A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lesfotózás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lesfotózás. Összes bejegyzés megjelenítése

2024-09-21

A madárles külső festése

 Nem állnak le a munkálatok, gőzerővel tolom a lest, amikor csak van erőm, időm. Elég szépen haladok, bíztatóak az eredmények. Legutóbb a les belsejével és a villanyszereléssel foglalkoztam, most pedig a les külseje vált aktuálissá. A villanyszerelés félig van készen. Agyaltam rajta sokat, úgyhogy az alapok elkészítése után még vannak ötleteim. Talán holnap, vasárnap még az is belefér ... Most pihenésképpen megírom ezt a posztot. A les külső felülete szárad, ma végeztem az itató lábaival. Érdekes volt bekúszni alá hason, az Andráskeresztek alatt. Kívülről is meg lehetett volna oldani a lábak belső oldalait, de jobban látom bent, az itató alatt ülve. Elég volt a festék is, melyet aranyárban mérnek, sőt maradt 1-2 dcl tartalékom, ha hibát kellene esetleg javítani. Betelítődtem a festék illatával, pedig ez jobb fajta, nem olyan agresszív szagú, mint amilyen 10 éve volt a Trinát zománc. Nem szeretek kesztyűben dolgozni, így könyékig megfürödtem párszor a higítóban. Elég is volt ennyi a festékből. Meg kell hagyni, látványos műfaj ez ...


A szokásos kezdőkép, a végeredménnyel. A fólia szépen vissza lesz hajtva ...

Kezdjük az esőzések alatt felgyülemlett víz leengedésével !

Szépen leürült a slaggal ...

Muszáj volt, mert rakosgatni kell az itatót. Így is komoly súlya van

Máris akadt egy érdeklődő ...

A kellékek ...

Meg is őrülnék, ha ecsettel kellene festeni ekkora felületet ...

A bejárati oldallal indultam

Majd következett a frontlap

Kényelmetlenül mélyen van az alja. Kinek van kedve a sárban térdelni ?

Lekerült az üvegtakaró OSB, és a másik keskeny oldal is színt kapott

A takaró lap belső fele soha nem volt lekenve ...

Most viszont mindkét oldalát kezeltem

Már egész mutatós. Kell a felületvédelem és a víztaszítás

Szépen szárad a selymfényű Poli Farbe zománc

Körbeértem. A hátulja is kapott gazdagon ...

Következett az itató elhelyezése. Szintezés, vízszint és pozíció beállítása

A nagy súlyra való tekintettel ITT téglák kerültek a lábak alá

Megvan a végleges hely. Vagy 8x szedtük ki feleségemmel és raktuk vissza,
mert számít a magasság a vízszint. Nemszeretem munka.

Stabil lesz. A lábak vastag festést kapnak, és megy vissza a föld.

Szombat reggel vettem még egy doboz festéket, és a lábak is megkapták a védelmet




Szerintem mára ennyi, holnap villanyszerelés, feltöltés.
Beásásra kerül majd az etető, és a harkályfa. Még az is lehet, hogy helyére tesszük az üveget.

Ma délelőtt már pár méterre bandáztak az őszapók !






















2024-05-05

Újra az üveg mögött

 Még mindig vannak olyan fotók tavalyról a gépemen, melyekkel még nem is foglalkoztam. RAW formátumban várják az alkalmat, hogy rászánjam magam a feldolgozásra. Rengeteg időt emészt fel a képek tisztességes kidolgozása. Nem teszek hozzá soha a képekhez semmit, de leszedek róluk dolgokat, ha az indokolt. Rengeteg idő a szelektálás, a vágás, a szépítgetés még akkor is, ha tisztességesen ki vannak exponálva a képek. Pontosan 20 éve fotózom. Úgy érzem elértem azt, amit az én lehetőségeim és esetleges tehetségem megengednek. Nincs nyoma bennem már versenyszellemnek. Sokan fotóznak, fiatalok, tele akarattal, tizenévesen olyan felszereléssel, melyet én dolgozó emberként is csak 40 éves koromra tudtam öszehozni magamnak. Legbelül hiányzik a fotózás, viszont van más érdeklődésem is. Cserkelve hatalmas területen oszlanak el az élőlények, a közeli jó helyeket java részt bekerítették. Picit elveszett a motivációm. Átengedem a terepet a fiataloknak és már csak örömből fotózom. Tettem ezt most is így, Barta János móri fotóslesében, ahová meghívott, kávéval és jó szóval várva. Rendelkezésemre bocsájtotta kipróbálásra a Nikon 200-500-as objektívjét, FF vázát is, bizalommal, végtelen barátsággal. János, köszönöm neked és a "többieknek"  ! Hadd mutassam meg, mit és hogyan láttam én, az üveg túloldalán !


