sok bíbic mozgott a területen, igyekeztem egyet-egyet "kiemelni" a csapatból
Érdemes volt figyelni a részletekre, és fürkészni minden apróbb csoportot
Elidőztem a megfigyeléssel, hátha találunk még valami újat
Ahogy mondtam, elfogyott a fény, de a póling az póling :-)
Kíváncsian köröztek a csérek is, szinte mindvégig mozogtak míg ott voltunk
Utolsó pillantás, búcsúzunk a vizektől ...
Hazafelé benéztünk még Csákvárra a Natura 2000-es területre, mert izgatta a fantáziámat, hogy találunk-e a környéken vonuló Szalakótát... A madárvártára most nem mentünk be, csak a Fornapusztai utat jártuk végig, hogy mit mutatnak a villanyvezetékek, ahol az előző alkalommal egy pillanatra láttam szalakótát repülni. Lassan kell haladni, hangos a murva. Szerencse, hogy a villanyvezetékek 30-40 méterre húzódnak az úttól, így ha van madár azokon, talán eltolerálja a zajt.
Az első aki megmutatta magát itt, az útmenti fákon, a vörösvércse
Készültek már Afrikába a gyurgyalagok is, de pár példány maradt még mutatóba
Romantikusnak nem nevezhető képen a két fiatal Szalakóta
Első útja előtt, bohóckodik még kicsit ez a szép fiatal madár
Számomra végtelen boldogság, hogy ez a terület is adott legalább egy fészekaljat ebből a fajból
Így tudjuk segyteni a vergődő élővilágot ...
Örök tanulság, hogy a csökkenő és sérült élővilág megfigyelésének egyetlen útja,
ha megyünk, megyünk, újra és újra. Kitartó kereséssel, türelemmel, és elszántsággal,
még mindig tartogat meglepetést és örömöt, a meggyalázott élővilág.
Hálás vagyok.