Csodás élményekben volt részem, órákon át, fáradhatatlan madármozgással ...

De előbb a környezetről pár fotó és gondolat.
Már az odavezető út is mesés. Ilyen helyre kell építeni a madárlest

Egyszemélyes, barátságos, minden van benne ami kell

Üveges les, itató, beszállók, távoli beülő és szóró a talajon táplálkozóknak

Ez az igazi természetfilm, reklámok nélkül. "Titokban az erdő közepén"

A közép fakopáncs egész nap velem volt

csakúgy, mint a nagy fadoktor

Ezen a napon a barátcinege volt a leggyorsabb, alig tudtam elcsípni őt, jó helyen

A vörösbegy 8 méternél nem volt hajlandó közelebb jönni. Mindösszesen egyszer jelent meg.

A csuszka esetében is keresni kellett a jó pillanatot, de elcsíptem a kis bolondost

A meggyvágó hozta a szokásos formáját, nem zavartatta magát a les körül

Aztán egyszer csak csend lett és szemből, hangtalanul belibbent elém az egerész ölyv

Pillanat műve volt, hogy megérkezzen. Szigorúan kémlelte környezetét

Hagyott némi időt egy portréra, de ő táplálkozni jött.

Koncentrálva, határozottan matkolt rá s csirkefarhátra

Olyan gyorsan indult el, hogy vissza sem tudtam venni a zoom-ból !

Hosszú percek után kezdtek visszatérni a madarak. A sort a vadgerle nyitotta

Rokona, az örvös galamb még sokkos állapotban pislogott a lombok védelmében

A kormos légykapó tojója sokat mutatta magát

hímet nem tudtam fotózni, mert mindössze 1 másodpercet adott, 70 cm-ről.
Mire ráirányítottam a gépet és hátrébb húzódtam, már ott sem volt.

A citromsármánynak nagyon örültem szemben a földön is

és a beülőn egyaránt

Hosszú évek után újra képet készíthettem róluk

Széncinegéből nem is volt olyan sok

de a mezei veréb elég sokszor képveseltette magát

A szajkó szabályos időközönként érkezett

A víz nagy érték ilyen formában, mert inni

és kicsit később még fürdeni is lehet benne,

Behúnyt szemmel, hátast dobva a habokba :-)

Ilyen büszke barátcinegét sem látok túl gyakran ...

Na de azért igyekezett mutatni magát a szenes

Zöldike úr

és kedves felesége is eljött a "műterembe". Szépen, türelmesen pózoltak ...

Szép fények estek itt a szajkóra

Nézzük a potré képeket is ! Nagy fakopáncs hím

Párja is mutatkozott közelről

Pompás madár a közép fakopáncs

Lehetőségem adatott játszani a helyszínekkel

Végül két fekvő formátumú képet mutatok

Mindent megkaptam amit ott lehetett ...





Változatos időjárásunk volt. Reggel esett, megfordult a fejemben, hogy talán el sem indulok. A nap folyamán is szemerkélt, de szép fényeket is kaptam. Napos és borongós időszakok váltották egymást. Egy percig nem unatkoztam, úgy repült el 5 óra, hogy észre sem vettem.


Nagyon szépen köszönöm a vendéglátást és a lehetőséget !!!